Kézilabda: vesztegetési ügy – hat gyanúsítottat hallgattak ki

Vágólapra másolva!
2017.06.08. 11:51
A Budapesti Nyomozó Ügyészségen elrendelt nyomozás során az ügyészek szerdán hat személyt hallgattak ki gyanúsítottként vesztegetés bűntettének megalapozott gyanúja miatt kézilabda-mérkőzések ügyében.

A Fővárosi Főügyészség csütörtöki közleménye úgy fogalmaz, hogy a megalapozott gyanú szerint idén több találkozó eredményének befolyásolása érdekében anyagi ellenszolgáltatásra, illetve a másik részről ennek a jogtalan előnynek az elfogadására került sor.

„A Budapesti Nyomozó Ügyészség eljáró ügyészei a tegnapi napon több helyszínen házkutatást tartottak, amelynek eredményeként okiratokat és egyéb tárgyi bizonyítékokat foglaltak le” – olvasható az MTI-hez eljuttatott közleményben, amelyből kiderül, hogy hat személyt állítottak elő és hallgattak ki gyanúsítottként vesztegetés, illetve vesztegetés elfogadása bűntettének megalapozott gyanúja miatt.

A nyomozás jelenlegi határideje július 23., de ez meghosszabbítható. A gyanúsítottak szabadlábon védekeznek.

A Magyar Kézilabda-szövetség (MKSZ) szerda este közleményében azt írta, házkutatást tartottak az egyik irodájában, és ott dokumentumokat, okiratokat foglaltak le. Egyúttal jelezte, a sportágban régóta közszájon forgó szóbeszéd szerint egyes, jellemzően a kieséstől fenyegetett klubok kérésére a játékvezetők alkalmanként befolyásolhatták a mérkőzések végkimenetelét. Ezt Kocsis Máté elnök jelezte a rendvédelmi szerveknek, és kérte a közbenjárásukat az ügy tisztázása érdekében.

Legfrissebb hírek

Podcast: Szilágyi Zoltán és Szücs Martin az erőnlétről és a kézilabda-válogatott céljairól

Kézilabda
20 órája

Golovin Vlagyimir: Meg kell nézni, mire képesek a fiatalok

Kézilabda
2025.03.04. 16:07

Kézilabda: teljes az utánpótlás 2025-ös versenynaptára

Utánpótlássport
2025.03.04. 14:53

Gulyás István: Az edzőség több mint hivatás

Utánpótlássport
2025.02.28. 18:44

Juhász István: 15 év után kezd a helyes pályára érni a magyar kézilabda

Kézilabda
2025.02.26. 10:21

Kézilabda: jó helyen vannak az ASI-ban az angyalföldi reménységek

Utánpótlássport
2025.02.22. 17:30

Dr. Jancsó Tamás: Nagy lépés volt a teljes élet felé, amikor gerincsérültként is elkezdtem sportolni

Kézilabda
2025.02.22. 12:51

Kézilabda: „Rohanunk, de hova?” – kerekasztalnál az akadémiai vezetők

Utánpótlássport
2025.02.20. 19:57
Ezek is érdekelhetik