Kézisek kézise: Görbicz Anita a dobogó második fokán

2. helyezett: Görbicz Anita (97 pont)

Minden idők legjobb női játékosainak listáján a harmadik Sterbinszky Amália 96 pontot kapott, a második Görbicz Anita 97-et, a végső győztes pedig 99-et. Érdemes felidéznünk a „Pólósok pólósa” dobogóját, amely így fest: 1. Faragó Tamás 78 pont, 2. Kásás Tamás 75, 3. Gyarmati Dezső 74. Szinte ugyanaz a kiélezett verseny, alig érzékelhető különbség; mint amikor a kapufáról kifelé vagy befelé pattan a labda. (Az abszolút számok utóbbi esetben azért kisebbek, mert 11 tagú volt a zsűri.) Mégsem szerencse dolga a sorrend, a szavazásra felkért mesterek napokig tépelődtek a válaszokon. Egyikük egészen odáig ment, hogy kijelentette, békés, háborítatlan nyugdíjas éveit zavartuk meg felkérésünkkel, de örömmel tett eleget neki, és reméli, nem lőtt nagyon mellé. Most, hogy megismerte az összesített listát, megnyugodhat: majdnem tökéletesen célba talált.

Sterbinszky Amália dobogós helyezése is vitathatatlan. Már feltűnésekor teljes fegyverzetben mutatkozott meg, a szakmából és a sportági közvéleményből egyszerre szakadt fel a sóhaj: végre itt van, aki megváltja majd a magyar női kézilabdát! Amál be is teljesítette e reményt. Az 1970-es évek „bronzkorában” az 1976-os montreali olimpia, valamint három világbajnokság egyaránt 3. helyezésének vezéralakja lett. Harminckét esztendősen – ami akkoriban női sportolónál már „tisztes kornak” számított – a hazai vb-ezüsttel és a BL-előd BEK megnyerésével teljesedett be a pályafutása. Klubszinten a Ferencvárossal robbant be, így nem kis felzúdulás követte elhatározását, hogy a Vasasba igazol. Hiszen a bajnokcsapatot hagyta ott – igaz, a majdani bajnokért. A Vasas 1972-ig egyetlen egyszer sem zárt a tabella élén, onnantól fogva bezzeg zsinórban tizenegyszer! Háromszor választották az év kézilabdázójává (1974, '76, '77), majd elhódította a XX. század legjobb női játékosa megtisztelő címet. E dicsőség már a távolban érte, miután Dániába ment férjhez, 1982-ben a Helsingör, Hamlet városa játékosa lett. Ezt itthon egyesek kisebb tragédiaként élték meg, de a mostani eredmény is mutatja: Sterbinszky Amália örökre a magyar kézilabdakincs része.

Miként Görbicz Anita, a klubhűség, a ragaszkodás mintaképe. A Győri ETO-ban kezdte példátlan ívű pályafutását, és minden bizonnyal ott is fejezi majd be. E városban, a hazai rendezésű junior vb-n, 2001-ben villantotta meg először a nemzetközi mezőnynek, mi lakozik a fejében és a csuklójában, a meccsek után már az ellenfelek is vele fotózkodtak. A 2003-as horvátországi felnőtt világbajnokság édesbús döntője és ezüstérme kapcsán a fél kézilabdás világ zárta szívébe azt a tündökletes tehetségű „gyerekembert”, aki a kamerák kereszttüzében elsiratta az aranyat. Nem tudhatta, hogy válogatott mezben ezt követően már legfeljebb bronzok jönnek, a 2005-ös vb-n, a 2004-es és 2012-es Eb-n. Azt még kevésbé, hogy a Győr egyszer csak - mintha Akhilleuszhoz hasonlóan minden klasszisát a mondabeli Sztüx folyóba merítették volna – legyőzhetetlenné, sebezhetetlenné válik. A magyar bajnokságot 2005-től kezdve mostanáig 13-szor nyerte meg, megfelelően „Görbe” mezszámának. Az európai porondon a 2013-as BL-elsőség hozta meg az áttörést, két nappal Anita harmincadik születésnapja előtt, ráadásul a szülővárosában, Veszprémben, mert ott rendezték a Larvik elleni döntő visszavágóját. Azóta ötszörös BL-győztes, és szeptemberben akár hatszoros is lehet. Immár túl a harminchetedik életévén, de ebben nincs semmi meglepő. Hiszen „Görbének” a kézilabda nem munka, hanem életforma, éltető elem.

3. helyezett: Sterbinszky Amália (96 pont)

Minden idők legjobb női játékosainak versenyében Sterbinszky Amália 96 pontot kapott, míg a hamarosan ismertté váló ezüstérmes 97-et, a végső győztes, maga a „Kézisek kézise” pedig 99-et. E ponton érdemes felidéznünk a „Pólósok pólósa” dobogóját, amely így fest: 1. Faragó Tamás 78 pont, 2. Kásás Tamás 75, 3. Gyarmati Dezső 74.

Szinte ugyanaz a kiélezett verseny, alig érzékelhető különbség; mint amikor a kapufáról kifelé vagy befelé pattan a labda. (Az abszolút számok utóbbi esetben azért kisebbek, mert 11 tagú volt a zsűri.) Mégsem szerencse dolga a sorrend, a szavazásra felkért mesterek napokig tépelődtek a válaszokon. Egyikük egészen odáig ment, hogy kijelentette, békés, háborítatlan nyugdíjas éveit zavartuk meg felkérésünkkel, de örömmel tett eleget neki, és reméli, nem lőtt nagyon mellé. Most, hogy megismerte az összesített listát, megnyugodhat: majdnem tökéletesen célba talált.

Sterbinszky Amália dobogós helyezése is vitathatatlan. Már feltűnésekor teljes fegyverzetben mutatkozott meg, a szakmából és a sportági közvéleményből egyszerre szakadt fel a sóhaj: végre itt van, aki megváltja majd a magyar női kézilabdát! Amál be is váltotta e reményt. Az 1970-es évek „bronzkorában” az 1976-os montreali olimpia, valamint három világbajnokság egyaránt 3. helyezésének vezéralakja lett.

Harminckét esztendősen – ami akkoriban női sportolónál már „tisztes kornak” számított – a hazai vb-ezüsttel és a BL-előd BEK megnyerésével teljesedett be a pályafutása. Klubszinten a Ferencvárossal robbant be, így nem kis felzúdulás követte elhatározását, hogy a Vasasba igazol. Hiszen a bajnokcsapatot hagyta ott – igaz, a majdani bajnokért. A Vasas 1972-ig egyetlen egyszer sem zárt a tabella élén, onnantól fogva bezzeg zsinórban tizenegyszer!

Háromszor választották az év kézilabdázójává (1974, '76, '77), majd elnyerte a XX. század legjobb női játékosa megtisztelő címet. E dicsőség már a távolban érte, miután Dániába ment férjhez, 1982-ben a Helsingör, Hamlet városa játékosa lett. Ezt itthon egyesek kisebb tragédiaként élték meg, de a mostani eredmény is mutatja: Sterbinszky Amália örökre a magyar kézilabdakincs része.