Női kézi: Zdravko Zovko a Siófok új vezetőedzője – hivatalos

CS. M.CS. M.
Vágólapra másolva!
2020.10.20. 13:36
null
Zdravko Zovko a Siófok új edzője (Fotó: Török Attila)
Mint ismert, hétfőn a Siófok KC női kézilabdacsapata hivatalos oldalán jelentette be, hogy távozik az együttes vezetőedzői posztjáról Bent Dahl, akinek utódját a klub hamarosan bejelenti. Utóbbi kedd kora délután meg is történt: a Balaton-partiak új vezetőedzője Zdravko Zovko, a Győri Audi ETO KC korábbi másodedzője.

A Siófok KC női kézilabdacsapata a klub hivatalos honlapján jelentette be, hogy Zdravko Zovko a csapat új vezetőedzője. A 65 esztendős horvát szakember legutóbb a Győrnél dolgozott másodedzőként, Siófokon pedig a 2020–2021-es idény végéig írt alá – tehát igaznak bizonyult a Nemzeti Sport korábbi információja.

Zovko 1992-ben és 1993-ban is Bajnokok Ligáját nyert edzőként az RK Zagreb férfi kézilabdacsapatával, majd a Lasko Pivovarna Celje vezetőedzője lett. Az ezredforduló évében vette át a Veszprém irányítását, mellyel zsinórban öt magyar bajnoki címet nyert.

Akárhova is mész edzőként, az mindig új kihívást jelent számodra. Úgy gondolom, hogy a Siófok nagyon jó csapat, testközelből láthattam a fejlődésüket az elmúlt években. Biztos vagyok benne, hogy a koronavírus-helyzet és az ebből fakadó döntések törést jelentettek a klubnak és a játékosoknak. Talán ez is hatással volt az elmúlt időszak eredményeire. Új fejezetet kell nyitnunk, magunk mögött kell hagynunk a múltat. Nincs sok időnk a felkészülésre, a közelgő feladatokra kell koncentráljunk. Készen állok a feladatra, és nagyon várom, hogy elkezdhessük a közös munkát” – nyilatkozta az SKC frissen kinevezett vezetőedzője, Zdravko Zovko.



Legfrissebb hírek

Per Johansson: Egyenesen a koppenhágai Roskilde Fesztiválról estem be edzőnek

Kézilabda
2025.03.24. 19:21

Janurik Kinga 53 százalékkal védett, nyert az FTC Kisvárdán

Kézilabda
2025.03.22. 20:01

A második félidőben állva hagyta a Debrecent a Győr a női kézirangadón

Kézilabda
2025.03.22. 19:44

Női kézi NB I: rangadót nyert Mosonmagyaróváron a Vác

Kézilabda
2025.03.21. 19:29

Füzi-Tóvizi Petra: A harmadik hely lebeg a szemünk előtt

Kézilabda
2025.03.20. 10:32

Nem okozott gondot a tabellautolsó a Ferencvárosnak a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
2025.03.18. 19:19

Megvan, hol folytatja az FTC-től idény végén távozó Allan Heine

Kézilabda
2025.03.17. 20:05

Női kézi NB I: egy góllal nyert Vácon az Esztergom, Szombathelyen a DVSC

Kézilabda
2025.03.16. 20:21
Ezek is érdekelhetik