Az Albacomp legyőzte a Szolnokot, nyolc között a Sopron

User UserUser User
Vágólapra másolva!
2012.04.04. 20:09
null
A Szolnok végig kapaszkodott, de nem érte utol az Albacompot (Fotó: Korponai Tamás)
Címkék
Az élvonalbeli férfi kosárlabda-bajnokság alapszakaszának 26., utolsó fordulójában az Albacomp hazai környezetben hét ponttal megnyerte a címvédő Szolnok elleni rangadót. Elkelt a negyeddöntő utolsó, forduló előtt még kiadó helye is, amelyet a vendéglátóként győztes Sopron csípett meg, így esélyt sem adott a Kaposvárnak a számolgatásra.

Albacomp–Szolnok

Az előző kiírás két döntősétől nagy presztízscsatára számíthattunk, a paprikás hangulatra nem is lehetett panasz, miként a hazaiak motiváltságára sem. Nem úgy a szolnokiakra, akik fáradtan, dekoncentráltan kezdtek. Öt perc sem telt el a mérkőzésből, Pór Péternek máris időt kellett kérnie (13–4). Rohant az Alba, gyors tempóra késztetve a vendégeket, akik kintről tudták volna átdobni a fegyelmezetten zárt hazai védőfalat, de pontatlanok voltak. A fehérváriak eközben remekül céloztak kintről, a résekbe jól törtek be, és a lepattanóknál is gyorsabbak voltak. Hriszto Nikolov egy támadás alatt két sapkát kapott, majd harmadszorra már nem vállalta el, de passza a közönség soraiban kötött ki. Egyedül Báder Mártonban volt élet, igaz, a center meg túlpörgött: pontjai mellett még erőt is demonstrált (24–15).

Hét pont döntött a forduló rangadóján Székesfehérváron,
ahol kikapott a címvédő
Hét pont döntött a forduló rangadóján Székesfehérváron, ahol kikapott a címvédő

A második negyed rajtján elaludt az addig sem megfelelő százalékon pörgő Olaj. Ezt 6–0-s etappal használta ki az Albacomp – megtörtént az a csúfság, hogy Trotter Obie gyűrű alatt kétszer rontott ziccert –, Pór Péter ismét időt kért. Állandósult a tízpontos különbség, a fehérváriak által diktált tempót a vendégek fizikailag bírták nehezen, de azért a hazaiaknál is sok hiba csúszott be, a nagyszünetre nem változott a két csapat közötti különbség (39–30).

A felvonás eleje megint az Albacompé volt, a szolnokiak elsősorban támadásban rontottak. Négy és fél perc kellett, amíg a vendégek Trotter révén megtörték a pontcsendjüket (45–32). Picit elfáradni látszott ezt követően az Albacomp, amely visszavett rohanós tempójából, ez a Szolnoknak kedvezett. A palánk alatti csatákat akkor már inkább a szolnokiak nyerték meg, Trotter triplájával a hajrában öt pontra felzárkóztak a vendégek, s ez a különbség a záró részhez érve is megmaradt (54–49).

A biztos kezű Trotter, valamint a rettentően elszánt Nikolov vezérletével nagy rohamra indult a Szolnok, az erőviszonyok teljesen kiegyenlítődtek, abszolút nyílt volt a csata. Más kérdés, hogy tíz pont körüli előnyére azért vigyázott az Albacomp. Három perccel a vége előtt, 72–62-nél Pór Péter ismét időt kért. Horváth Ákos rögtön szórt egy triplát, majd kintről fújtak ellene faultot, a háromból két büntetőt értékesített. Sürgette az idő a vendégeket, végül Wayne Chism zsákolt fél perccel a vége előtt, ami után a hétpontos hátrányba kerülő szolnokiak reményei köddé váltak. A fehérváriak másodszor is legyőzték az alapszakaszban a címvédőt, így meg is előzték a tabellán, ha találkoznak a rájátszásban, akkor az övék lesz a pályaelőny (78–71).

MÁR A FÉLIDŐBEN VÉGE VOLT?

SZAVAZÁS

Megvédi-e férfi kosárlabdabajnoki címét a Szolnok?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

Jászberény–Körmend

Nem volt egy súlycsoportban egymással a két együttes, de a Körmend jó kezdés után elveszítette a ritmusát, amit csak sokára talált meg. A negyedik negyed előtt viszont már 19 pont volt a vendégek előnye, így még az is belefért a körmendieknek, hogy a végjátékban ne törjék össze magukat.

Debrecen–Atomerőmű

A kiváló és ponterős támadójátékkal kezdő paksiak (20–17), a második negyedben besültek, a debreceniek a 22–12-re megnyert játékrésszel a nagyszünetre átvették a vezetést (39–32). Sikerrel kapaszkodott az Atomerőmű, amely végül a túlórában gólesőt rendezve – öt perc alatt 22 pont – nyert.

Kaposvár–Kecskemét

Négy negyeden keresztül ikszes meccset vívott egymással a két együttes, végül a házigazdák három ponttal bizonyultak jobbnak, de az üdvösséghez az is kevés volt. A Kaposvárnak ugyanis önmagában az sem lett volna elég a nyolc közé jutáshoz, ha győz, mert a Sopronnak is ki kellett volna kapnia ehhez. A Kaposvár így továbbra sem tud bejutni a felsőházi rájátszásba, rossz sorozatuk 2006 óta tart.

Szeged–Zalaegerszeg

A vendéglátók az első negyedben 30 pontot szerezve tizenkét pontos előnyhöz jutottak, amelyből döntően meg tudtak élni a folytatásban. A zalaiak a záró felvonás előtt közelebb lopták magukat ugyan, de a végjátékban a Szeged dominált.

Nyíregyháza–Szombathely

A kilenc ponttal megnyert első negyeddel remekül lépett be a mérkőzésbe a Falco, majd az alapszakaszt megnyerő vendégek sikerét két negyeden át semmi veszély nem fenyegette. Legfőképpen nem a házigazdák, akik Nagykállón, zárt kapuk mögött fogadták ellenfelüket. A harmadik játékrészben aztán váratlanul magára talált a Nyíregyháza, amely a kilenc ponttal megnyert negyeddel felzárkózott hárompontos hátrányra. A Falco azonban megrázta magát, és biztosan hozta a papírforma győzelmet.

Sopron–Pécs

Parádés hazai kezdésre (24–12) nagyszerű második negyeddel válaszoltak a vendégek (37–37 a nagyszünetben), így kezdődhetett minden elölről. A fordulás után a soproniak rendezték a soraikat, és végül a sikerük nem forgott veszélyben. A Sopron győzelmével biztosította a helyét a negyeddöntőben.

FÉRFI KOSÁRLABDA NB I
ALAPSZAKASZ, 26. (UTOLSÓ) FORDULÓ
ALBACOMP FEHÉRVÁR–SZOLNOKI OLAJ KK 78–71 (24–15, 15–15, 15–19, 24–22)
Székesfehérvár, 2500 néző. V: Földházi, Győrffy, Király
ALBACOMP: SIMON B. 14, EL-AMIN 19/6, Hollis 2, KELLER Á. 15/3, Chism 11. Cs: HENDLEIN 12, Bódi 5/3, Supola. Edző: Dzunics Braniszlav
SZOLNOK: TROTTER 24/15, Horváth Á. 15/9, Nikolov 17/3, Gay, Trepák 4/3. Cs: BÁDER 11, Fodor M., Mills, Soós. Edző: Pór Péter
Az eredmény alakulása. 5. p.: 13–4. 7. p.: 19–9. 10. p.: 22–15. 14. p.: 30–15. 17. p.: 33–25. 22. p.: 45–30. 29. p.: 52–47. 32. p.: 61–49. 34. p.: 63–57. 36. p.: 68–62
Kipontozódott: Gay (39. p.)
MESTERMÉRLEG
Dzunics Braniszlav: – Az első perctől kezdve roppant elszántak voltunk, és végig nálunk volt az előny. Ugyanakkor az egész mérkőzésen mi kezdeményeztünk. Gratulálok a fiúknak, mert mindenki, aki pályára lépett, maximumot nyújtott. Talán azzal voltunk jobbak, hogy a padról beszállók is kiemelkedően játszottak.
Pór Péter: – Az első és a harmadik negyed kezdete sikerült számunkra rosszul, ezen periódusok következtében tíz-tizenöt pontos előnyt szerzett az Albacomp. Zónavédekezéssel megfogtuk kicsit őket, felzárkóztunk, de a hazaiak mindig újítani tudtak, s amikor közel értünk hozzájuk, akkor mi türelmetlenül kosárlabdáztunk, így nem sikerült fordítani.
FACTUM SPORT DEBRECEN–ATOMERŐMŰ SE 92–101 – h.u. (17–20, 22–12, 18–20, 22–27, 13–22)
Debrecen, 400 néző. V: Valovics, Jakab, Jurák
DEBRECEN: INGRAM 29/6, MOORE 19, Tóth G., SCHACHTNER 24/6, SZABÓ M. 18. Cs: Papp T., Stretea, Kaluha, Kovács I. 2. Edző: Raúl Jiménez
PAKS: KOVÁCS Á. 24/12, VOJVODA 26/12, Körtélyesi 3, Morgen 9/3, Tóth Á. 14. Cs: Frost 13, KÁMÁN 12/9, Kerpel-Fronius. Edző: Enrique Gutiérrez
Az eredmény alakulása. 5. p.: 8–13. 10. p.: 17–20. 15. p.: 27–23. 20. p.: 39–32. 25. p.: 47–47. 30. p.: 57–52. 35. p.: 72–65. 40. p.: 79–79
Kipontozódott: Körtélyesi (35. p.)
MESTERMÉRLEG
Raúl Jiménez: – Gratulálok a Paksnak, jó csapat, a playoffban is jók lehetnek, remek magyar soruk van. Mi néha nyerünk, néha vesztünk ilyen szoros mérkőzéseken. Boldog vagyok, hogy végig közel voltunk a sikerhez.
Enrique Gutiérrez: – Nagyon boldog vagyok, hogy a problémáink ellenére – két amerikai játékos hiányzott – is helytálltunk. Végig nagyon koncentráltunk ezen a nagyon nehéz meccsen, a hazaiak az utolsó otthoni mérkőzésükön nagyon akartak nyerni, de éltünk a lehetőségeinkkel. Fontos mérkőzések következnek ezután a Magyar Kupában és a rájátszásban.
KIS-RÁBA MENTI TAKARÉK SOPRONI KC–PVSK 91–75 (24–12, 13–25, 31–18, 23–20)
Sopron, 1200 néző. V: Vígh, Hegedűs, Török R.
SOPRON: THOMAS 20, RUBIN 14/3, MOLNÁR A. 22/12, GOMBÁS 5/3, EGEMONYE 20. Cs: Vesztergom 7/3, Keresztes, Boldizsár 3/3, Takács, Lakatos. Edző: Meszlényi Róbert
PVSK: Vasojevics 8/3, Kovács P., DOYNE 17/9, CSIRICS 27/3, TÓTH N. 18/9. Cs: Deák 3/3, Csabay 2. Edző: Csirke Ferenc
Az eredmény alakulása. 3. p.: 8–0. 6. p.: 13–5. 8. p.: 20–10. 12. p.: 29–14. 17. p.: 29–32. 22. p.: 48–39. 25. p.: 54–42. 28. p.: 64–50. 34. p.: 77–60. 37. p.: 83–64
MESTERMÉRLEG
Meszlényi Róbert: – Megérdemelten nyertünk, mindenki hozzátette a magáét a győzelemhez. Sikerült bejutnunk a nyolc közé, amit közönségünk támogatásának is köszönünk.
Csirke Ferenc: – A mérkőzés elején agresszíven játszott a Sopron, de mínusz tizenötről felálltunk. Ez sok energiát vett ki belőlünk, így a második félidőre elfáradtunk.
MARSO-VAGÉP NYÍREGYHÁZA KK–FALCO-SZOVA KC SZOMBATHELY 92–105 (21–30, 22–25, 28–19, 21–31)
Nagykálló, zárt kapuk mögött. V: Frányó, Pozsonyi, Vida B.
NYÍREGYHÁZA: FIELDS 30, Mohácsi 15/3, Nagy K. 3/3, Sitku 9, KANDICS 21/6. Cs: Polyák 3, Siska 2, Varga M. 2, PAVLOVICS V. 7, Jakab P. Edző: Ferenczi Tamás
SZOMBATHELY: Kálmán 8/6, TIMBERLAKE 23/3, Will 9, SZABÓ ZS. 19/3, PANTELICS 13. Cs: Jancsikin 13/3, Harazin 6, Simon L. 2, Szanati 8/3, Jarosevits 4, Nárai. Edző: Bencze Tamás
Az eredmény alakulása. 3. p.: 3–10. 6. p.: 13–15. 14. p.: 26–34. 16. p.: 26–44. 19. p.: 40–53. 24. p.: 53–61. 27. p.: 62–67. 34. p.: 79–81. 35. p.: 79–86
Kipontozódott: Mohácsi (40. p.)
MESTERMÉRLEG
Ferenczi Tamás: – Nagyon jó mérkőzést játszottunk, amely során a Falcót hellyel-közzel maximális erőbedobásra késztettünk, emellett fiatal játékosaink ízelítőt kaptak abból is, hogy mitől az alapszakaszgyőztes az ellenfél.
Bencze Tamás: – A tét nélküli meccsek általában ilyenek, mert bár próbáltuk komolyan venni, nem sikerült. Ez a mi hibánk egyébként, de végül elértük a célunkat, és nyertünk a bátran játszó Nyíregyháza ellen.
JÁSZBERÉNYI KSE–FORTRESS LAMI-VÉD KÖRMEND 71–82 (18–27, 17–20,16–23, 20–12)
Jászberény, 300 néző. V: Pálla, Gál J., Boros T.
JÁSZBERÉNY: Sormaz,, Helmeczi 8, Medve 10, DRAMICSANYIN 31/3, Horti 11/3. Cs: Szögi 9, Fülöp , Borszéki, Wehner, 2 .Antal S, Varga I. kovács A. Edző: Horváth Balázs
KÖRMEND: English, 4 NÉMETH I.14/6, Ferencz Cs. 11/9, CSEH GY14/12. TOWNES. 15. Cs: Mladenovics 5, Ruják, Fodor G. 3, Sonyák 2, EILINGSFFELD 14/3, Sömenek, Csapai. Edző: Zoran Martic
Az eredmény alakulása: 4. p.: 8–8 . 8. p.: 16–15, 14. p.: 24–33 . 18. p.: 29–40. 24. p.: 43–54 . 28. p.: 49–68 . 34. p. 53–75: . 38. p.: 59–81
Kipontozódott: Eilingsfeld (38. p.)
MESTERMÉRLEG
Horváth Balázs: – A mai mérkőzés célja az volt, hogy felkészüljünk az osztályozóra. Ez a találkozó is azt bizonyította, hogy helyünk van a felsőházban.
Zoran Martic: – Nem volt könnyű mérkőzés, megpróbáltuk gyakorolni támadás és védekezésbeli figuárinkat a közelegő rájátszásra. Van még javítanivalónk.
NATURTEX-SZTE SZEDEÁK–ZALAKERÁMIA-ZTE KK 91–77 (30–18, 16–15, 20–26, 25–18)
Szeged, 1000 néző. V: Kapitány, Kiss L., Márton L.
SZEGED: Drahos, LEVY 21, Kiss Zs. 12/12, IVOSEV 24, Dukics 10/3. Cs: Molnár M. 2, Tanács 13, Csorvási L. 1, Vida, Nyilas 8. Edző: Fodor Péter
ZALAEGERSZEG: Vertetics 6/3, Gáspár 16, WHITWORTH 18/6, HENDERSON 25/3, Tóth G. 8. Cs: Kinter 4, Bödör. Edző: Heinrich Róbert
Az eredmény alakulása. 2. p.: 7–0. 6. p.: 19–9. 13. p.: 30–22. 17. p.: 38–30. 24. p.: 50–43. 27. p.: 62–45. 32. p.: 67–63. 34. p.: 75–65. 38. p.: 80–71
Kipontozódott: Kiss Zs. (39. p.)
MESTERMÉRLEG
Fodor Péter: – Olykori hullámvölgyeink ellenére közönségszórakoztató mérkőzésen győzelemmel búcsúztunk közönségünktől.
Heinrich Róbert: – Álmos kezdés után sikerült talpra állnunk. Van még hova fejlődnünk.
KAPOSVÁRI KK–KECSKEMÉTI KSE 62–59 (19–17, 12–13, 14–18, 17–11)
Kaposvár, 300 néző. V: Cziffra, Forrai, Szabó G.
KAPOSVÁR: Ahelegbe 8/3, RAIVIO 22, Szőke 2, Gosa 8/3, LEKLI 11. Cs: DÁVID 8, Kiss K. 3/3, Kutasi. Edző: Fekete Ádám
KECSKEMÉT: WITTMANN 20/6, Mészáros M. 4, DJERASZIMOVICS 15/3, Dénes, BENCZE 7. Cs: Csorvási 11, Pongó, Hegedűs G., Papp I. 2. Edző: Sztojan Ivkovics
Az eredmény alakulása. 3. p.: 4–4. 7. p.: 13–6. 13. p.: 21–25. 17. p.: 29–26. 23. p.: 33–30. 28. p.: 37–42. 33. p.: 51–54. 37. p.: 55–54
Kipontozódott: Pongó (36. p.), Lekli (40. p.)
MESTERMÉRLEG
Fekete Ádám: – Az utóbbi két hetünket is a maihoz hasonló küzdelem jellemezte. Nem a saját kezünkben volt a sorsunk. Befejeztük, köszönöm szurkolóinknak az egész éves buzdítást.
Sztojan Ivkovics: – Jól álltunk ugyan a mérkőzéshez, de időnként dekoncentráltak voltunk. Ezúttal a dobóforma döntött.
AZ ALAPSZAKASZ VÉGEREDMÉNYE
1. Falco-Szova KC Szombathely 26 23 3 2336–2002 0.942
2. Albacomp 26 21 5 2177–1763 0.904
3. Szolnoki Olaj 26 21 5 2288–2001 0.904
4. MJUS-Fortress Körmend 26 19 7 2161–1884 0.865
5. Atomerőmű SE 26 18 8 2153–1998 0.846
6. Kecskeméti KSE 26 14 12 1982–1856 0.769
7. Pécsi VSK-Pannonpower 26 13 13 2085–2174 0.750
8. Soproni KC 26 12 14 2028–2054 0.731
9. Kaposvári KK 26 11 15 1972–2145 0.712
10. Factum Sport Debrecen 26 8 18 2019–2314 0.654
11. Naturtex-SZTE-Szedeák 26 8 18 2111–2224 0.654
12. Marso Nyíregyháza KK 26 7 19 1962–2267 0.635
13. Jászberényi KSE 26 6 20 2075–2301 0.615
14. Zalakerámia ZTE KK 26 1 25 1880–2246 0.519
A NEGYEDDÖNTŐ PÁROSÍTÁSA
Falco-Szova KC Szombathely (1.)–Soproni KC (8.)
Albacomp (2.)–Pécsi VSK-Pannonpower (7.)
Szolnoki Olaj (3.)–Kecskeméti KSE (6.)
MJUS-Fortress Körmend (4.)–Atomerőmű SE (5.)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik