A derbire csütörtök délutánig több mint kilencezer jegyet eladtak, az újpestiek megtöltik a részükre fenntartott szektort. Mivel sokan csak a meccs napján vásárolnak belépőt, aligha kétséges, hogy legalább tíz-tizenkét ezer szurkoló előtt futnak ki a pályára a csapatok. |
Az összesített mérleget figyelembe véve a Ferencváros sokkal jobban áll az Újpestnél, az utóbbi hét évben azonban a zöld-fehérek nem tudták bajnoki mérkőzésen felülmúlni legnagyobb riválisukat. Legutóbb 2003. november 29-én volt erre példa, az azóta lejátszott kilenc találkozóból kettő döntetlennel, hét pedig újpesti sikerrel végződött (a Ligakupában közben volt példa FTC-győzelemre).
SCHEMBRI ELÉGEDETT LENNE EGY 1–0-S GYŐZELEMMEL IS
Még inkább frusztrálhatja a fradistákat, hogy kedvenceik a legutóbbi öt bajnokijukat elbukták a lilák ellen, tavaly szeptemberben pedig ugyebár 6–0-ra. A drukkereknek nyilván egy nagy különbségű siker jelentene igazi elégtételt, ám André Schembri beérné egy 1–0-s győzelemmel is.
– Négy meccs, nulla gól. Mi a baj?
– Nincs baj, azon túl természetesen, hogy roppantmód sajnálom, amiért nem sikerült a tavasszal betalálnom – felelte a Nemzeti Sportnak a Ferencváros–Újpest derbire egri összetartással készülő zöld-fehér támadó. – A Fradi azonban nem egyenlő André Schembrivel, tizenegy játékosból áll, közös felelősség, hogy szerzünk-e gólt egy meccsen vagy sem. Ráadásul ha csak a csatársort nézem, ott van mellettem Marek Heinz és Emil Miljkovic is, mindketten remek támadók.
– Mindenesetre jól titkolják, elvégre egyikük sem ünnepelhetett még az idén.
– Sajnos a csatárok életében előfordul az ilyesmi, az ősszel is nehezebben lendültem bele a góllövésbe, de legalább annyira fontos, hogy a csapat ne kapjon gólt. Az utóbbi két mérkőzésünkön támadásban és védekezésben sem nyújtottunk elfogadhatót, elöl nem nagyon sikerült még csak lehetőségekig sem eljutnunk, miközben túl sok gólt kaptunk.
– Az őszi nulla hat fényében ezúttal rúgniuk kellene, nem is egyet.
– Tökéletesen elégedett lennék azzal is, ha egy nullára győznénk.
– A Fradi-drukkerek úgyszintén?
– Szerintem boldogok lennének, ha megverjük az ősi riválist.
MÉSZÖLY GÉZA: MINDENKINEK CSAK A GYŐZELEM LEBEGHET A SZEME ELŐTT
Az ősi riválisnál persze nem szeretnének a hazaiak diadalához asszisztálni, Mészöly Géza szerint csak a győzelem lebeghet az újpesti játékosok szeme előtt.
„Azt gondolom, nem lepek meg azzal senkit, ha azt mondom: a Ferencváros–Újpest meccs mindig háromesélyes – nyilatkozta a lila-fehérek vezetőedzője klubja honlapjának. – Ennek ellenére én hiszek benne, hogy folytatni tudjuk nagyszerű sorozatunkat a zöld-fehérek ellen, amihez a bátor futball mellett higgadt végjáték és folyamatos koncentráció is szükséges. Egyre nagyobb az összhang a csapaton belül a rutinosabb és fiatal játékosok között, aminek jót tett a válogatott miatti szünet is. Jelenleg három sérültünk van, Vermes Krisztián, Kiss Zoltán, illetve Kovács Dániel, de hármójukon kívül mindenki egészséges, így huszonhárom mezőnyjátékosból választhatom ki azt a tizenhatot, akit nevezhetek, illetve azt a tízet, aki kezdőként futhat ki az Albert Stadion gyepére – így, mondhatni, kellemes problémáim vannak. A kevés sérült ellenére, úgy érzem, nincs szerencsénk, hiszen tavasszal először Kovács Dániel, majd a remek formában játszó csapatkapitányunk, Vermes Krisztián, végül a már alapembernek számító Kiss Zoli szenvedett súlyos térdsérülést. Ezzel azonban most nem szabad foglalkozni, mindenkinek csak a győzelem lebeghet a szeme előtt. Egy Ferencváros–Újpest rangadó mindig felfokozott hangulatú, bízom benne, hogy Iványi Zoltán kézben tartja majd a mérkőzést, és egyik csapat sem fog belemenni „adok-kapok" futballba.
Az Újpestben a Mészöly Géza által említett három sérült játékoson kívül tehát mindenki bevethető, a Ferencvárosnál pedig csak az öt sárga lap miatt eltiltott Maróti Béla kényszerül kihagyni a derbit.
A mérkőzésről élő, szöveges tudósítást olvashat oldalunkon.
2003. nov. 29.: | Ferencváros–Újpest 2–1 |
2004. máj. 02.: | Ferencváros–Újpest 0–1 |
2004. máj. 23.: | Újpest–Ferencváros 1–0 |
2004. okt. 17.: | Újpest–Ferencváros 1–1 |
2005. ápr. 27.: | Ferencváros–Újpest 1–1 |
2005. okt. 15.: | Újpest–Ferencváros 2–1 |
2006. ápr. 16.: | Ferencváros–Újpest 1–2 |
2009. okt. 03.: | Újpest–Ferencváros 2–1 |
2010. ápr. 30.: | Ferencváros–Újpest 0–1 |
2010. szept. 11.: | Újpest–Ferencváros 6–0 |
1. Videoton FC | 20 | 14 | 4 | 2 | 42–18 | +24 | 46 |
2. Ferencvárosi TC | 20 | 11 | 1 | 8 | 32–30 | +2 | 34 |
3. Paksi FC | 20 | 10 | 4 | 6 | 34–27 | +7 | 34 |
4. ZTE FC | 20 | 10 | 3 | 7 | 35–29 | +6 | 33 |
5. Kaposvári Rákóczi | 20 | 10 | 3 | 7 | 32–26 | +6 | 33 |
6. DVSC-TEVA | 20 | 9 | 5 | 6 | 35–30 | +5 | 32 |
7. Lombard Pápa Termál FC | 20 | 8 | 4 | 8 | 33–35 | –2 | 28 |
8. Kecskeméti TE-Ereco | 20 | 9 | – | 11 | 36–39 | –3 | 27 |
9. Győri ETO FC | 20 | 7 | 6 | 7 | 21–21 | 0 | 27 |
10. Újpest FC | 20 | 7 | 5 | 8 | 32–27 | +5 | 26 |
11. Vasas | 20 | 7 | 4 | 9 | 25–32 | –7 | 25 |
12. Budapest Honvéd | 20 | 6 | 6 | 8 | 22–24 | –2 | 24 |
13. Szombathelyi Haladás | 20 | 6 | 5 | 9 | 27–27 | 0 | 23 |
14. MTK Budapest | 20 | 6 | 5 | 9 | 24–30 | –6 | 23 |
15. BFC Siófok | 20 | 4 | 7 | 9 | 15–26 | –11 | 19 |
16. Szolnoki MÁV FC | 20 | 3 | 4 | 13 | 16–40 | –24 | 13 |