A Siófok már az első félidőben kiütötte a Lokit

Vágólapra másolva!
2010.09.25. 16:53
null
A sárga-kék szerelésben feszítő Siófok megérdemelten kerekedett felül a bajnokon (Fotó: Szabó Miklós)
Címkék
A 8. fordulóban a tizenharmadik helyen álló újonc Siófok a bajnoki címvédő, jelenleg hatodik Debrecent fogadta. A papírforma a vendégek sikerét jósolta, ehhez képest a hazaiak Tusori Richárd és Sowunmi Tomas duplájával a szünetben már 4–0-ra vezettek. A második játékrészben aztán Szakály Péter büntetőből megszerezte a Loki becsületgólját, de többre már nem futotta a bajnok erejéből.

Alaposan megnőtt az étvágya a Balaton-partiaknak a Fradi legyőzése óta. Mi sem jelezte ezt jobban, mint hogy az újonc gárda a bajnoki címvédő ellen is négy-öt támadóval lépett pályára. Ez persze még nem jelentette volna automatikusan azt, hogy rögvest támadásba lendül, de a hazai gárda nem ijedt meg a neves ellenféltől...

SZAVAZÁS

Ön szerint melyik csapat nyeri meg az NB I 2010–2011-es kiírását?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

Nemhogy nem ijedt meg: a 11. percben már vezetett is, miután egy jobb oldali szögletet követően Tusori 7 méterről a kapu jobb oldalába fejelt (1–0). Ráadásul, mielőtt a debreceniek ocsúdhattak volna, újabb gólt kaptak: a 19. percben Lukács Tihamér kiugratta Sowunmit, aki két védő szorításában 14 méterről Malinauskas mellett a jobb oldali kapufa segítségével talált a hálóba (2–0).

A Loki megpróbáltatásai ezzel még nem értek véget: újabb két perccel később Sowunmi duplázhatott volna, de a földre fejelt labdája a lécről az alapvonalon túlra pattant, míg a 28. percben Lukács szabadrúgását bravúrral mentette szögletre Malinauskas. Csakhogy a szögletből Sowunmi 6 méterről a kapu bal felső sarkába fejelt – 3–0, fél óra elteltével!

A vendégek gyakorlatilag ekkor ébredtek, de ekkor meg Molnár percei következtek. Előbb Kabát közeli, majd Czvitkovics távolabbi lövését fogta a hazai kapus. Aztán Coulibaly lövése, majd két perccel később a fejese akadt el benne.

A félidő hajrája megint a hazaiaké volt: a 43. percben előbb Lukács szögletét kiütötte Malinauskas a gólvonalról, majd Tusori fejesét rúgta ki Bódi a gólvonal mögül. Akik ennél a lehetőségnél már gólt kiáltottak, azok egy perccel később ezt újból megtehették, Lukács Tusorihoz passzolt, aki lefordult Bódiról, és 10 méterről a kapu bal alsó sarkába lőtt (4–0).

Ez aztán a kiütés! Nem is csoda, hogy Herczeg András a szünetben mindkét támadóját lecserélte: Kabát és Coulibaly helyén Szilágyi és Yannick folytatta a játékot. Ennek gyorsan meg is lett az eredménye, mert Fehér kezezett a 16-oson belül, s a büntetőt Szakály Péter értékesítette (4–1).

Ezt követően a hazaiak inkább a játék lassítására törekedtek, így nem csoda, hogy a futballnak inkább a küzdő jellege dominált. Ezt bizonyítja az is, hogy tíz perc alatt négy sárga lapot osztott ki Iványi Zoltán játékvezető. A debreceniek nyomtak ugyan, de nagyobb gólszerzési lehetőségük nem akadt, inkább távolról ijesztgettek.

MESTERMÉRLEG
 „A mai győzelmünk a Fradi-meccsből eredeztethető – nyilatkozta ifjabb Mihalecz István, a Siófok vezetőedzője a Sport Tv-nek. – Önbizalmat kaptunk, és hittük, hogy ez a mérkőzés is nyerhető. Nem mellékesen: a győzelem is hitt bennünk. A mérkőzés az első negyvenöt percben eldőlt, sikeréhes társaságunk megérdemelten nyert. Sowunminak gyorsasági fölénye volt a debreceni belső védőkkel szemben, a labdaszerzés után gyors indításokkal elsősorban őt próbáltuk meg kiugratni, helyzetbe hozni."

„Három szöglet után kaptunk három gólt, amit ezen a szinten nem lenne szabad – mondta Herczeg András, a bajnokcsapat klubmenedzsere a Sport Tv-nek. – Ez figyelem és koncentráció kérdése. Vallom, hogy egy csapat akkor tud jól játszani, ha alázatos, lelkes és kellően agresszív. Ha ezek az alapok megvannak, akkor jön a jó játék. Ez most nálunk elmaradt, nem úgy ellenfelünknél, a Siófok nagyszerűen futballozott, és az első félidőben eldöntötte a mérkőzést. Sowunmi gólveszélyesen játszott, a siófokiak előnyük birtokában azt játszották, amit kell, visszahúzódtak, és az üres területekre lőtték be a labdákat."

 


 AZ ÁLLÁS
1. Videoton FC 7 4 2 1 15–7 +8  14
2. MTK Budapest 7 4 2 1 12–7 +5  14
3. Kaposvári Rákóczi 7 4 1 2 13–9 +4  13
4. Budapest Honvéd 8 4 1 3 13–11 +2  13
5. Újpest FC 8 3 4 1 12–5 +7  13
6. Győri ETO FC 8 3 2 3 9–7 +2  11
7. DVSC-TEVA 8 3 2 3 15–14 +1  11
8. ZTE FC 7 3 2 2 11–10 +1  11
9. Paksi FC 7 3 2 2 11–11 0 11
10. Lombard Pápa Termál FC 7 3 1 3 16–12 +4  10
11. Vasas 7 3 1 3 11–15 –4  10
12. Ferencvárosi TC 7 3 1 3 10–14 –4  10
13. BFC Siófok 8 2 4 2 8–8 0 10
14. Szolnoki MÁV FC 8 1 2 5 6–14 –8  5
15. Kecskeméti TE-ERECO 7 1 6 11–21 –10  3
16. Szombathelyi Haladás 7 3 4 4–12 –8  3
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik