Negyedszer is vereség: a férfi kosárválogatott kikapott Finnországban

Vágólapra másolva!
2011.08.21. 19:49
Címkék
Vereséggel zárta Eb-pótselejtező sorozatát a magyar férfi kosárlabda-válogatott: a kontinenstornáról lemaradó nemzeti csapat 87–65-re kapott ki Finnországban, így mind a négy mérkőzését elvesztette a pótkvalifikációs versengés során.

Az már három meccs után eldőlt, hogy a magyar férfi kosárlabda-válogatott a divízió A szereplői közül egyedüliként lemondhat az Eb-szereplésről, a finnek elleni, idegenbeli találkozó így becsületbeli ügy volt.

Koponent és társait most sem sikerült megállítani 
(Fotó: basket.fi)
Koponent és társait most sem sikerült megállítani (Fotó: basket.fi)

Lóránt Péteré volt az első kosár, és a magyar válogatott 7–4-re vezetett az elején, majd 17–17-ig fej fej mellett haladtak a csapatok: a mieinket Trepák Zoltán húzta, a hazaiak Petteri Koponen és Shawn Huff kosaraival tartották a lépést.

Aztán tettek ennél többet is: 17–17-et követően egy 10–2-es rohammal elléptek az északiak, akik meg is tartották végig a vezetést a félidő hátralevő részében. Az utolsó szó (és kosár) Lóránté volt, aki 44–36-nál, közvetlenül a nagyszünet előtt triplával válaszolt Möttölä tempójára – félidőben mínusz öt volt a mieink szempontjából.

A folytatás magyar kapaszkodást hozott (44–42), de Kimmo Muurinen csont nélküli triplával állította meg a felzárkózást. 58–52 után Vojvoda a támadóidő lejárta előtt dobott egy szép hárompontost, „cserébe" a védekezés nem állt össze és a finnek egyből büntettek – Dzunics Braniszlav mondta is a magáét...

Sajnos mondhatta, sok foganatja nem volt: a finnek hétpontos előnnyel (62–55) fordulhattak a záró negyedre, és innen simán kézben tartották a mérkőzést. Előbb tíz pontra nőtt a hazai fór (65–55), majd tizenkilencre (74–56), hullottak a hazai triplák, a magyar válogatottnak pedig esélye sem volt a felzárkózásra – a vége 87–65 lett.

Öt finn játékos (Huff, Kotti, Koponen, Möttölä, Salin) is tíz pontig (vagy afölé) jutott, a mieinknél Trotteren kívül senki nem érte el a tízet – a kiegyensúlyozott csapatjátékot nyújtó, jobb játékerejű és jobb százalékkal dobó északiak teljesen megérdemelten nyerték meg a mérkőzést.

Augusztus 25-én a portugál–finn találkozóval zárul a pótselejtező – két, már Eb-re kijutott csapat összecsapásával. A mieink pedig négy vereséggel zárták a sorozatot...

FÉRFI KOSÁRLABDA, EB-PÓTSELEJTEZŐ
FINNORSZÁG–MAGYARORSZÁG 87–65 (22–17, 22–22 , 18–16, 25–10)
Helsinki, 6278 néző. V: Belosevics (szerb), Drabikovsky (ukrán), Kalpakas (svéd)
FINNORSZÁG: Koponen 13/3, Salin 11/9, Huff 10/6, Muurinen 7/3, Kotti 12. Csere: Lee 9, Rannikko 3/3, Möttölä 13/3, Koivisto 6/3, Iisalo 3/3, Maekaelaeinen, Virtanen
MAGYARORSZÁG: TROTTER 14, Hanga 8, Horváth Á. 5/3, Lóránt 7/3, Báder 7. Csere: Trepák 8/3, Vojvoda 9/9, Fodor, Szabó Zs. 3/3, Molnár A., Wittmann 4
Az eredmény alakulása. 4. p.: 4–7. 6. p.: 11–9. 8. p.: 17–17. 14. p.: 35–26. 16. p.: 40–31. 23. p.: 44–42. 25. p.: 51–46. 27. perc: 55–46. 28. p.: 58–55. 32. p.: 68–55. 36. p.: 74–60.
MESTERMÉRLEG
Henrik Dettmann: – Jó mérkőzést játszottunk a magyarokkal, akik sokáig bátran, szívósan játszottak. Természetesen hazai közönség előtt nem akartunk kikapni és sikerült is jó teljesítménnyel győznünk. Nagyon várjuk már az Európa-bajnokságot, óriási lökést adhat a finn kosárlabdának a litvániai szereplés.
Dzunics Braniszlav: – A harmadik negyedig viszonylag jól játszottunk, aztán ismét következett egy olyan periódus, amikor rengeteg hibát követtünk el. Ez történt velünk a korábbi mérkőzéseken is. Tudtuk, hogy ebben a helyzetben nehéz lesz ez a mérkőzés és ez be is igazolódott. A csapatban több van ennél, valahogy fel kell állni a pótselejtező kudarca után.
A PÓTSELEJTEZŐ MENETRENDJE (KÉT CSAPAT JUT KI AZ EB-RE)
Portugália–Magyarország 71–66
Magyarország–Finnország 73–75
Finnország–Portugália 68–56
Magyarország–Portugália 57–66
Finnország–Magyarország 87–65
Portugália–Finnország, augusztus 24. 21.30 ó
A CSOPORT ÁLLÁSA
1. Finnország 6 pont
2. Portugália 5 pont
3. Magyarország 4 pont
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik