Túlórás szolnoki siker Kecskeméten

Vágólapra másolva!
2012.04.17. 20:15
null
Benson Egemonye (jobbra) nem kímélte az amúgy is tartalékos szombathelyieket (Fotó: Szabó Miklós)
Címkék
A Sopron hazai pályán 69–47-re győzött a több kulcsemberét is nélkülöző, alapszakaszgyőztes Falco ellen a férfi kosárlabda NB I negyeddöntőjének második mérkőzésén, ezzel 1–1-re alakított a párharcot. Szintén egyenlített az Atomerőmű, amely otthon 86–80-ra megverte a Körmendet. Az Albacomp már 2–0-ra vezet a Pécs ellen, miután 83–79-re nyert a baranyai megyeszékhelyen, a Kecskeméten hosszabbításban diadalmaskodó Szolnok pedig ugyancsak 2–0-ra vezet.

SOPRON–FALCO

A színvonal az első félidőben finoman szólva nem verdeste az eget, a csapatok egymást múlták alul. A hazaiak 11-ből kettő, a rendkívül tartalékos vendégek 9-ből egy hárompontost dobtak be, de a duplákat sem szórták sokkal jobb százalékkal a felek. A harmadik negyedet 32–25-ös előnnyel kezdhette a Sopron, és a sérülés miatt Chad Timberlake-et, valamint Harazin Tamást is nélkülöző szombathelyieknek – akiknél Kálmán László sem lépett pályára – a folytatásban már a tisztes vereségért kellett küzdeniük. Végül 69–47-re kaptak ki, a Sopron tehát könnyed győzelemmel egyenlített.

 

PÉCS–ALBACOMP

Az első meccset 90–58-ra elbukó pécsiek bizonyították, hogy jóval többre képesek annál, mint amit szombaton mutattak, más kérdés, hogy ezzel nem sokra mentek. Az első negyedet 25–17-re megnyerték, majd Jara Doyne és Andrija Csirics vezérletével a nagyszünetig még jobban elhúztak (48–37).

A harmadik negyedben aztán amit addig felépítettek, sikerült lerombolniuk, ebben persze nagy szerepe volt a feljavuló fehérváriaknak is, akiknél Damian Hollis és Muhammad El-Amin vitte a prímet. A záró negyedet már az Albacomp várhatta kedvezőbb helyzetből, és előnyéből négypontnyit sikerült is megőriznie, így egy lépésre került az elődöntőtől.

 

KECSKEMÉT–SZOLNOK

A Kecskemét Szolnokon úgy kapott ki viszonylag simán, hogy két negyedet is megnyert. Ezúttal húsz perc után már 14 pontos hátrányban volt, érett tehát az újabb Olaj-siker.

A hazaiak játéka azonban óriásit javult, és ha nem csak 50 százalékkal dobják a büntetőket, alighanem meg is nyerték volt az összecsapást. Ehelyett 69–69-es állás után hosszabbítás következett, az ötperces ráadást pedig a címvédő bírta jobban, így pénteken hazai pályán lezárhatja a párharcot.

 

ATOMERŐMŰ–KÖRMEND

A vasiak 11 triplát is elsüllyesztettek, ám ez sem volt elég ahhoz, hogy idegenben is legyőzzék a Paksot. Az Atomerőműnek lényegében három játékosa, Tim Frost (25 pont), Vojvoda Dávid (23 pont) és Nick Williams (21 pont) szállította a sikert. A körmendiek keze a harmadik negyedben nagyon sült, ennek köszönhetően 30 perc után 66–59-re vezettek. Hiába, mert a Paks a záró játékrészben a maga javára fordította a találkozót, és 1–1-gyel utazhat a következő, körmendi mérkőzésre.

FÉRFI KOSÁRLABDA NB I
NEGYEDDÖNTŐ, 2. MÉRKŐZÉSEK
KIS RÁBA M. T. SOPRONI KC–FALCO SZOVA-KC SZOMBATHELY 69–47 (12–10, 20–15, 18–13, 19–9,)
Sopron, 1600 néző. V: Kapitány, Márton, Söjtöry
SOPRON: Thomas 10/6, RUBIN 20/3, MOLNÁR A. 7, Gombás, Egemonye 9. Csere: VESZTERGOM 12/6, Boldizsár, Keresztes 4, TAKÁCS N. 7/3
FALCO: SIMON L. 13, Szanati, Will 8, Szabó Zs. 6, Pantelics. Csere: Jarosevits 8, JANCSIKIN 12/6, Nárai
Az eredmény alakulása. 6. p.: 6–2. 9. p.: 10–6. 13. p.: 18–10. 17. p.: 26–16. 19. p.: 29–18. 27. p.: 41–31. 29. p.: 41–36. 30. p.: 47–36. 36. p.: 61–42. 39. p.: 67–44.
Az egyik fél harmadik győzelméig tartó párharc állása: 1–1
MESTERMÉRLEG
Meszlényi Róbert, a Sopron edzője: – Örömteli a győzelmünk, bár nem játszottunk jól és inkább küszködtünk, harcoltunk. Számomra most bizonyosodott be, hogy nem véletlenül nyerte meg az alapszakaszt a Falco. Igyekszünk megnehezíteni a dolgukat a folytatásban is.
Bencze Tamás, a Falco edzője: – Büszkén viselhette ezen a mérkőzésen minden játékosom a Falco-mezét. Abban biztos vagyok, hogy mi nyerjük a párharcot, s pénteken megtesszük ehhez a következő lépést. Nehéz lesz, de hiszek benne.

PÉCSI VSK-PANNONPOWER–ALBACOMP FEHÉRVÁR 79–83 (25–17, 23–20, 9–26, 22–20)
Pécs, 800 néző. V: Pálla, Király L., Boros T.
PÉCS: Vaszojevics 7, Kovács P. 5/3, DOYNE 25/9, CSIRICS 19/3, TÓTH N. 14/3. Cs: Csabay 2, Deák 5/3, Bíró 2. Edző: Csirke Ferenc
FEHÉRVÁR: SIMON B. 15/6, EL-AMIN 20, HOLLIS 22/3, Chism 7, Keller Á. 4. Cs: Hendlein, BÓDI 13/9, Juhos 2, Supola, Madár. Edző: Dzunics Braniszlav
Az eredmény alakulása. 3. p.: 7–4. 6. p.: 19–10. 13. p.: 27–17. 17. p.: 44–29. 23. p.: 50–47. 26. p.: 54–54. 33. p.: 62–70. 37. p.: 70–72
Kipontozódott: Chism (36. p.), Kovács P. (38. p.), Hollis (39. p.)
Az egyik fél harmadik győzelméig tartó párharc állása: 2–0, az Albacomp javára
MESTERMÉRLEG
Csirke Ferenc: – A negyedik negyedben az óra miatt folyamatosan be voltam csapva az időkérésekkel. Maximálisan gratulálok a csapatomnak, a harmadik negyedben a fáradtság miatt leginkább egymással és a játékvezetőkkel voltunk elfoglalva, de ez egy ilyen hosszú szezon végén teljesen érthető.
Dzunics Braniszlav: – A második félidőben feljavultunk védekezésben.
ATOMERŐMŰ SE–FORTRESS LAMI-VÉD KÖRMEND 86–80 (22–19, 22–19, 15–28, 27–14)
Paks, 1400 néző. V: Cziffra, Benczur, Frányó
PAKS: Kovács Ákos 7, VOJVODA 23/12, N. WILLIAMS 21/6, Kámán 4/3, FROST 25. Cs: Morgen 2, Tóth Á. 4, Kerpel-Fronius. Edző: Garcia Gutiérrez
KÖRMEND: ENGLISH 24/9, Fodor G., Németh I. 8, BELL 16/9, Townes 8. Cs: FERENCZ CS. 16/12, Cseh 3/3, Ruják 4, Mladenovics, Eilingsfeld 1. Edző: Zoran Martics
Az eredmény alakulása. 3. p.: 5–5. 5. p.: 11–7. 8. p.: 16–13. 12. p.: 27–22. 15. p.: 30–29. 18. p.: 40–34. 24. p.: 50–48. 27. p.: 54–58. 33. p.: 69–68. 36. p.: 78–69. 38. p.: 82–76
Az egyik fél harmadik győzelméig tartó párharc állása: 1–1
MESTERMÉRLEG
Garcia Gutiérrez: – Sok problémával küszködtünk, hiszen Lorenzo Williams és Körtélyesi Gergely sem tudott pályára lépni, Tóth Ádám pedig lázasan vállalta a játékot. Nagyszerű csapatom van, gratulálok a fiúknak!
Zoran Martics: – Sajnos ismét belementünk abba a játékba, ami fekszik a paksiaknak. Egy ideig tartottuk is a lépést, de a végén az Atomerőmű csinált egy remek sorozatot, és ezzel el is döntötte a találkozót.
KECSKEMÉT SE–SZOLNOKI OLAJ KK 79–83 (18–24, 11–19, 28–12, 12–14, 10–14)
Kecskemét, 1300 néző. Vezette: Földházi, Bognár T., Szabó G.
KECSKEMÉT: WITTMANN 14/3, Mészáros M. 5, DJERASZIMOVICS 21/3, Dénes 7/3, Bencze 6. Csere: Hegedűs G., CSORVÁSI M. 17, Perine 9/3, Papp I. Szakmai igazgató: Sztojan Ivkovics
SZOLNOK: TROTTER 18/3, HORVÁTH Á. 12/3, Mills 17/6, Nikolov 10/3, BÁDER 13. Csere: Fodor M. 4, Trepák 6, Gay, Soós 2, Grebenár 1. Vezetőedző: Pór Péter
Az eredmény alakulása: 3. p.: 2-5. 7. p. 11-20. 13. p.: 22-32. 17. p.: 24-38. 23. p.: 35-43. 26. p.: 48-45. 34. p.: 62-64. 38. p.: 66-66. 42. p.: 69-72.
Kipontozódott: Horváth Á. (40.), Perine (50.), Gay (50.).
Az egyik fél harmadik győzelméig tartó párharc állása: 2–0, a Szolnok javára.
Sztojan Ivkovics: – Kitettük szívünket, lelkünket, a közönségünk elégedett lehet. Csak a győzelem hiányzott, ezért szomorú vagyok. Fegyelmezetten játszottunk, de a döntő pillanatokban büntetőket hibáztunk. A párharcnak még nincs vége.
Pór Péter: – Magabiztos első félidő után a harmadik negyedre az öltözőben maradtunk, amit a hazai csapat könyörtelenül kihasznált. Nagyon izgalmas végjátékban sikerült megszereznünk a győzelmet.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik