Női kézi: hiányos keret; szurkolói tüntetés – így várják a Győrt Debrecenben

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.02.13. 16:09
A Debrecen női kézilabdacsapata szerdán este a Főnix Csarnokban fogadja a Győrt NB I-es bajnokin, ám a szurkolók „némasági fogadalmat” tettek, ráadásul más okok miatt is tovább romlottak a hazaiak esélyei.

A tabella 8. helyén álló hajdúságiak hétfőn igencsak hiányos kerettel edzettek, hiszen a sérült Lotte Griegel mellett többen betegséggel küszködnek, a fiatal játékosok pedig a válogatottbeli kötelezettségüknek tesznek eleget – írta a dehir.hu. dehir.hu.

A szerdai mérkőzést egyébként a Főnix Csarnokban rendezik meg, csakúgy mint a tavalyi, Győr elleni bajnokit, amelyre 5500 néző volt kíváncsi. A szervezők alighanem hasonló létszámot várnak ezúttal is, ám a hangulat (az első félidőben legalábbis), biztosan nem lesz olyan, mint az előző szezonban, ugyanis a hazaiak szurkolói csoportja félórás tüntetéssel kezd.

Mint ismert, a debreceni klubot az Érd elleni Magyar Kupa-mérkőzés után 5 millió forintos pénzbüntetéssel, valamint három zárt kapus meccsel sújtotta a Magyar Kézilabda-szövetség (MKSZ) – az ultrák emiatt tettek „némasági fogadalmat”.

KÉZILABDA
Női NB I
18.00:
DVSC-TVP–Győri Audi ETO KC

Legfrissebb hírek

Tomori a Bajnokok Ligájában is Ferencváros–Győr döntőt remél

Kézilabda
22 órája

Utálom ezt! – Sandra Toft az újabb Fradi ellen elvesztett MK-döntő után

Kézilabda
2025.03.02. 18:33

Allan Heine: Jó, hogy van egy Lauránk a kapuban!

Kézilabda
2025.03.02. 17:49

Glauser volt a hős, hétméteresekkel a Ferencváros nyerte a Győr elleni MK-döntőt

Kézilabda
2025.03.02. 17:30

Újra a két óriás csap össze a női kézilabda Magyar Kupáért

Kézilabda
2025.03.02. 07:08

Dione Housheer: Jó lenne, ha a döntőben revansot vehetnénk a Ferencvároson

Kézilabda
2025.03.01. 17:33

Nem volt kérdés Tatabányán: elsőként a Győr jutott be a női kézilabda MK döntőjébe

Kézilabda
2025.03.01. 16:30

Gulyás István: Az edzőség több mint hivatás

Utánpótlássport
2025.02.28. 18:44
Ezek is érdekelhetik