„Az NB I-ben olyan keres havi 5000 eurót, aki szotyiárusnak sem kellene”

– Úgy látszik, ragaszkodik Magyarországon a zöld-fehér színösszeállításhoz.
– Büszke vagyok rá, hogy a Ferencváros játékosa lehettem, ezt sohasem tagadom meg – mondta a Nemzeti Sportnak Pinte Attila, a Haladás pályaedzője. – Szlovák válogatott játékosként érkeztem az Üllői útra, de meg kellett küzdenem a csapatba kerülésért. Erős keretünk volt. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint a bajnoki cím. Csank János úgy megdolgoztatott bennünket, hogy azt a mai napig megemlegetem. Játékosként az ember hajlamos tiltakozni a sok-sok futás miatt, mai fejemmel azonban hálás vagyok Csanknak. Olyan erőnlétünk volt, amely az egész szezonban kitartott. Nekem akkoriban sem volt bajom a munkával, ezt szoktam meg Szlovákiában. De tudja, hogy van ez: mindig akad a csapatban valaki a magyar fiúk között, aki morog és nehezen viseli a gyűrődést.

– A kétezres évek elején, amikor a Fradival előbb bajnoki aranyérmet, majd ezüstöt nyert, a magyar futballt jóval többre tartották a szlováknál. Mostanra eltűnt a különbség, sőt irigykedve olvassuk, milyen klubokhoz kerülnek a tehetséges szlovák futballisták.
– Valóban kezd aranybányára hasonlítani a szlovák bajnokság. Rengeteg kivételes képességű fiatalember tűnik fel, akiket ügyes menedzserek jó helyre adnak el. Nem viszik őket azonnal olyan klubhoz, ahol csak epizodisták vagy még azok sem lehetnek. Kezdésként inkább szerényebb bajnokságba, kevesebb pénzért adják el őket, ott megszokják a tempót, nyelvet tanulnak. Az léphet tovább, aki igazán karakteres. Ott van például Milan Skriniar, akit az olasz Internazionale szerződtetett a nyáron. Valósággal sorban álltak érte a nagycsapatok. Vagy Stanislav Lobotka, aki a spanyol Celta Vigóban szerepel, és azt mondják róla, néhány éven belül a Barcelona játékosa is lehet. Mindketten huszonévesek, belőlük valóban klasszis labdarúgó lehet.

– Miközben mi, magyarok...
– Hát igen... Jelenleg nincs túl sok büszkélkednivaló, már ami a külföldön játszó magyar futballistákat illeti. Úgy látom, a szlovákokban sokkal inkább megvan a motiváció, a mindenáron való győzni akarás és a kitörési vágy, mint a magyarokban. Nem szeretnék csak a pénzre összpontosítani, de égbekiáltó a különbség ezen a téren a két ország között. Számos szlovák első osztályú labdarúgó havi bruttó ezer eurót keres.

– Gyanítom, a mi élvonalunkban egy tartalék is a többszörösét viheti haza.
– Hihetetlen számokat hallok. Először azt hittem, csak tréfálnak, amikor olyan játékosról mondták, hogy havi ötezer eurót keres a magyar bajnokságban, akit még szotyolaárusnak sem szerződtetnék. Ezért is mondom, a kevés kereset doppingolja a szlovákokat, mert arra törekednek, hogy felfedezzék és megvásárolják őket, hogy aztán valóban sok-sok pénzt kereshessenek.

– Nagyobb iramú meccseket játszanak a szlovák bajnokságban?
– Ezt így nem lehet kijelenteni. Ám az tény, Magyarországon az új stadionoknak köszönhetően néhány meccsen egészen jó a hangulat. Például nálunk Szombathelyen is. Biztos vagyok benne, hogy a néző „hozza" az iramot. Üres nézőtér előtt képtelenség jól futballozni.

– Az ön egykori csapatára, az Inter Bratislavára mennyien kíváncsiak?
– Szomorú történet ez. Azzal kezdte, hogy ragaszkodom a zöld-fehér színekhez. Valóban tisztelem és szeretem ezt a két színt, de a lelkem sárga-fekete. Ez a pozsonyi Interé, azé a klubé, amellyel bajnoki címet nyertem és amelyikből válogatott lettem. Az Inter messze nem olyan népszerű, mint a Slovan, mégsem kellett volna így kinyírni. Egyszer csak anyagi gondok lettek, és az Inter a süllyesztőbe került. A leglelkesebb szurkolók dobták össze a pénzt, hogy legalább ificsapattal működjön az egyesület. Aztán ugyancsak adományokból a negyedosztályban szerveződött újjá, és most már a másodosztályban szerepel az én egykori kedvencem. Képzelje, ennek a nagy hagyománnyal büszkélkedő klubnak a pozsonyi panelházak közötti alkalmi pályákon kellett szerepelnie, mert még saját stadionja sincs. A Slovan elfoglalta, megszerezte, a sárga-fekete színeket átfestette kék-fehérre.

– Igaz, hogy ön javasolta a Haladás vezetőinek, hogy Michal Hippet szerződtessék a kispadra?
– Mindenesetre jó véleménnyel voltam róla, s ezt el is mondtam a vezetőknek. Szlovák edző Magyarországon még nem alkotott maradandót, épp itt az ideje. Nem is lehet más célunk, mint a bentmaradás kiharcolása. Ez a gyönyörű város, ez a különleges stadion, benne a pokoli hangulatot teremtő szurkolókkal, megérdemli az élvonalat. Kemény felkészülés vár a játékosokra, ám ha én annak idején bírtam a négyfázisú tréninget, a maiaknak is bírniuk kell. A program úgy nézett ki, hogy reggel fél hétkor ébresztő, hét és nyolc óra között minimum ötven sprint. Aztán fél tízkor edzés, hosszabb-rövidebb futás a pályán, ebéd, pihenő, délután megint futás, este pedig kilenc és tíz óra között úszás.

– Kívánok ehhez a játékosoknak kitartást és kellő erőt, önnek pedig azt, hogy Michal Hipp-pel jövő nyáron is a Haladás kispadján üljenek...
– A játékosok a Ferencváros és a Videoton elleni győztes bajnokin is megmutatták, hogy partnerek a munkában. De az sem baj, ha morognak a felkészülés alatt. Alibizni és sumákolni azonban tilos.