Férfi kézi: Nekem a magyar válogatott a csúcs – Haris Porobic

– Több mint húsz éve dolgozik Bajnokok Ligája-résztvevő csapatokkal, nem érzi visszalépésnek a Cegléd kapusedzői posztját?
– Egyáltalán nem – felelte a Nemzeti Sportnak az 54 éves Haris Porobic, aki Szeged és Veszprém után már a ceglédi kapusokért felel, miközben továbbra is tagja a férfiválogatott szakmai stábjának. – A veszprémi történetnek azért lett vége, mert Sterbik Árpád átvette a helyemet. Miután megtudtam, első gondolatom az volt, hogy hazamegyünk Szegedre. Közben beszéltem Gulyás István szövetségi kapitánnyal, aki a figyelmembe ajánlotta az élvonalba éppen csak feljutó fiatal ceglédi gárdát. Kis Róbert elnökkel és Nagy Károly vezetőedzővel is leültem tárgyalni, majd eldöntöttem, kell ez a kihívás: más célokkal, elvárásokkal és talán kevesebb nyomással. Utóbbi azért nem teljesen igaz, mert az elmúlt két évtizedben csak teher alatt tudtam teljesíteni – ezt a szemléletet próbálom továbbadni.

– Mit mondott a játékosainak a bemutatkozáskor?
– Hogy nálam magasan van a léc. Ugyanazt a munkát szeretném velük elvégeztetni, mint azokkal a kapusokkal, akik a Bajnokok Ligájában védenek. Amikor láttam a csillogó szemeket, tudtam, megnyertem őket. Persze az is igaz, mindenki személyre szabott programot kap tőlem, mindenkit másképp kezelek. A meló viszont ugyanaz, ugyanolyan intenzitással kell elvégezni a feladatokat, a hibákat pedig ugyanúgy ki kell javítani. Az eddigi mérkőzéseket látva a srácaim nem vallottak szégyent, jó úton járnak.

– Veszprémi menesztése miatt van még önben tüske?
– Egyáltalán nincs, Csík Zoltán vezérigazgató úr az első pillanattól kezdve őszinte volt velem, végig tudtam, ha Árpi visszavonul, ő lesz a kapusedző. Nem azt nézem, hogy az elmúlt hat évben a Bajnokok Ligája-elsőségért dolgoztam a világ egyik legnagyobb kézilabdaklubjában, most viszont a bennmaradásért az NB I-ben, csak az adott feladatra koncentrálok. A csúcs nálam amúgy is a magyar válogatott, büszke vagyok, hogy én készíthetem fel a kapusainkat a következő világeseményre. Ami a Ceglédet illeti, úgy érzem, visszatértem a gyökerekhez. Itt a bennmaradás szinte a bajnokság megnyerésével egyenlő. A veszprémi évekért hálás vagyok, szívesen folytattam volna a megkezdett munkát, főleg Vladimir Cuparával, akiben óriási lehetőség rejlik, miként Székely Mártonban is.

– Ceglédről hogyan tudja szemmel tartani a mezőnyt?
– Rengeteg mérkőzést megnézek, ha nem felvételről, akkor a helyszínen. Az ideális persze az lenne, ha nemzetközi meccseken láthatnám a magyar kapusokat, ám sajnos nem ez a helyzet. A legnagyobb fejtörést az jelenti, hogy a harminchat éves Mikler Rolandot hogyan tudjuk pótolni. Székely Márton előtt két világklasszis van, ráadásul Mikler és Székely után nagy a szakadék. A tatabányai Bartucz László megsérült az idény előtt, Borbély Ádám Európa-ligás csapat helyett NB I-es újoncnál véd. Rajtuk kívül vannak feltörekvő fiataljaink, mint a balatonfüredi Andó Arián, aki szép dolgokra képes, néha még engem is meglep, a ferencvárosi Deményi Xavér, és ott van a rutinosabb Tóth Mihály Gyöngyösről – de ők idén már nem védhetnek az európai kupaporondon. Egyelőre nem tudom, milyen hatással lesz ez a válogatottra, a legégetőbb azonban mégis az: mi lesz, ha Mikler lemondja a válogatott szereplést? Andót azért vittük magunkkal a januári Európa-bajnokságra, hogy szokja a légkört, átessen a tűzkeresztségen, nehogy csak a következő világversenyen, az egyiptomi vébén készítse az első válogatottbeli szelfijét…

– Hogyan jellemezné Mikler Rolandot?
– Vérbeli profi, aki mindig tudja, mit miért csinál. Igazi példakép, aki rengeteget dolgozik a szabadnapjain is, mivel technikailag, taktikailag a legjobb akar lenni. Imádom a munkamorálját, a kilenc együtt töltött év alatt teljesen kiismertük egymást, egy arcmozdulatából tudom, ha baj van. Csak akkor néz rám meccs közben, amikor segítség kell. A világ egyik legjobb kapusa, és nem csak a mosolya miatt.

– Mennyire tartja magát magyarnak?
– A gondolkodásom délszláv, az otthonom viszont Szegeden van, ezért bármikor visszatérnék oda dolgozni. Előbbi amúgy azt jelenti, nem számít, ki van előttem, le akarom körözni. Ezt a mentalitást kell a magyar játékosoknak elsajátítani, akkor nem lesz gond. Székely Marcinak mindig azt mondom, dolgozz, egyszer meglesz az eredménye. Rodrigo Corrales, Piotr Wyszomirski, Mirko Alilovic, Cupara – mind letettek valamit az asztalra nemzetközi szinten, nem hiába jutottak oda, ahová.