A Fradinál tudják, hogy kell Götzéket nevelni - mi lesz a csányi gólzsákokkal?

– A több hónapon át tartó, tizenkét csapatos tornán a két magyar szereplő, a Ferencváros U17-es és U16-os együttese végzett az utolsó két helyen. Milyen tapasztalatokat szűrhetünk le ebből?
– Először is a Fradi két különböző korosztályáról van szó, és ebben a korban egy év korkülönbség még sokat számít, ezért sem érdemes abból következtetéseket levonni, hogy a Fradi U16-os gárdája az utolsó helyen zárt. Az ellenfeleknél – beszéljünk akár a tornát megnyerő belga FC Bruges-ről, a szerb Partizanról vagy például a bosnyák FK Sarajevóról – korosztályos válogatottak sora szerepelt, olyan játékosok, akik egy-két éven belül a felnőttcsapatoknál is megkaphatják a lehetőséget. Továbbá, korosztályos együttesekről lévén szó, amúgy sem az eredményesség számít, hanem inkább a mutatott játék, az, hogy a teljesítményre lehet-e támaszkodni a jövőben.

– A Fradit is hasonló jellemezte, mint amit más korosztályos magyar csapatoknál is tapasztaltam már rangos nemzetközi megmérettetéseken. A meccsek bizonyos szakaszaiban egyenlő partnernek tudunk lenni még az erősebb riválisokkal szemben is, vagy akár föléjük is tudunk kerekedni, de úgy általában hatvan perc után a mi játékosaink már nem tudnak ugyanúgy gondolkodni, mint előtte. Kapkodóvá válnak, egyre több rossz döntést hoznak, és ekkor mutatkozik meg az ellenfelek fizikai és képességbeli fölénye.

– Hogyan lehet ezen változtatni?
– Rendszerbe helyezett képzéssel, és mindennapos, jól felépített munkával. A Future Talents Cup mellett a Fradinál folyó utánpótlásképzést is feltérképeztem az elmúlt időben. Theo Schneider irányításának és az FTC mellett elkötelezett edzők – amilyen a klubnál korábban futballozó Dragóner Attila, Keller József, Zsivoczky Gyula, de említhetem Fekete Tivadart és a brazil Felipe Matost is – munkájának köszönhetően elkezdődött egy olyan folyamat, amelynek hosszú távon meglesz az eredménye. Lesznek olyan saját nevelésű fiataljai a klubnak, akikre az NB I-ben is építeni lehet. Erre garanciát jelenthet az említett stáb, a szakmaiságuk, az őket jellemző alázat és gyerekközpontú szemlélet.

– Tervszerű munka nélkül hiába is várnák. Ez magától nem megy. Ne várjunk eredményeket a magyar utánpótlástól, amikor nem egy klubnál hétfőn nem tudják megmondani, hogy a szerdai edzés mikor kezdődik... A Fradinál most hetekre előre mindent elterveznek, és az edzők reggel nyolctól este nyolcig kint vannak a pályán, csapatban dolgoznak, folyamatosan egyeztetnek a különböző korosztályokról, terveznek, szerveznek, elemeznek. A munka nem elszigetelten folyik, az edzői csapat közösen foglalkozik az összes utánpótláscsapattal.

– Ősszel, még a Hertha utánpótlásában dolgozva Dárdai Pál is arról beszélt, hogy reggeltől estig a pályán van.
– Mert ez Németországban és Nyugat-Európában mindenhol így szokás. Ezért fontos Theo Schneider szerepe, aki Dortmundból érkezve tökéletesen tisztában van azzal, hogyan kell képezni például egy Mario Götze szintű tehetséget. Ehhez speciális eszközöket is használ. Ilyen például a katapultrendszer. Ez egy mellkasra rögzíthető szalag, amin keresztül meccsek közben is mérni lehet a futballisták futómennyiségét, a pulzusszámot, a futás minőségét. Az adatokra hivatkozva pedig számon lehet kérni a játékosokat, ha például a mérkőzések egy részét ellazsálják, ha nem egyenletes a teljesítményük.

– Ügyeskedő játékosok mindenhol vannak, de a gólérzékenység önmagában még nem elegendő ahhoz, hogy valakiből profi labdarúgó legyen. Azt kell felmérnie egy klubnak, hogy mire tudja használni hosszú távon az adott játékost, mit tud kihozni belőle. Általánosságban mondom, hogy Magyarországon – Ausztriában ez például elképzelhetetlen lenne még a legalacsonyabb osztályban is – sok megyei csapatnál olyan pályákon akarnak tehetségeket nevelni, ahol még a tehén is elbotlik a göröngyökben. Ilyen körülmények között pedig nehéz elsajátítani a labdarúgás legfontosabb alapjait, legyen szó passzról, lövésről, mozgáskoordinációról, azokról az alapokról, melyekre később egy profi karriert is építeni lehetne. Egy megfelelő alapok nélküli tizenévessel a Ferencvárosnál már nem tudnak mit kezdeni.

– Különböző véleményeket hallani arról, a kiválasztást hány éves korban és milyen formában kellene elkezdeni. Ön mit gondol, hogyan érhetnénk el, hogy egy valóban tehetséges gyerek a csányi pályától indulva se vesszen el, és eljuthasson profi szintre, például a Ferencvárosba?
– Már az óvodákban be kellene vezetni, hogy rendszeresen, szervezett formában focizzanak a gyerekek, hogy megszeressék a sportágat, majd az iskolában testnevelésórák helyett is lehetne labdarúgást oktatni, de fontos, hogy olyanok tanítsák a gyerekeket, akik maguk is voltak futballisták. Egy olyan testnevelőtől ugyanis, aki nem volt, nem is lehet elvárni, hogy a sportág alapjait tökéletesen átadja a fiataloknak. Az iskolai labdarúgás oktatása elindíthatna egy önszelekciós folyamatot, a gyerekek önmaguk is felismerhetnék, hogy hol tartanak a társaikhoz képest, érdemes-e komolyabban is foglalkozniuk ezzel a sporttal. Másrészt a legtehetségesebbek az edzők, illetve az erre kiképzett megfigyelők ajánlásával eljuthatnának a profi klubokhoz, akadémiákhoz, ahol pedig elkezdődhetne a posztspecifikus képzés, a professzionális labdarúgásra való felkészítés.

– A nemzetközi futballpiac ugyanúgy működik, mint bármelyik másik piac. Legyen szó sportszergyártásról vagy éppen autóiparról. Egyetlen dolog számít, milyen minőségű terméket tudsz előállítani. A magyar labdarúgás ma legjobb esetben is C osztályú futballistákat képez. Ezt kell megváltoztatni, de ezt muszáj az alapoknál kezdeni. Ehhez az is hozzátartozik, hogy az elkényelmesedésre hajlamos gyerekeket ki kell mozdítani a komfortzónájukból, reális célokat kell kitűzni eléjük. Egy ferencvárosi ifista például legyen tisztában azzal, hogy milyen elődök viselték ő előtte azt a mezt, és igenis akarjon közéjük tartozni, tűzze ki célul például, hogy két éven belül ő lesz a Fradiban a tízes, és ezért dolgozzon mindennap, minden edzésen, minden meccsen. Küzdjön a saját álmaiért, a magyar labdarúgásért.