Ambros Martín zsebre dugott kézzel állt, és a padlót nézegette. Azt a padlót, amelyiken az elmúlt években megszámlálhatatlan edzést vezényelt, amelyen kismillió gyakorlatot hajtatott végre, amelyen az egymás közti, vérre menő csapatfocikon még néhány gólt is szerzett, és amelyen a csapata, a Győri Audi ETO KC játszotta a hazai meccseit.
– Magyar Kupa, Bajnokok Ligája, és most a bajnokság – háromból három... Mi az első gondolata? – Azért az az utolsó perc, amikor csak várták a pályán, hogy mikor derül már ki, hogy bajnokok-e, aligha a boldogságról szólt. – Az utolsó félóra pont ezt mutatta – az ember várta, hogy legalább egy kicsit elfáradnak vagy visszaesik a tempójuk, ahogyan ez természetes volna, de nem. – Ambros Martín játékosaiként utoljára. |
A Győri Audi ETO KC, amely Ambros Martín irányítása alatt a világ legjobb női kézilabdacsapata lett. És amelyet a spanyol szakember most elhagy az orosz Rosztov-Don kedvéért, úgyhogy a bajnoki címről döntő mérkőzés után a visszavonuló Anja Althaus, a Siófokra igazoló Mireya González és a szintén távozó segédedző, Hlavaty Tamás mellett őt is elbúcsúztatták.
Vastapssal.
„Húsz trófeát lehetett megnyerni az elmúlt hat idényben. Az az ember, akiről beszélek, tizenhatot nyert meg közülük – mondta Bartha Csaba klubelnök, mielőtt a hangját elnyomta a búcsúztatóra maradt vagy kétezer szurkoló hangja. – Köszönjük!"
Ambros Martín csak állt, és mosolyogva hallgatta ezt is. Eddigre persze már túl volt elég sok mindenen: egy felejthetetlen, hideglelős bajnoki címen, az utána következő ünneplésen, és egy légi úton is, mert a játékosai búcsúzóul azért felhajigálták a levegőbe. És már eltöltött vagy fél órát a lelátó tövében is, miközben a fél csarnok őt kereste, hogy egyesével köszönjön el minden rá váró drukkertől – és most, a búcsúztatója során mindenki mástól is.
„Sosem számoltam össze, mit és mennyit nyertünk, mert nem ez volt a legfontosabb, hanem az, amit tőletek kaptam: a szurkolóktól, a klubtól és a játékosoktól – mondta a mikrofonba továbbra is annak az embernek a boldog mosolyával, aki békében él a döntésével. – Tudnotok kell, hogy ezek a lányok nemcsak kézilabdázók, hanem igazi varázslók is! Hat éve a sors úgy akarta, hogy együtt legyünk, és a sors, úgy érzem, kiváló munkát végzett. Köszönök mindent, és három varázslatos szóval szeretnék búcsúzni: köszönöm, bocsánat, és szeretlek – mindannyiótokat."
Aztán visszaállt a helyére, a háta mögé rakta a két kezét, és csak hallgatta, ahogyan a nevét skandálja az egész aréna. Akkor is végig mosolygott, amikor az óriáskivetítőn nézte az elmúlt hat évéről készült videoösszeállítást: jót mulatott az első sajtótájékoztatóra beülő golyófejű spanyol fiatalember képén, és mosolygott az erősen őszülő halántékú férfi láttán is, aki a hat győri év alatt vált belőle.