Férfi kosárlabda NB I: a Sopron széttriplázta az éllovas Albacompot

Vágólapra másolva!
2012.01.21. 20:22
null
Kálmán László (8) és a Falco akcióban (Fotó: Czerkl Gábor)
Címkék
Az alsóházban állomásozó Sopron legyőzte a hétvégének éllovasként nekifutó Albacompot a férfi kosárlabda NB I 16. fordulójának szombati játéknapján.

 

A hazai csapat a harmadik negyed hajrájában, 53–53 után Takács Norbert, Vesztergom Zsolt és Boldizsár Ferenc hárompontosára 12–2-es rohamot épített, és a fehérváriak már nem tudták visszavenni a vezetést. A Sopron játékosai 36-szor(!) kísérleteztek hárompontossal, 11-szer betaláltak – végül ez döntött.

A soproni eredmény azt jelenti, hogy a szombaton egyaránt fölényesen nyerő Falco és Körmend megelőzte az eddig az élen álló, egy mérkőzéssel kevesebbet játszó fehérváriakat.

A Kaposvár is nagy csatára késztette esélyesebb ellenfelét, a címvédő Szolnokot: a vendég Olaj végül három ponttal gyűrte le a somogyiakat.

FÉRFI KOSÁRLABDA NB I
16. FORDULÓ
KIS-RÁBA MENTI TAKARÉK SKC–ALBACOMP FEHÉRVÁR
75–72 (21–22, 18–21, 19–12, 17–17)
Sopron, 1200 néző. V: Győrffy, Benczúr, Balogh Gy.
SOPRON: THOMAS 15/6, MOLNÁR A. 17/12, Takács 4/3, Rubin 9, EGEMONYE 12. Cs: BOLDIZSÁR 9/9, Vesztergom 4/3, Keresztes 5, Lakatos. Edző: Meszlényi Róbert
FEHÉRVÁR: SIMON B. 17, EL-AMIN 17/6, Hollis 4, Chism 14, Keller Á. 9. Cs: Supola 6/3, Hendlein, Madár 3/3, Juhos 2, Bódi. Edző: Dzunics Braniszlav
Az eredmény alakulása. 3. p.: 11–2. 6. p.: 14–8. 8. p.: 19–16. 12. p.: 24–24. 15. p.: 31–28. 18. p.: 33–39. 23. p.: 43–45. 26. p.: 52–50. 32. p.: 65–55. 35. p.: 65–62. 38. p.: 71–68
MESTERMÉRLEG
Meszlényi Róbert: – Nehéz mérkőzés volt, a jobb teljesítményt a mérkőzés végéig kitoltuk. A végjátékban a szurkolók segítsége győzelmet jelentett számunkra.
Dzunics Braniszlav: – Megérdemelte a Sopron a győzelmet, sok gondunk volt védekezésben és támadásban, s a végjátékból a hazaiak jöttek ki jobban.
KAPOSVÁRI KK–SZOLNOKI OLAJ
81–84 (16–16, 16–19, 28–26, 21–23)
Kaposvár, 600 néző. V: Pálla, Forrai, Török Z.
KAPOSVÁR: KISS K. 21/9, Szőke 7, RAIVIO 19/3, LEKLI 13, FEY 19. Cs: Kovács S., Koma, Kutasi 2. Edző: Fekete Ádám
SZOLNOK: TROTTER 19/9, MILLS 11/9, Horváth Á. 9/3, NIKOLOV 20/3, BÁDER 19. Cs: Fodor M. 3/3, Grebenár, Soós 3/3. Edző: Pór Péter
Az eredmény alakulása. 3. p.: 3–5. 8. p.: 7–10. 13. p.: 22–16. 17. p.: 24–24. 24. p.: 42–37. 28. p.: 56–51. 32. p.: 66–63. 35. p.: 68–73. 38. p.: 77–80
Kipontozódott: Fey (40. p.)
MESTERMÉRLEG
Fekete Ádám: – Mindvégig jó mérkőzést játszottunk, csak ez a mentalitás lehet a célunk a továbbiakban is.
Pór Péter: – Két nagyszerűen küzdő csapat, remek hangulatú mérkőzésen, kiváló játékvezetés mellett játszotta végig a találkozót.
PÉCSI VSK-PANNONPOWER–MJUS FORTRESS KÖRMED
60–80 (24–19, 14–20, 11–23, 11–18)
Pécs, 1300 néző. V: Földházi, Jakab, Szabó G.
PÉCS: Csabay 4, Kovács P. 9/9, DOYNE 20/6, TÓTH N. 11/3, Eilingsfeld 9. Cs: Vaszojevics 5/3, Deák, Lepsényi 2. Edző: Csirke Ferenc
KÖRMEND: MLADENOVICS 9/3, NÉMETH I. 15/3, POWELL 11, BELL 20/6, TOWNES 8. Cs: Ruják 2, Ferencz 9/6, Dávid G., Fodor G. 2, Cseh 4. Edző: Sabáli Balázs
Az eredmény alakulása. 3. p.: 6–2. 6. p.: 14–8. 13. p.: 24–23. 14. p.: 36–29. 23. p.: 40–45. 26. p.: 44–50. 33. p.: 52–62. 37. p.: 58–72
MESTERMÉRLEG
Csirke Ferenc: – A második félidőben felőrölt minket a Körmend – ugyan a helyzeteink megvoltak, de a dobások kimaradtak.
Sabáli Balázs: – Fásult volt a társaság, ez az elején látszott is. Utána védekezésben feljavultunk, így tudtunk könnyű kosarakat szerezni.
NATURTEX SZTE-SZEDEÁK–FAKTUM SPORT DEBRECEN
78–81 (22–12, 15–30, 20–18, 21–21)
Szeged, 800 néző. V: Vígh, Kapitány, Gorka
SZEGED: Drahos 2, LEVY 26/3, IVOSEV 29/15, Tanács 10/6, Dukics 9/3. Cs: Kiss Zs., Nyilas, Vida 2. Edző: Fodor Péter
DEBRECEN: INGRAM 24/3, Boros 9/3, Perrin 11/6, Szabó M. 8, SCHACHTNER 24/6. Cs: Papp T. 3, Takács D. 2, Stretea. Edző: Raul Jimenez
Az eredmény alakulása. 3. p.: 5–0. 6. p.: 8–7. 8. p.: 16–7. 12. p.: 27–20. 17. p.: 33–37. 22. p.: 39-49. 27. p.: 46–56. 32. p.: 63–60. 35. p.: 66–67. 37. p.: 74–69
Kipontozódott: Tanács (38. p.)
MESTERMÉRLEG
Fodor Péter: – Tartalékos együttesünk tízpontos hátrányból fordított. Volt esélyünk a győzelemre, ám a végjátékban az ellenfél rendre jó döntéseket hozott, míg mi büntetőket és ziccereket hibáztunk.
Raul Jiménez: – Az első negyedet leszámítva fegyelmezetten és eredményesen kosárlabdáztunk. Bízom benne, hogy ezzel a győzelemmel a csapat elindul fölfelé.
ZALAKERÁMIA-ZTE KK–KECSKEMÉTI KSE
80–85 (26–20, 18–21, 16–24, 20–20)
Zalaegerszeg, 1300 néző. V: Cziffra, Hegedűs, Pozsonyi
ZALAEGERSZEG: PERINE 16/6, Gáspár 7/3, WITHWORTH 20/12, TÓTH G. 20/3, KINTER 15. Cs: Vertetics, Bödör, Baki, Kertész 2. Edző: Kiss Attila
KECSKEMÉT: Kelley 11, Wittmann 8, DÉNES 11/9, VUKADINOV 10, Bencze 3. Cs: DJERASZIMOVICS 19/3, CSORVÁSI 16, Hegedűs 7/6. Szakmai igazgató: Sztojan Ivkovics
Az eredmény alakulása. 4. p.: 11–4. 8. p.: 22–14. 16. p.: 38–30. 24. p.: 50–57. 29. p.: 57–65. 34. p.: 62–76
MESTERMÉRLEG
Kiss Attila: – Úgy érzem, mindent megtettünk a győzelemért, a második félidőben volt egy szakasz, amikor kimaradtak a dobásaink, és elvesztettünk néhány lepattanót a saját palánkunk alatt.
Sztojan Ivkovics: – Köszönet a csodálatos szurkolótábornak, amely kitartott mellettünk. Nem kezdtünk fényesen, de az utolsó negyedben kontrolláltuk a mérkőzést.

FALCO-SZOVA KC SZOMBATHELY–ATOMERŐMŰ SE

99–69 (27–21, 23–12, 24–18, 25–18)

Szombathely, 2500 néző. V: Valovics, Papp, Márton
FALCO: KÁLMÁN 12, Simon L. 6, Will 2, SZABÓ ZS. 19/6, PANTELICS 14/3. Csere: TIMBERLAKE 18/3, Jancsikin 14/6, Harazin 8, Szanati 2, Jarosevits 4, Nárai, Molnár B.
PAKS: L. Williams 9, N. WILLIAMS 21/3, Vojvoda 10, Kámán 2, Tóth Á. 7. Csere: Körtélyesi 4, Gardener 5, Morgen 6, Kovács Á. 5/3
Az eredmény alakulása. 2. p.: 0–4. 3. p.: 6–4. 8. p.: 17–14. 12. p.: 30–25. 15. p.: 38–25. 18. p.: 48–27. 23. p.: 55–39. 26. p.: 60–41. 29. p.: 74–46. 32. p.: 76–58. 38. p.: 93–63.
Kipontozódott: Körtélyesi (35. p.), Kámán (36. p.)
MESTERMÉRLEG
Bencze Tamás: – Nagyon örülök a győzelemnek és annak is, hogy nagyobb arányban sikerült felülmúlnunk, mint amilyennel alulmaradtunk Pakson. Az, hogy egy ilyen fontos meccsen ilyen motiváltan és fegyelmezetten tudtunk játszani, az szép jövőt sejtet.
Völgyi Péter: – A Falco sokkal jobban játszott nálunk, nagyon látszott az összeszokottság hiánya csapatunkon. Rövid az időnk ezt pótolni, de mindent megteszünk ennek érdekében.
KORÁBBAN JÁTSZOTTÁK
Nyíregyháza–Jászberény112–106
AZ ÁLLÁS
1. MJUS-Fortress Körmend 16 14 2 1414–1122 0.938
2. Falco-Szova KC Szombathely 16 14 2 1442–1210 0.938
3. Albacomp 15 13 2 1251–971 0.933
4. Szolnoki Olaj 15 12 3 1317–1142 0.900
5. Atomerőmű SE 16 10 6 1272–1239 0.813
6. Kecskeméti KSE 15 8 7 1137–1055 0.767
7. Pécsi VSK-Pannonpower 16 7 9 1212–1294 0.719
8. Kaposvári KK 15 6 9 1175–1249 0.700
9. Marso Nyíregyháza KK 16 6 10 1192–1349 0.688
10. Soproni KC 16 6 10 1203–1273 0.688
11. Naturtex-SZTE-Szedeák 16 5 11 1283–1373 0.656
12. Factum Sport Debrecen 16 4 12 1193–1441 0.625
13. Jászberényi KSE 16 4 12 1248–1403 0.625
14. Zalakerámia ZTE KK 16 1 15 1126–1344 0.531
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik