Kézilabda: elkészítették a férfi és a női bajnokság sorsolását

Vágólapra másolva!
2010.07.08. 19:37
Címkék
A Magyar Kézilabda-szövetség elkészítette a 2010–2011-es férfi és női élvonalbeli bajnokság sorsolását.

Érdekesség, hogy a férfi bajnokság címvédője, az MKB Veszprém az első fordulóban nem lép pályára, szabadnapos lesz. A Pick-Szeged a Kecskemét ellen kezd hazai pályán, a kiírás szerint szeptember 5-én. A sorsolás értelmében a Szeged és a Veszprém először a Tisza-parti városban találkozik a 10. fordulóban, november 7-én, a „visszavágóra” a 23. forduló (március 20.) keretében kerül sor. A férfiaknál – akárcsak az előző szezonban – a Tatran Presov együttese is részt vesz az alapszakaszban, de eredményei csak a Barátság-kupa küzdelmeibe számítanak be.

A női bajnokság szintén szeptember 5-én kezdődik, a címvédő Győri ETO első ellenfele a Hódmezővásárhely lehet idegenben. Az ETO és a DVSC első „randevúját” a 4. fordulóra írták ki (szeptember 15.) Győrbe, a Rába-partiak a következő fordulóban (október 3.) a Ferencvároshoz látogatnak, majd október 10-én fogadhatják a Vácot. A Ferencváros–Debrecen mérkőzés időpontja (9. forduló) előreláthatólag november 7.

Az MKSZ a Hódmezővásárhelyt is figyelembe vette a sorsolásnál, ám a csongrádiak nevezése hiánypótlásra szorul, amit július 15-ig tehetnek meg. A kezi.hu információi szerint amennyiben a vásárhelyiek nem indulhatnak el a bajnokságban, a Szekszárd lehet a beugró.

KÉZILABDA
FÉRFI NB I, AZ 1. FORDULÓ PÁROSÍTÁSA
Mezőkövesd–PLER
Tatabánya–Pécs
Csurgó–Ferencváros
Szeged–Kecskemét
Orosháza–Balatonfüred
Tatran Presov–Dunaferr
Szabadnapos: Veszprém
NŐI NB I, AZ 1. FORDULÓ PÁROSÍTÁSA
Vác–Újbuda
Ferencváros–Érd
Debrecen–Veszprém
Fehérvár–Békéscsaba
Dunaújváros–Siófok
Hódmezővásárhely–Győr
A teljes sorsolást itt tekinthetik meg.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik