Női kézi NB I: a Győr a félidőben még hátrányban volt Siófokon

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.01.20. 19:34
null
Tomori Zsuzsanna négyet vállalt magára a 29 győri gólból (Fotó: Koncz György, archív)
A K&H női kézilabdaliga pénteki mérkőzésén a Győri Audi ETO KC idegenben 29–20-ra legyőzte a Siófokot. A házigazdák a szünetben még két góllal vezettek (14–12), ám a második félidőt 17–6-ra Görbicz Anitáék nyerték meg.

 

Az első félidőben a Siófok megráncigálta az oroszlán bajszát, aminek a második játékrészben nem lett jó vége – röviden így lehetne összefoglalni a női kézilabda-bajnokság pénteki mérkőzését.

A házigazdák 4–4 után többször is elléptek két góllal, 8–6-os hátrányban Ambros Martín, az ETO vezetőedzője időt kért. Ennek ellenére a győriek az első játékrész második felében csak futottak az eredmény után, egyszer sem sikerült egyenlíteniük, sőt a 29. percben Katarina Jezic egymás után dobott két találatával a Siófok elhúzott hárommal (14–11).

Az első félidő Yvette Broch góljával zárult (14–12), a szünet után pedig másik mérkőzés kezdődött. A fáradó siófokiak teljesítménye visszaesett – Pastrovics Melinda kapust nem sokkal később le is cserélte Horváth Roland vezetőedző –, a győrieké feljavult, és a vendégjátékosok elkezdték futószalagon termelni a gólokat.

A találkozó a 34. percben állt utoljára döntetlenre (15–15), onnantól kezdve folyamatosan nőtt a különbség a két csapat között. Az ETO utolsó gólját a Siófok korábbi beállója, Aszma el-Gaui szerezte, de utána két gólt még dobtak a hazaiak, akik így „csak” kilencgólos vereséget szenvedtek (20–29).

A Győr a második félidőt 17–6-ra nyerte meg.

K&H NŐI KÉZILABDALIGA
SIÓFOK KC
GYŐRI AUDI ETO KC 20–29 (14–12)
Siófok, 600
néző. V: Nagy F., Túróczy
SIÓFOK:
PASTROVICS – Such 3, TRISCSUK 7, Nze Minko 5 (2), Jezic 3, Ferenczy 1, Erdősi 1. Csere: Gercsó (kapus), Németh Cs., J. Agbaba, Janjusevics, Mihályi. Edző: Horváth Roland
GYŐR: GRIMSBÖ – Knedlíková 1, N. Mörk 4 (1), Groot 3, Broch 3, GÖRBICZ 5, HÁRSFALVI 6. Csere: Tomori 4, al-Gaul 1, Bódi 2. Edző: Ambros Martín
Az eredmény alakulása. 3. perc: 0–2. 6. p.: 3–2. 12 p.: 6–4. 22. p.: 10–8. 29. p.: 14–11. 34. p.: 14–15. 43. p.: 15–20. 54. p.: 17–25
Kiállítások: 4, ill. 6 perc
Hétméteresek: 4/2, ill. 2/1
MESTERMÉRLEG
Horváth Roland:
– Elfáradtunk. Számunkra lehetetlen hatvan percen át tartani azt a sebességet, azt a kézilabdát, amelyet az első félidőben nyújtottunk. Ehhez egyszerűen kevesen vagyunk, az ETO pedig sokkal erősebb csapat. De semmi okunk a szégyenkezésre.
Ambros Martín: – Csak egy napot tudtunk készülni a meccsre, az pedig természetes, hogy a Siófok hazai pályán, egy vereség után, jó játékosokkal nagyon nekünk esett az elején. Annyiból jó, hogy így alakult, mert legalább láttuk, ha bajba kerülünk, van bennünk erő.

AZ ÁLLÁS
1. Győri Audi ETO KC 12 12 414–250 +164 24
2. FTC-Rail Cargo Hungaria 11 9 2 339–261 +78 18
3. Érd 10 8 1 1 284–245 +39 17
4. Dunaújvárosi Kohász KA 10 7 3 300–246 +54 14
5. DVSC-TVP 11 5 3 3 300–274 +26 13
6. Ipress Center-Vác 11 6 1 4 299–279 +20 13
7. Alba Fehérvár KC 11 5 6 288–282 +6 10
8. Siófok KC 12 4 1 7 312–326 –14 9
9. Mosonmagyaróvári KC 11 4 1 6 256–291 –35 9
10. Budaörs 11 3 2 6 267–331 –64 8
11. Békéscsabai Előre NKSE 11 2 1 8 252–298 –46 5
12. MTK Budapest 10 2 1 7 252–309 –57 5
13. Kisvárda Master Good SE 10 2 8 252–291 –39 4
14. ELIOS Kispest NKK 11 1 1 9 266–398 –132 3
Legfrissebb hírek

Böde-Bíró Blanka szülés után újra edzésbe állt, hamarosan visszatérhet a pályára

Kézilabda
47 perce

Női kézilabda NB I: lengyel válogatott átlövőt igazolt a Debrecen – hivatalos

Kézilabda
17 órája

Hosszabbított magyar válogatott beállójával az FTC – hivatalos

Kézilabda
2025.12.17. 11:21

Női kézilabda NB I: az FTC új szerzeménye Jesper Jensen miatt is döntött a klubváltás mellett

Kézilabda
2025.12.17. 09:40

Profi szerződést kötött fiatal jobbszélsőjével a DVSC

Kézilabda
2025.12.16. 18:02

Női kézi: távozik a Lokitól a magyar válogatott szélső

Kézilabda
2025.12.16. 11:12

Megszületett a Győri Audi ETO KC kapusának gyermeke

Kézilabda
2025.12.15. 18:21

Női kézi NB I: az önkormányzat segíti a működést Dunaújvárosban, de hosszabb távon visszafogja a támogatást

Kézilabda
2025.12.13. 13:38
Ezek is érdekelhetik