Női kézi: új néven, de folytatja a román bajnokságban a Valcea

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.06.25. 20:01
Mindössze négy nappal a román női kézilabda-bajnokság nevezési rajtja előtt beadta jelentkezését a következő szezonra a Valcea, amely HC Oltenia néven folytatja tovább. A város közgyűlése névtelen szavazással döntött az új csapat támogatása mellett.

A város 98 százalékban lesz tulajdonosa az új csapatnak, a fennmaradó egy-egy százalékon két cég osztozik.

„Az adósságokat nem visszük tovább, a Brasov és a Galati által már használt modellt alkalmazzuk, ahol szintén a város a fő tulajdonos. Akiknek az Oltchimmel érvényes szerződése volt – Safta, Polocoser, Curea, Buceschi, Babeanu –, megtartjuk, Manaharova azonban szabadon igazolhatóvá válik, ha nem rendezzük péntekig a tartozást vele szemben, ráadásul úgy tudjuk, Curea gyereket vár. Az utánpótlás akadémiát tovább működtetjük, az első csapatba még szeretnénk igazolni. Az első évben a negyedik-ötödik hely lesz a cél, utána vesszük célba az európai kupaindulást" – nyilatkozta Ion Gigi Matei polgármester.

Legfrissebb hírek

Szoboszlai Dominik szavai csengenek a HC DAC női kézilabdázóinak fülében

Kézilabda
2024.10.12. 17:20

Két góllal kikapott Romániában a DAC a női kézi El-ben

Kézilabda
2024.10.05. 20:36

Otthon játszhat az Európa-ligában a Valcea ellen a HC DAC

Kézilabda
2024.09.06. 13:35

Egy góllal kikapott Németországtól a magyar női kézilabda-válogatott

Kézilabda
2024.07.19. 21:20

Kézilabda El: megkapta selejtezős ellenfeleit az FTC és a Vác

Kézilabda
2024.07.16. 12:40

Ki fél a repüléstől? Ki hívná meg grillezésre a csapatot? – vidám videóban vallottak női kéziseink

Párizs 2024
2024.07.16. 08:42

Egy góllal győzött Győrben a női kéziválogatott

Kézilabda
2024.07.13. 16:15

A nőknél három csapatunk is selejtez, a férfiaknál a Tatabánya már főtáblás a kézilabda El-ben

Kézilabda
2024.07.09. 14:56
Ezek is érdekelhetik