Nagy László három napig Kecskeméten edz

SIMON JÓZSEFSIMON JÓZSEF
Vágólapra másolva!
2011.01.10. 15:43
null
A kecskemétiek számára megtiszteltetés, hogy Nagy László pár napig velük készül<br />(Fotó: Czagány Balázs – NS-archív)
Címkék
A cs&uuml;t&ouml;rt&ouml;k&ouml;n kezdődő f&eacute;rfi k&eacute;zilabda-vil&aacute;gbajnoks&aacute;gon val&oacute; szerepl&eacute;st nem v&aacute;llalta Nagy L&aacute;szl&oacute;, ugyanakkor h&eacute;tfőn az &eacute;lvonalbeli Pajor P&aacute;linka-Kecskem&eacute;t edz&eacute;sein megkezdte az alapoz&aacute;st a BL- &eacute;s a spanyol bajnoki &eacute;vad folytat&aacute;s&aacute;ra.

„Remek, jó hangulatú társaságba kerültem, hiszen Kecskeméten több régi csapattársammal együtt edzhetek – mondta a Nemzeti Sportnak a válogatottság kérdését novemberi nyílt levele óta, illetve az MKSZ különbizottságával folyó tárgyalásai témáját következetesen kerülő játékos. – Szakmailag megfelelőek, sőt kimondottan jók az itteni körülmények, a tréningek után pedig Levente öcsémmel, a csapat kapusával, meg a többiekkel beülünk egy kávéra, meg kis dumálásra a hangulatos kecskeméti Grand Poker Clubba, amely kedvenc helyünkké vált. Még három napig edzek itt, s remélem, jó erőben térhetek vissza Barcelonába."

 MÉG NINCS SZERZŐDÉSTERVEZET NAGY LÁSZLÓVAL
Az MKSZ különbizottságának Nagy Lászlóval – a játékosnak a válogatottba való visszatéréséről – folytatott egyeztetéseiről, valamint a tervezett szerződésről hétfőn kevés újat tudtunk meg. A bizottság összefoglalta és írásban megküldte Nagynak a karácsony óta zajló tárgyalások összegzését, és várja a játékos válaszát. Az eddig történtekről pedig kedden számol be a bizottság az MKSZ elnökségének. Az eredeti terv szerint az elnökség már kedden szerette volna megtárgyalni a szerződéstervezetet, amely egyben minta lehet a jövőben a többi, a Nagy László mellett kiálló kerettaggal is kötendő megállapodásokhoz. A tervezet azonban – úgy látszik – egyelőre csak terv marad, ugyanakkor jó hír, hogy a tárgyalások nem szakadtak meg, az egyezkedés folytatódik.

A Pajor Pálinka-Kecskemét edzőjétől, Avar Györgytől (Nagy László egykori szegedi csapattársától) megtudtuk, hogy együttese az előző heti kondicionáló tréningek után ezen a héten már labdát is fog, s a Barca csapatkapitánya a labdás gyakorlásokban meg az erőnléti munkában is részt vesz.

„A legjobb hír, hogy Nagy László öccse, a testvérével sok időt töltő Levente már újra kapuba állhat, mert felépült lábtöréséből – mondta az edző. – A többiek is egészségesek, és mindannyian nagyon örülnek, sőt megtiszteltetésnek tartják, hogy a Barcelona vezéregyénisége, régi barátunk bennünket választott, s velünk, közöttünk gyakorol."

Nagy László a hét végén tér vissza Barcelonába, ahol klubjában azzal a néhány társaival folytatja a felkészülést a BL- és a spanyol bajnoki évad folytatására, aki nem szerepel valamelyik ország válogatottjában a csütörtökön kezdődő vb-n.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik