Remek hajrával egyenlített az Atomerőmű

Vágólapra másolva!
2010.05.22. 20:07
null
Mészáros Zalán (jobbra) rutinja is kellett a Paks sikeréhez (Fotó: Havran Zoltán)
Címkék
Az Atomerőmű az utolsó pillanatokban szerzett kosárral 81–79-re nyert a ZTE ellen a férfi kosárlabda NB I döntőjének második mérkőzésén, így az egyik fél harmadik győzelméig tartó párharc állását 1–1-re alakította.
A SZOLNOK IS EGYENLÍTETT

Győzelmük esetén a körmendiek megszerezték volna a harmadik helyet, ám a Szolnok elnapolta a bronzérmek kiosztását. Pedig sokáig a vendégek álltak jobban, fordulatos első negyedet követően a nagyszünetig négypontos előnyre tettek szert.

Dragan Alekszics ellen azonban nem volt ellenszerük, a szolnokiak 40 éves bedobója 26 pontot szorgoskodott össze, hatodik hárompontosával pedig 75–63-ra már az Olaj vezetett. A végére ugyan csökkent a különbség a két fél között, ám a hazaiak győzelme nem forgott veszélyben, így Körmenden dől el a harmadik hely sorsa

Az első mérkőzésen a ZTE nem sok esélyt adott ellenfelének, a második találkozó viszont sokkal szorosabbra sikerült. Az első kosarat a vendégek szerezték Kámán Tamás révén, ezt követően azonban a harmadik negyedig szinte végig az Atomerőmű vezetett.

Az első játékrészt főleg Ivory Clark jó játékának – és a legvégén eleresztett triplájának – köszönhetően 25–21-es előnnyel zárta a Paks, ám a folytatásban nem tudott jobban elhúzni sokat hibázó ellenfelétől.

Sőt, a ZTE már a nagyszünetben is csak egypontos hátrányban volt, a harmadik negyedben pedig Kámán Tamás vezérletével és egy 12–2-es rohammal fordított is.

A vendégek sokáig tartották kis előnyüket, ám a sérülés miatt több emberét (Gulyás Róbert, Tory Walker) is nélkülöző Atomerőmű remek hajrát produkált. Az utolsó percben Mészáros Zalán és Horváth Ákos duplájával előbb egyenlített, majd Jerome LaGrange a győztes kosarat is megszerezte a hazaiak számára.

A párharc állása így 1–1, folytatás kedden Zalaegerszegen.

 FÉRFI KOSÁRLABDA NB I
DÖNTŐ, 2. MÉRKŐZÉS
ATOMERŐMŰ SE–ZALAKERÁMIA-ZTE KK 81–79 (25–21, 17–20, 19–25, 20–13)  
Paks, 1800 néző. V: Hartyáni, Cziffra, Király
PAKS: LaGrange 10, MÉSZÁROS Z. 10/6, HORVÁTH Á. 16/9, CLARK 19/6, DILL 17/3. Csere: Kiss Zs. 3/3, Panta 6, Kovács Á., Medve
ZALAEGERSZEG: Hinnant 9/9, Watson 5, KÁMÁN 19/6, K. Wilson 8/6, TREPÁK 14.
Csere: Gáspár 5/3, Tóth Á. 9, Timberlake 10/3, Baki
Az eredmény alakulása. 3. p.: 5–5. 4. p.: 10–5. 8. p.: 16–15. 13. p.: 29–28. 16. p.: 38–28. 19. p.: 42–38. 21. p.: 44–45. 25. p.: 52–50. 28. p.: 56–54. 30. p.: 59–63. 32. p.: 62–68. 38. p.: 72–77. 40. p.: 75–77.
Kipontozódott: Panta (40. p.)
Az egyik fél harmadik győzelméig tartó párharc állása: 1–1
MESTERMÉRLEG
Horváth Imre, az Atomerőmű edzője: – Az jött ki a végeredményben ezen a meccsen is, ami az elmúlt három hónapunkat jellemezte. Az akaratunknak köszönhetjük a sikert. Én sem tudom szebben megfogalmazni, mint szurkolóink a kifeszített drapérián: ha elég nagyok az álmok és a vágyak, akkor a körülmények nem számítanak!
Völgyi Péter, a ZTE edzője: – Az első félidőben tizenhárom eladott labdánk ellenére egálban voltunk. A második húsz percben a hazaiak zónája ellen rengeteg jó dobóhelyzetet alakítottunk ki, és megfordítottuk az állást. A végjátékot azért buktuk el, mert olyan hibákat követtünk el, amilyeneket a bajnoki döntőben idegenben nem szabad.


 FÉRFI KOSÁRLABDA NB I
A 3. HELYÉRT, 2. MÉRKŐZÉS
SZOLNOKI OLAJ KK–MJUS-FORTRESS KÖRMEND 82–76 (21–22, 16–19, 27–16, 18–19)
Tiszaligeti Sportcsarnok, 1500 néző. V: Ádám J. Farkas G., Pozsonyi
SZOLNOK: Fodor M. 7, ALEKSZICS 26/18, VESZTERGOM 10/6, BARRO 15, Báder 6. Cs: Váradi 9/6, Grebenár 4, Harazin 4, Sonyák 1, Cseh. Szakmai igazgató: Pór Péter
KÖRMEND: Thomas 18/6, Fodor G. 5/3, Ferencz 3/3, Tóth G. 11/6, Aliakszejev 8. Cs: Booker 3/3, HEGEDŰS G. 16/12, Boldizsár 3/3, Kutasi 6/6. Németh I. 3/3 Edző: Sabáli Balázs
Az eredmény alakulása. 4. p.: 8–8. 8. p.: 17–19. 15. p.: 32–34. 18. p.: 34–36. 24. p.: 40–49. 28. p.: 58–51. 34. p.: 75–63. 38. p.: 79–68
Az egyik fél második győzelméig tartó párharc állása: 1–1
MESTERMÉRLEG
Pór Péter: – Örülök, hogy győzelemmel búcsúztunk közönségünktől. Megpróbálunk élni a harmadik mérkőzés adta lehetőségünkkel. Köszönjük szurkolóinknak, hogy ebben az évadban is jóban-rosszban kitartottak mellettünk.
Sabáli Balázs: – Alekszics ragyogó teljesítménye elég volt az Olaj győzelméhez. Mi pedig csináltunk magunknak további edzés programot, és plusz egy mérkőzést.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik