Megismétlődik az előző finálé: Kiel-Barca a nyolc között

Vágólapra másolva!
2011.04.04. 18:53
null
Már a negyeddöntőben összecsap a két tavalyi finálés (fotó: Imago)
Címkék
Az Európai Kézilabda-szövetség (EHF) Bécsben elkészítette a férfi Bajnokok Ligája negyeddöntőjének sorsolását, amelyen az MKB Veszprém és a Pick-Szeged kiesése után nem volt érdekelt magyar csapat. A legjobb nyolc között megismétlődik az előző szezon fináléja a német THW Kiel és a katalán Barcelona között.

A sorsolást kiemelés alapján készítették el (1. kalap: Ciudad Real, Montpellier, Kiel, Csehovszkije Medvegyi; 2. kalap: Barcelona, Hamburg, Rhein-Neckar Löwen, Flensburg), és hozott egy igazi csúcspárharcot.

A legjobb nyolc között ugyanis megismétlődik az elmúlt szezon végének kölni fináléja, azaz a Kiel a Veszprémet búcsúztató Barcelonával vív majd meg oda-visszavágón, először a Palau Blaugranában.

Érdekesség, hogy a négy német csapat mindegyike elkerülte egymást. Közülük alighanem Mocsai Tamás és Pick-Szegedet kiejtő Flensburg készülhet a legnehezebb feladatra a Ciudad Real ellen, tehát kettős spanyol–német párharc lesz, utóbbi esetben azonban az ibériaiak kezdenek idegenben.

A Hamburg az orosz Csehovszkije Medvegyi, míg a Rhein-Neckar Löwen a Montpellier-en át juthat el Kölnbe, a négyes döntő helyszínére. Az első mérkőzéseket április 20–24. között, a visszavágókat egy héttel később rendezik.

A május 28-i elődöntők párosítását a negyeddöntők után, május 2-án már Kölnben készítik el.

FÉRFI KÉZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA
NEGYEDDÖNTŐ, A PÁROSÍTÁS
Flensburg (német)–Ciudad Real (spanyol)
Barcelona (spanyol)–THW Kiel (német)
Hamburg (német)–Csehovszkije Medvegyi (orosz)
Rhein-Neckar Löwen (német)–Montpellier (francia)
Az elöl feltüntetett csapatok kezdik otthon a párharcot. Az első mérkőzéseket április 20–24. között, a visszavágókat egy héttel később rendezik.

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik