„Az Érddel sajnos nem sikerült megvalósítani a minimális célt, azaz a nyolcba kerülést – nyilatkozta Tóth Tímea, hozzátéve, jövőre sem adnák alább, szeretnék is megerősíteni a csapatot – Hogy maradok-e, arról nem szeretnék beszélni, de nagy a valószínűsége. Nagy dolog, hogy Érdre tudtam igazolni a szezon közepén, úgyhogy tartozom annyival, hogy a nehéz helyzetben én is segítek. Nem volt könnyű váltani. Vácon inkább győztünk, mint veszítettünk, Érden már a döntetlen is siker volt, az erősebb csapatokkal nem tudtuk tartani a lépést, de sokat dolgozunk, és jó úton járunk.”
A Bajnokok Ligájában is vitézkedő győriek győzelme borítékolható a hétvégére, és a bajnokságban sem valószínű, hogy bárki megállítaná őket, ennek fényében pedig igazán meglepő, hogy a góllövőlistán nem találni győri játékost az első tízben. Az első zöld-fehér játékos „természetesen” Görbicz Anita, aki száz góljával a 14. helyen fejezte be az alapszakaszt. A 2007–2008-as szezon gólkirálynője szerint a csapat egyenletes teljesítménye áll a mögött, hogy a győriek kiszorulnak ebből a kategóriából.
„A góllövőlista híven tükrözi a csapategységünket, azt, hogy nem egy emberre épül a támadómunkánk, hanem mindenkire szükség van. Törvényszerű az is, hogy kisebb csapatoknál egy-egy játékosra nagyobb teher hárul, többet kell vállalnia, ezért többnyire ő lövi a gólokat, esetleg a heteseket is – mondta Görbicz Anita, aki a Bajnokok Ligája góllövőlistáján 79 találattal a harmadik. Hozzátette, az is benne lehet a „Győr-szegény” első tíz helyezésben, hogy az ETO nagyágyúi a bajnokságban viszonylag keveset játszanak egy-egy találkozón. – A kezdősorunk, ha lehet ilyet mondani, általában nagyjából tíz percet játszik bajnokin, ötven perc pedig a fiataloknak jut arra, hogy bizonyítsanak, ők többnyire élnek is a lehetőséggel.”
A TELJES CIKKET ELOLVASHATJÁK A CSÜTÖRTÖKI NEMZETI SPORTBAN, AMELYBEN A MÁSODIKKÉNT ZÁRÓ FERENCVÁROS RÉSZÉRŐL SZUCSÁNSZKI ZITA ÉRTÉKELI A SZEZONT!
1. Tóth Tímea | Vác, ÉTV-Érdi VSE | 188 (66) |
2. Krisztina Triscsuk | Alcoa FKC RightPhone | 153 (35) |
3. Ferling Bernadett | Dunaújvárosi Regale Klíma | 144 (15) |
4. Szepesi Ivett | Siófok KC | 142 (60) |
5. Olha Nikolajenko | Budapest Bank-Békéscsabai ENKSE | 138 (40) |
6. Weigel Zita | UKSE Szekszárd | 126 (52) |
7. Mehlmann Ibolya | Veszprém Barabás KC | 120 (11) |
8. Kovacsicz Mónika | FTC-Rail Cargo Hungaria | 115 |
9. Szucsánszki Zita | FTC-Rail Cargo Hungaria | 115 (27) |
10. Tomori Zsuzsanna | FTC-Rail Cargo Hungaria | 114 (23) |
(Zárójelben a hetesből elért gólokat tüntettük fel) |
2010–2011 | Tóth Tímea | Vác, ÉTV-Érdi VSE | 188 (66) |
2009–2010 | Tóth Tímea | Váci NKSE | 225 (88) |
2008–2009 | Sopronyi Anett | Tajtavill-Nyíradony | 184 (56) |
2007–2008 | Görbicz Anita | Győri Audi ETO KC | 158 (76) |
2006–2007 | Veszeli Judit | Váci NKSE | 203 (56) |
1. Győri Audi ETO KC | 22 | 22 | – | – | 757–493 | +264 | 44 |
2. Ferencvárosi TC | 22 | 17 | 1 | 4 | 707–584 | +123 | 35 |
3. DVSC-Korvex | 22 | 17 | – | 5 | 700–580 | +120 | 34 |
4. Syma-Váci NKSE | 22 | 15 | – | 7 | 716–586 | +130 | 30 |
5. Alcoa-Fehérvár KC | 22 | 12 | 1 | 9 | 646–659 | –13 | 25 |
6. Békéscsabai ENK SE | 22 | 12 | 1 | 9 | 617–573 | +44 | 25 |
7. Dunaújvárosi NKKSE | 22 | 10 | 1 | 11 | 652–625 | +27 | 21 |
8. Veszprém Barabás KC | 22 | 9 | 1 | 12 | 622–640 | –18 | 19 |
9. ÉTV-Érdi VSE | 22 | 7 | 2 | 13 | 622–644 | –22 | 16 |
10. Siófok KC | 22 | 5 | 1 | 16 | 535–703 | –168 | 11 |
11. Újbuda TC | 22 | 1 | – | 21 | 486–739 | –253 | 2 |
12. UKSE Szekszárd | 22 | 1 | – | 21 | 537–771 | –234 | 2 |
Az alapszakasz első helyezettje a negyedikkel, a második a harmadikkal játszik elődöntőt, a győztesek a döntőben találkoznak, míg a vesztesek a harmadik helyért játszanak két nyert mérkőzés erejéig. Az 5–8. helyezett csapatok és a 9–12. helyezettek 4, 3, 2, 1 bónuszponttal indulva hatfordulós rájátszásban szerepelnek. |