Korán búcsúzó Veszprém, Szeged - realitás vagy balszerencse?

CS. Z.CS. Z.
Vágólapra másolva!
2011.04.04. 16:03
null
Vujin elszánt pillantásai és góljai is kevésnek bizonyultak a Barcelona-fal ellen (fotó: Veres Viktor)
Címkék
A Pick-Szeged vasárnap 33–20-as vereséget szenvedett a Flensburg vendégeként a férfi kézilabda Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének második mérkőzésén, így kettős vereséggel köszönt el az elitsorozattól. A Veszprém szombati búcsúja után így nem jutott magyar csapat a BL legjobb nyolc együttese közé – az előző tíz évben ez egyszer sem fordult elő.

 

Felvezetőnkhöz gyorsan hozzá kell tenni, hogy a 2007–2008-as szezonban az egyenes kieséses szakaszt sem élték meg a magyar csapatok, csakhogy az akkor – a 16 csapatos középdöntő után – rögtön az elődöntővel kezdődött (lásd alsó táblázatunkat!). Három éve a Szeged a második fázisban a harmadik helyen végzett a Barcelona és a Gudme mögött, miután a Veszprém nehéz sorsolást követően váratlanul elbúcsúzott a csoportkörben (a Gummesbach, a Celje és a Valur Reykjavík szerepelt a csoportjában).

NÉMET DOMINANCIA

Német fölény jellemzi a BL idei kiírását, mind a négy Bundesliga-csapat (Kiel, Hamburg, Löwen, Flensburg) bejutott a negyeddöntőbe, ráadásul a nyolcaddöntős mérkőzéseket veretlenül vívták meg (csak a Löwen játszott döntetlent a CO Zagreb ellen)! A spanyolok egy bástyájukat elveszítették: a Valladolid elvérzett a Hamburg ellen, de a Ciudad Real és a Barcelona is esélyes lehet a végső győzelemre). A két nagy bajnokság együtteseivel csak a Montpellier és a Csehovszkije Medvegyi próbálja meg felvenni a versenyt, a francia és az orosz együttesnek könnyű ösvényen át vezetett az útja a nyolc közé.

 

 

Hétfőn este az Európai Kézilabda-szövetség (EHF) Bécsben elkészítette a férfi Bajnokok Ligája negyeddöntőjének sorsolását, amelyen az MKB Veszprém és a Pick-Szeged kiesése után nem volt érdekelt magyar csapat. A legjobb nyolc között megismétlődik az előző szezon fináléja a német THW Kiel és a katalán Barcelona között – tekintsék meg itt a párosításokat!

Ám ha e fenti szezont nem számítjuk, akkor az előző tíz évben mindig volt legalább egy magyar csapat a BL negyeddöntőjében.

Aki látta a Pick-Szeged és az MKB Veszprém mérkőzéseit a folyó szezonban, alighanem egyetért abban, hogy máris vészharangokat kongatni felesleges. Viszont a magyar bajnokság aligha lehet hiteles fokmérője az élcsapatok fejlődésének, így mindenképp a BL-mérkőzések eredményeiből és a mutatott formából kell kiindulni.

A szegediek egyértelműen előrébb léptek az előző szezonhoz képest, azonban az látszik, hogy – minden bizonnyal több húzóember kevesebb nemzetközi tapasztalata és talán a sérülések miatt – formájuk ingadozó, a csongrádiak képesek voltak nagy bravúrokra (Valladolid legyőzése itthon, Medvegyi megleckéztetése idegenben), ám vendégként sokszor szenvedtek, nyerhetőnek tűnő mérkőzéseket is elveszítettek (Dinamo Minszk és Schaffhausen elleni találkozó).

A Veszprém szereplését nehéz igazán reálisan megítélni, hiszen a kifejezetten jónak tűnő csoportkör – a hamburgi és a montpellier-i vereség is abszolút vállalható, otthon pedig veretlen maradt az egész szezonban – után fájóan korán maradt alul egy nagyon összeszedett Barcelonával szemben . Ugyanazzal a Barcelonával szemben, amely egy éve is elütötte – ráadásul kísértetiesen hasonló módon, a katalóniai hátrányt egyszer ledolgozva – a további szerepléstől, csak akkor a negyeddöntőben. Nyilvánvaló, hogy az első fázis utáni hirtelen bakonyi búcsúban közrejátszott a peches sorsolás, hiszen a lehetséges ellenfelek közül egyértelműen a legnehezebbel, az ősszel még bukdácsoló Xavier Pascual-csapattal került össze, amely ellen ezúttal legalább egy győzelem összejött.

A BL GÓLLÖVŐLISTÁJA
1. Marko Vujin (szerb, Veszprém) 98
2. Uwe Gensheimer (német, RN Löwen) 91
3. Anders Eggert Jensen (dán, Flensburg) 83
4. Filip Jícha (cseh, THW KIel) 76
5. Lars Christiansen (dán, Kolding)
Mait Patrail (észt, Schaffhausen) 74-74
…13. Frantisek Sulc (szlovák, Szeged) 61
…16. Renato Sulic (horvát, Veszprém) 57
…19. Lékai Máté (magyar, Szeged) 55
…27. Pérez Carlos (magyar, Veszprém) 49
…46. Katzirz Dávid (magyar, Szeged) 44

A párharc során ugyanakkor az is kitűnt, hogy bármennyire is jól felkészített a Veszprém, a legnagyobb – spanyol és német – csapatok ellen egy-egy találkozón ugyan fel tudja verni a versenyt, de hosszú távon – mondjuk 120 perc alatt – a hosszabb kispad (több pénz…) és a több éles mérkőzés tapasztalata érvényesül.

Hogyan is fogalmazott Marko Vujin? „Nem tudtuk végig tartani, netán növelni kilencgólos előnyünket, mert nagyon nehéz hatvan percig ugyanolyan magas szinten és dinamikával kézilabdázni. Dejan Perics bravúrsorozata ellenére megtörténhetett, hogy erőnk fogytával nem tudtuk tartani a Barcelona átlövőit, és nem értünk vissza gyorsan induló szélsőivel, főleg Juanin Garcíával.”

A pályán belüli nézőpont: Vujin a második félidőben a mellette elrohanó – az első félidő hibái után jobbára pihentetett – szélsőkben látta a különbséget. A pályán kívüli: Vass Sándor, az MKSZ alelnöke ugyanazt a mérkőzést nézve markáns véleményt fogalmazott meg a Digi Sport Reggeli Start című műsorának.

„Amikor egy százszázalékos női, illetve férficsapat van a hazai bajnokságban és a többi együttes csak asszisztál, nem véletlen a Veszprém kiesése a Barcelonával szemben. Egy olyan csapat, mint a Barcelona, hétről hétre jobbnál jobb csapatok ellen játszik. Nekik nem probléma behozni hét gólt, nekünk az. Addig, amíg ez a két élklub itthon a mezőny fölé tudja helyezni magát, ami természetesen anyagi kérdés, addig nincs miről beszélni.

Ami tehát a hazai csapatok előnye a többiekkel szemben – elsősorban a viszonyok közt kiemelkedően magas költségvetés és játékosállomány –, az egyben a hátránya is. Csakhogy amíg női vonalon a Győri ETO-nak sokkal szűkebb az igazán kemény ellenfelek listája, addig a férfiaknál rengeteg az erős rivális, ráadásul az EHF – a labdarúgásból merített szisztémával – az elitsorozatot mind inkább „kinyitotta” a legerősebb országok élcsapatai számára, amelyek élnek is a lehetőséggel.

A sorozat népszerűsége, presztízse és az európai szövetség bevételei nőnek, de a magyarhoz hasonló, viszonylag kiegyensúlyozatlanabb bajnokságokból érkezők számára mind nehezebb lehet egy igazán látványos eredmény elérése.

kerdes=Ön szerint minek volt nagyobb szerepe a magyar csapatok kiesésében?|opcio1=Törvényszerűség.|opcio2=Balszerencse.|
cikkertekelo_szavazas
cikkertekelo_szavazas
mceBlockPasteEnd
FÉRFI KÉZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA
A NYOLCADDÖNTŐ EREDMÉNYEI
Schaffhausen (svájci)–Montpellier (francia)
31–26
27–3558–61
Kolding (dán)–THW Kiel (német)
29–36
24–3653–72
Chambéry (francia)–Ciudad Real (spanyol)
24–27
19–36
43–63
Bosna Szarajevó (bosnyák)–Csehovszkije Medvegyi (orosz)
22–31
17–30
39–61
PICK-SZEGED (magyar)–Flensburg-Handewitt (német)
26–27
20–3346–60
Barcelona (spanyol)–MKB VESZPRÉM (magyar)
28–21
26–3054–51
CO Zagreb (horvát)–RN Löwen (német)
28–31
27–27
55–58
HSV Hamburg (német)–Valladolid (spanyol)
28–22
35–3363–55
A MAGYAR BL-CSAPATOK „VÉGZETEI” AZ ELŐZŐ TÍZ SZEZONBAN
Fázis Ellenfél Magyar csapat Összesítés
2001–2002
döntő Magdeburg (német) Fotex KCV 51–48
2002–2003
elődöntő Portland SA (spanyol) Fotex KCV 54–50
2003–2004*
negyeddöntő Ciudad Real (spanyol) Fotex KCV 61–49
negyeddöntő Magdeburg Pick-Szeged 59–54
2004–2005
negyeddöntő Ciudad Real Fotex KCV 63–55
nyolcaddöntő Celje PL (szlovén) Pick-Szeged 44–43
2005–2006
elődöntő Portland SA MKB Veszprém 59–58
nyolcaddöntő Ciudad Real Pick-Szeged 68–58
2006–2007
negyeddöntő THW Kiel (német) MKB Veszprém 75–71
nyolcaddöntő Valladolid (spanyol) Pick-Szeged 50–49
2007–2008**
középdöntő Barcelona (spanyol),
Gudme (dán)
Pick-Szeged (3. hely)
2008–2009***
negyeddöntő Ciudad Real MKB Veszprém 58–56
2009–2010****
negyeddöntő Barcelona MKB Veszprém 67–60
2010–2011
nyolcaddöntő Barcelona MKB Veszprém 54–51
nyolcaddöntő Flensburg (német) Pick-Szeged 60–46
* A 2003–2004-es idénytől kezdve két csapat képviseli hazánkat a Bajnokok Ligájában.
**A 2007–2008-as szezonban a csoportkör után a 16 csapatos középdöntőből lehetett az elődöntőbe jutni. Az MKB Veszprém már az első fázis során elvérzett, miután a német Gummersbach és a Celje is megelőzte.
*** A Szeged nem jutott tovább a csoportjából, a német Rhein-Neckar Löwen és a horvát Croatia Zagreb előzte meg.
**** A Szeged 5. lett a csoportjában a francia Montpellier, az orosz Csehovszkije Medvegyi, a spanyol Valladolid és a román Constanta mögött, így nem jutott tovább.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik