Az Albacomp 101 pontot dobva nyert Szolnokon

Vágólapra másolva!
2012.03.07. 22:06
null
Hriszto Nikolovnak (a labda mögött) nem kell bujdokolnia, rajta nem múlott az Olaj sikere (Fotó: Szabó Miklós)
Címkék
A férfi kosárlabda NB I szerdai rangadóján az előző idény ezüstérmese, az Albacomp 101–92-re győzött a címvédő Szolnok otthonában.

Közönségszórakoztató játékkal rukkoltak elő az elején a csapatok – amelyek először találkoztak azóta, hogy a tavalyi bajnoki fináléban a Szolnok 0–2-ről fordítva aranyérmes lett –, összesen majdnem hatvan pontot szereztek az első negyedben. Az élvezeti szintet a hazai hívek körében csökkentette, hogy a jó szolnoki kezdés (9–4) után a vendégek három légiósuk, Muhammad El-Amin, Damian Hollis és Wayne Chism vezérletével fordítottak, és 32–26-os vezetéssel zárták az első tíz percet.

A folytatásban feljavult az Olaj védekezése, Hriszto Nikolov pedig a mezőnyből továbbra is szinte hiba nélkül dobott, a nagyszünetre 20 pontig jutott el úgy, hogy a büntetőket ötven százalékkal értékesítette (3/6). A hazaiak a 17. percben Báder Márton közeli duplájával vették vissza a vezetést (46–45), az első félidőt pedig egy Nikolov-triplát követő Julien Mills-blokk zárta (55–51).

A Tisza-partiak bolgár játékosa ezután is kitett magáért, de a harmadik negyed a Hollis, Keller, El-Amin trióról szólt. A fehérvári hármas ebben az időszakban a négypontos hátrányból hárompontos előnyt varázsolt (77–80).

A záró játékrész közepén az Albacomp elveszítette az ötödik faultját begyűjtő Chismt, a vezetést viszont továbbra is magánál tartotta. Pedig Trotter Obie egy hárompontossal fordíthatott volna, ám dobása kimaradt, ezt követően pedig El-Amin pillanatai következtek. Az amerikai előbb bevágott egy triplát, majd betörés után szerzett látványos duplát.

A véghajrában a Szolnok hármasai nem értek célt, az Albacomp pedig büntetőkkel tovább növelte a különbséget, és végül 101–92-es diadallal vett némi elégtételt a tavalyi bajnoki döntőért.

FÉRFI KOSÁRLABDA NB I
A 13. FORDULÓBÓL ELHALASZTOTT MÉRKŐZÉS
SZOLNOKI OLAJ KK–ALBACOMP FEHÉRVÁR 92–101 (26–32, 29–19, 22–29, 15–21)
Szolnok, 2200 néző. Vezette: Papp, Benczur, Farkas
SZOLNOK: TROTTER 21/6, Mills 7, NIKOLOV 30/6, Gay 8/6, Báder 8. Csere: Horváth Á. 3/3, TREPÁK 15/6, Fodor M., Soós, Grebenár
ALBACOMP: SIMON B. 12/3, EL-AMIN 29/12, HOLLIS 21/3, KELLER Á. 24/6, Chism 10. Csere: Hendlein 2, Supola 1, Bódi 2
Az eredmény alakulása. 3. p.: 9–4. 6. p.: 11–15. 10. p.: 21–30. 15. p.: 36–45. 17. p.: 46–45. 20. p.: 51–50. 25. p.: 59–68. 28. p.: 70–70. 31. p.: 80–80. 35. p.: 82–88. 38. p.: 89–96.
Kipontozódott: Chism (36. p.), Hollis (40. p.)
MESTERMÉRLEG
Pór Péter, a Szolnok edzője: – Nagyon küzdelmes mérkőzésen feltűnően sok pontot kaptunk, hazai pályán ez nem jellemző. Leginkább emiatt veszítettünk. Kilencvenkét pontunk ellenére támadásban is a megszokottnál több rossz megoldásunk volt.
Dzunics Braniszlav, az Albacomp edzője: – Minden elismerésem a fiúké, akik nagyszerűen játszottak az összecsapáson. Több jó egyéni teljesítmény mellett a második félidőben megnyertük a lepattanócsatát, és ez volt a győzelmünk kulcsa.

 

AZ ÁLLÁS
1. Falco-Szova KC Szombathely 21 18 3 1871–1608 0.929
2. Albacomp 21 17 4 1763–1417 0.905
3. Szolnoki Olaj 21 17 4 1848–1619 0.905
4. MJUS-Fortress Körmend 21 16 5 1780–1510 0.881
5. Atomerőmű SE 21 14 7 1697–1590 0.833
6. Kecskeméti KSE 21 13 8 1626–1474 0.810
7. Pécsi VSK-Pannonpower 21 11 10 1655–1692 0.762
8. Soproni KC 21 9 12 1615–1678 0.714
9. Kaposvári KK 21 8 13 1611–1757 0.690
10. Marso Nyíregyháza KK 21 7 14 1568–1797 0.667
11. Naturtex-SZTE-Szedeák 21 6 15 1678–1783 0.643
12. Factum Sport Debrecen 21 5 16 1575–1884 0.619
13. Jászberényi KSE 21 5 16 1674–1861 0.619
14. Zalakerámia ZTE KK 21 1 20 1494–1785 0.524

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik