Garami az NB I történetének legidősebb edzője - interjú

– Tudatosul önben, hogy a Pécs elleni mérkőzéssel a legidősebb aktív edző lesz magyar viszonylatban?
– Mit mondjak erre? Ha tudatosul, ha nem, ez így van – válaszolta a Nemzeti Sport Online kérdésére Garami József.

– Éppen Pécsen jön el a nagy nap, ahol felnőtt, futballozott és edzői karrierjét megkezdte. Nem találja sorsszerűnek?
– Mi lenne ebben sorsszerű? Ez tulajdonképpen valamennyi Pécs elleni meccsem előtt elmondható.

– Életrajzát böngészve kiderül, a ciszterci gimnáziumban érettségizett 1957-ben. Akkoriban ez nem jelentett hátrányt?
– Értem mire céloz, de nem. Két évig járhattam az egyházi iskolába, aztán államosították.

– Sváb származása sem hozta hátrányos helyzetbe?
– Az ötvenes évek felé már nem volt sváb kérdés. Egyébként apám volt sváb, Glücknek hívták, ami magyarul szerencsét jelent. Szóval, szerencsés vagyok. Mielőtt megkérdezné, gyorsan hozzáteszem, hogy nem tudok németül.

– Igaz, hogy a legendás, 1970-es Pécs–Newcastle United meccs után határozta el, hogy komolyan veszi az edzősködést?
– Az tény, hogy akkoriban a sérülések miatt egyre nehezebben ment a játék, foglalkoztatott a futball utáni életem. De ez nem köthető a Pécs bravúros szerepléséhez. Magyar-orosz-testnevelés szakos tanári diplomát szereztem 1964-ben, három év múlva pedig már a Pécsi Sportiskolában edzősködtem. Ebben nevelőedzőmnek, később atyai jó barátomnak, doktor Czibulka Mihálynak is nagy szerepe volt – aki egyébként a pécsi kupamenetelés alatt dirigálta a csapatot.

– Mondhatjuk, hogy ő volt a példakép?
– Egyértelműen, s idesorolom Baróti Lajost is.

– Sem ön előtt, sem ön után egyetlen edző sem töltött hét évet a pécsi együttesnél. Ebben volt szerepe annak, hogy az utánpótlásszinten megismert játékosok felnőtt szinten is az ön keze alatt dolgoztak?
– És hoztuk az eredményeket. Mert az edzőt az eredmények minősítik. Az együttes a legjobb időszakát élte, nem volt ok a váltásra. Nemcsak a játékosokat ismertem, hanem a velük foglalkozó edzőket is, az iskolák partnerek voltak. Más világ volt!

– Aztán önnek is más világ lett Újpesten. Mi vitte a Megyeri útra? A bizonyítási vágy?
– Hét teljes szezont, plusz hét meccset töltöttem Pécsen, visszavonultam volna az utánpótlásba, hogy ne kopjak annyira, hogy aztán újult erővel akár az első csapatnál folytassam. De Baróti Lajos javaslatára hívott az Újpest, s azért azt mindenki tudta, hogy a fővárosban jobban ki lehet bontakozni. Persze az is igaz, hogy Budapesten aki egy kicsit is híres, annak mellszobra van, amit nehéz elmozdítani. De összességében az elején ez nem okozott problémát, hanem inkább az, hogy jó játékosanyaggal, osztályozós helyen vettem át a csapatot, és ott is végeztünk. Aztán végül bajnoki ezüst- és bronzérem is összejött.

– Noha Várszegi Gáborral jó kapcsolatban volt, első nekifutásra csupán két évet töltött a Hungária körúton. Ha azt vesszük, hogy 2004 óta ismét ott van, elhamarkodottnak tűnik az elküldése. Főleg úgy, hogy 1997-ben bajnok lett a csapattal.
– Amikor nem ment úgy, ahogyan Várszegi szerette volna, elküldött. Ez üzlet. Egy tulajdonosnak joga van azt mondani, „úgy gondolom, mással jobban megy”. Nekem abból az időszakból a Rosenborg elleni BL-selejtező jobban fáj. Tudja, amikor 3–2-re vezettünk a Hungária körúton és elment az áram. Másnap meg 1–0-ra kikaptunk. Na mindegy!

– A győri időszakban elért negyedik hellyel elégedett?
– Mit jelent az, hogy elégedett valaki? Mihez képest, ez viszonyítás kérdése. Sok mindentől függ, nyilván egy edző tökéletesen nem lehet elégedett. Mindig érzi az ember, hogy ebben vagy abban lehet még valamit hozzátenni a játékhoz. Győrben nagyon jó volt a közeg, jól éreztem magam. Más jellegű feladatot kellett megoldanom, mint az MTK-ban. Bicskei Bertalan lett a szövetségi kapitány, szakmai igazgatónak mentem, aztán az utánpótlás irányítása mellett én lettem a vezetőedző.

– Aztán hívta a Fradi, ezt pedig ki utasította volna vissza?
– Pontosan! Ráadásul volt már mögöttem tapasztalat.

– Nyilván Várszegi 2001-ben induló szerepvállalása az FTC-ben is sokat számított. Önben minden tekintetben megbízott. Hogyan érezte magát az Üllői úton?
– Csupán a tények kedvéért: ne feledkezzünk meg, hogy előtte rövid ideig az MTK-nál szakmai igazgató voltam. Az FTC-nél összességében jól éreztem magam, más kérdés, hogy a zöld-fehéreknél minden körülmények között elvárás a bajnoki cím. Az első évben másodikok lettünk és Magyar Kupát nyertünk, 2003-ban mindenki bajnokságot várt, amit az utolsó fordulóban a DVSC ellen buktunk el.

– Emlékezetesen botrányos körülmények között: a meccs alatt a Fradi-játékosok fenyegették a debrecenieket, utána a nézők Szentes Lázárt és Tököli Attilát is inzultálták. Hogyan látja majd' egy évtized távlatából?
– Hogy a futballisták egymással mit beszéltek a pályán, a háttérben mi történt, azt nem tudom. A történtek legfőbb okát abban látom, hogy a csapat száz százalékig biztos volt benne, hogy legyőzi a Lokit. Nem így lett, ráadásul a kudarc mindenkit megviselt, fél év kellett, amíg kiegyenesedtünk. Aztán bajnok lett a Fradi, igaz már Pintér Attilával a kispadon.

– A jelek szerint várhattak volna az ön leváltásával.
– Furulyás János nem várt. Noha a klub legendás játékosaival, Albert Flóriánnal, Szűcs Lajossal és Rákosi Gyulával jó volt a viszonyom, s ők el is ismerték a munkámat, Furulyás kijelentette, mindenáron olyan edzőt akar, aki ferencvárosi kötődésű.

– Végül ismét az MTK következett. A történet immár jelen időben folytatódik.
– Szakmai igazgatónak jöttem 2004-ben, úgy volt, más lesz a vezetőedző, mégis én lettem.

– Melyik a jobb megoldás: ha a szakmai főnök egyben vezetőedző is vagy mindenképpen szét kell választani a két feladatkört?
– A pécsi időszakban az előbbi variációt követtük, azt mondom, szakmailag ez a jobb. Itt, az MTK-ban is ezt a modellt követjük, ám napjainkban számtalan részletre oda kell figyelni, a konkurencia is erősebb, ezért jobb, ha a két posztot szétválasztják.

– A szövetségi kapitányi kinevezés nem jött túl korán? Mindössze öt mérkőzés jutott önnek.
– Az eleve elveszett ügy volt. Már nem volt esélyünk kijutni az 1988-as Eb-re, amikor Verebes József helyett engem bíztak meg. De mit ért azon, hogy korán kaptam lehetőséget?

– Pécsen volt sikeres, mondjuk, ha akkor fővárosi klubnál edzősködik, nyilván nagyobb az esélye, hogy tovább maradjon. Viszont nem látok csalódottságot az arcán, ha a kapitányi időszakáról kérdezem.
– Mert nem is vagyok csalódott, noha ez a szakma csúcsa. Közben párhuzamosan voltam a Pécs trénere, majd kétszer ott voltam a jelöltek között, Mészöly Kálmán aztán Jenei Imre futott be helyettem, harmadszorra mondtam, ne jelöljenek.

– Edzősködése egybeesik a magyar labdarúgás hanyatlásával, ennek ellenére önről mind szakmailag, mind emberileg csak jót lehet hallani. Ez vigasztalja?
– Nyilván nem vigasztal. A hanyatlás okairól órákig lehetne beszélni. Egyfelől a futball társadalmi beágyazottsága megváltozott, nem a sportágat megillető helyet tölti be. Ugyanakkor jól tudom, hogy ebben megvan a szakma felelőssége is. De ne feledkezzünk meg azokról az emberekről, akiknek életük a futball, azt is mondhatnám, szerencsések, mert a szenvedélyüknek élhetnek. Mint Minarik Ede a Régi idők focijában. Valahol közéjük sorolom magam is. Még akkor is, ha magáról nem mondhatja ezt az ember.

– Van valamiben hiányérzete?
– Elkelne néhány jó csatár itt, a Hungária körúton. Ha egy-két támadó kiesik a sorból, alig tudom pótolni. Most mondja meg, mit tegyek? Na ezért fáj most a fejem!