Fölényes körmendi siker a vasi klasszikuson

Vágólapra másolva!
2011.12.10. 20:06
null
Rashad Bell (balra) 27 ponttal terhelte meg a vendég gyűrűt (Fotó: Unger Tamás)
Címkék
A férfi kosárlabda NB I 10. fordulójának rangadóján, a vasi klasszikuson a Körmend magabiztosan, 105–86-ra legyőzte a Falcót.

 

Mind a két csapat nyolc győzelemmel és egy vereséggel várta a találkozót, ám míg a hazaiaknál ez reális célkitűzés volt, addig a szombathelyiek erőn felül teljesítve érték el ezt a mutatót.

A találkozó elején fej fej mellett haladtak a csapatok, és bár a Falco Will Tamás hármasával, majd büntetőivel és Harazin Tamás közeli kosarával elhúzott (13–18), az első negyedben Harazin újabb duplájára volt szükség, hogy ne csak minimális előnnyel forduljanak a csapatok (20–23).

A második negyed elején aztán állva hagyta a vendégeket a Körmend, Rashad Bell gyors egymásutánban három triplát süllyesztett el (29–23), majd Ferencz Csaba duplája után Dejan Mladenovics két hármasa következett, így 37–23-ra ellépett a hazai csapat.

Két perccel a félidő vége előtt Németh István kosarával már húsz volt a két csapat között (45–25), a szünet előtt Kálmán László hárompontosa és Djordje Pantelics két duplájával közeledett kissé a Falco, és végül 47–32-es állásnál vonultak pihenőre a csapatok.

A második félidő elején Bell pontjaira Pantelics révén felelt a Falco, a két együttes között azonban állandósulni látszott a 14–19 pont közötti differencia, az idő pedig fogyott. A 27. percben ismét húszra duzzadt a hazai előny (71–51), majd a játékrész utolsó perceiben kialakult a két csapat közötti legnagyobb különbség az este folyamán (77–53).

A záró játékrészben Chad Timberlake és Harazin vezetésével ugyan próbált még közeledni a szombathelyi együttes, ám a Körmend az utolsó negyedet sem engedte ki a kezéből, és végül 105–86-ra diadalmaskodott.

A Zalaegerszeg nagyszerűen kezdte a mérkőzést Bryquis Perine vezetésével, a sikeres hármasoknak (rajta kívül még Timoty Whitworth és Tóth Gergely is eleresztett egyet) is köszönhetően a 7. percben 19–8-ra vezetett. Donald Cole és Morgen Ferdinánd pontjainak hála azonban még az első negyed utolsó másodperceiben egyenlítettek a hazaiak (22–22), és a kiegyenlített második játékrészt (46–44) követően a harmadik negyedben faképnél hagyták a vendégeket, akik így 10. szezonbeli mérkőzésüket is elvesztették.

Szintén a harmadik negyed döntött Kaposváron és Fehérváron is, előbbi összecsapáson a Szeged, utóbbin a Pécs „maradt bent” túl sokáig az öltözőben, amire végül ráfázott.

STATISZTIKA
Mezőnybeli dobószázalék 37/56 (66%) 33/65 (51%)
Büntetők dobószázaléka 17/27 (63%) 15/18 (83%)
Lepattanók 26 25
Legtöbb lepattanó Townes 10 Pantelics 10
Legtöbb gólpassz Bell 5 Kámán 5
FÉRFI KOSÁRLABDA NB I
FORTRESS KÖRMEND–FALCO-SZOVA KC SZOMBATHELY 105–86 (20–23, 29–9, 31–30, 25–24)
Körmend, 2000 néző. V: Cziffra, Benczur, Farkas
KÖRMEND: Németh 9/3, Fodor G. 5/3, POWELL 19/3, BELL 27/12, TOWNES 16/3. Csere: Ferencz 7/3, Ruják, MLADENOVICS 22/15, Dávid, Cseh
FALCO: Kálmán 11/6, TIMBERLAKE 22, Jancsikin 4, Szabó Zs. 4, PANTELICS 16/3. Csere: Will 10/6, HARAZIN 15, Simon L. 4, Szanati, Nárai
Kipontozódott: Harazin (39.), Szabó Zs. (40.)
Az eredmény alakulása. 3. p.: 6–4. 5. p.: 10–8. 7. p.: 10–11. 9. p.: 13–18. 13. p.: 34–23. 17. p.: 45–25. 19. p.: 45–32. 23. p.: 55–38. 27. p.: 71–51. 33. p.: 83–68. 38. p.: 102–81
MESTERMÉRLEG
Sabáli Balázs: – Rangadóhoz méltó meccset játszottunk egy remek ellenféllel. Az első félidőben Bell triplasorozatával sikerült ellépni, ez megadta a lökést a folytatásra. Ilyen dobószázalékkal illett nyerni.
Bencze Tamás: – A második negyedben volt egy négyperces rövidzárlatunk, ez a vesztünket okozta. Hiába tettünk meg utána mindent, minden felzárkózási kísérletünket visszaverte a Körmend. A hazaiak extrán dobták a triplákat.
ALBACOMP–PVSK-PANNONPOWER 92–68 (22–23, 23–17, 29–6, 18–22)
Székesfehérvár, 1824 néző. V: Valovics. Gorka, Söjtöry
ALBACOMP: Simon B. 2, El-Amin 2, HOLLIS 18/6, KELLER Á. 14/6, CHISM 23. Cs: SUPOLA 10/3, Bódi 3, Hendlein 4, JUHOS 13/9, Madár 3/3. Edző: Dzunics Braniszlav
PVSK: DOYNE 20/9, Kovács P., CSIRICS 22/12, TÓTH N. 17/12, Eilingsfeld. Cs: Vaszojevics 3/3, Lepsényi 6, Deák A., Csabay. Edző: Csirke Ferenc
Az eredmény alakulása: 3. p.: 5–11. 7. p.: 14–15. 12. p.: 31–26. 16. p.: 39–34. 19. p.: 43–40. 23. p.: 56–40. 27. p: 65–42. 31. p.: 75–46. 35. p: 82–54. 38. p: 89–63
Kipontozódott: Eilingsfeld (36. p.)
MESTERMÉRLEG
Dzunics Braniszlav: – A harmadik negyedben döntöttük el a mérkőzést, amikor a jó védekezésünk jó támadással párosult.
Csirke Ferenc: – A harmadik játékrész elején ment el a meccs, akkor hat perc alatt mindössze két pontot dobtunk, ami megpecsételte a sorsunkat. Egy nagyon jó csapat ellen ezt nem engedhetjük meg magunkat.
ATOMERŐMŰ SE–ZALAKERÁMIA-ZTE KK 88–70 (22–22, 24–22, 21–8, 21–18).
Paks, 1000 néző. V: Földházi T., Pozsonyi L., Balog Gy.
Atomerőmű SE: L. Williams 4, Vojvoda 7/3, KÁMÁN 13/9, COLE 21/9, Tóth Á. 6. Csere: KÖRTÉLYESI 17/6, MORGEN 11/3, N. Williams 7/3, Kovács Ákos 2, Kerpel-Fronius. Vezetőedző: Völgyi Péter.
ZTE KK: PERINE 13/9, Gáspár 5/3, Whitworth 15/9, Tóth G. 15/9, Hines 8. Csere: KINTER 11, Vertetics 3/3, Baki, Bödör. Vezetőedző: Kis Attila.
Az eredmény alakulása. 4. p.: 4–6. 6. p.: 6–15. 9. p.: 14–19. 12. p.: 24–22. 16. p.: 35–31. 19. p: 41–41. 24. p.: 54–48. 28. p.: 62–50. 33. p.: 72–54. 36. p.: 76–59. 39. p: 85–65.
Völgyi Péter: – Az első félidőben extrán dobott a ZTE. Mi gyengén kezdtünk, nem voltunk elég agresszívek védekezésben, és a dobásaink sem jöttek be. A fordulás után gyors indításokkal eldöntöttük a meccset.
Kis Attila: – Amíg bírtuk erővel, addig pariban voltunk. A második félidőben kijött a paksiak nagyobb tudása.
KAPOSVÁRI KK–NATURTEX-SZTE-SZEDEÁK 87–78 (22–19, 19–16, 27–19, 19–24)
Kaposvár, 500 néző. V: Forrai, Török R., Szabó G.
KAPOSVÁR: WILSON 23/6, RAIVIO 20/3, Szőke 5, LEKLI 16, Fey 15. Cs: Kutasi 2, Koma 3, Kiss K. 3/3. Edző: Fekete Ádám
SZEGED: Drahos 7/3, LEVY 20, Kiss Zs., IVOSZEV 27/6, DJUKICS 17/6. Cs: Molnár M. 5, Csorvási 2, Vida. Edző: Fodor Péter
Az eredmény alakulása. 3. p.: 6–7. 7. p.: 14–12. 13. p.: 28–22. 18. p.: 39–30. 23. p.: 48–40. 27. p.: 52–54. 33. p.: 72–61. 37. p.: 80–65
Kipontozódott: Drahos (38. p.)
MESTERMÉRLEG
Fekete Ádám: – A fáradtság jelei kiütköztek csapatunkon, ezért is játszottunk sok hibával. Ma a szívét és a lelkét adta ki a csapat, s ez döntőnek bizonyult.
Fodor Péter: – Amit a mérkőzésen szerettünk volna elkerülni, pont azt nem tudtuk. Csináltunk egy nulla tizenhatos szakaszt a mérkőzésen, s ez megpecsételte a sorsunkat.

AZ ALAPSZAKASZ ÁLLÁSA
1. Albacomp 10 9 1 848–668 0.950
2. MJUS-Fortress Körmend 10 9 1 903–698 0.950
3. Falco-Szova KC Szombathely 10 8 2 866–788 0.900
4. Szolnoki Olaj 10 8 2 886–732 0.900
5. Kecskeméti KSE 10 6 4 770–675 0.800
6. Atomerőmű SE 10 6 4 797–768 0.800
7. Kaposvári KK 10 5 5 782–810 0.750
8. Soproni KC 10 4 6 739–783 0.700
9. Pécsi VSK-Pannonpower 10 4 6 775–822 0.700
10. Naturtex-SZTE-Szedeák 10 3 7 803–854 0.650
11. Marso Nyíregyháza KK 10 3 7 698–829 0.650
12. Factum Sport Debrecen 10 3 7 748–918 0.650
13. Jászberényi KSE 10 2 8 745–869 0.600
14. Zalakerámia ZTE KK 10 10 683–829 0.500
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik