Az Újpest hárommal válaszolt a korai pécsi gólra

Vágólapra másolva!
2012.09.30. 20:43
null
Újpesti öröm: Pécsen győzött a lila-fehér gárda (Fotó: Török Attila)
Címkék
A labdarúgó NB I 9. fordulójának vasárnapi, záró mérkőzésén a tabellán a tizedik helyet elfoglaló Pécs a vele holtversenyben álló Újpestet fogadta. A hazaiak hamar vezetést szereztek, de a fővárosiak három góllal válaszoltak. A pécsiek legutóbb 2011. november 26-án a Vasast tudták otthon megverni, azóta legjobb esetben is csak döntetlenre végeztek a bajnokikon.

A mérkőzés kezdetekor a két csapat holtversenyben állt egymással a tabella 10. helyén, és ez nemcsak azt jelentette, hogy kiegyensúlyozott mérkőzésre számíthattunk, hanem azt is, hogy sem a vezetők, sem a szurkolók nem lehetnek elégedettek egyik csapattal sem, hiszen finoman szólva sem a középmezőny alja volt az idény előtti célkitűzés.

Az újpesti szurkolók elvárásaiknak egy (flamand nyelvű, ez is sokat elmond a mai magyar futballról) transzparenssel is hangot adtak, az 5. percben pedig már ékes magyar kifejezések hagyták el ajkaikat, amikor Miroszlav Grumics emelését Balajcza Szabolcs saját kapujába ütötte. Éppen az a játékos, aki a közelmúltban annyiszor tartotta a lelket társaiban védéseivel és öltözőbeli munkásságával...

Mint mondtuk, kiegyensúlyozott mérkőzésre számíthattunk, de arra még maga Simon Krisztián sem igen gondolt, hogy egy perccel a pécsiek vezető gólja után egyenlíthet. Pedig lőn: Grégory Christ parádésan indította Alessandro Iandolit a balon, a precíz középre adást két lépésről az üres kapuba passzolta a magyar támadó.

A hasonlóan izgalmas, érdekes folytatás helyett azonban ráborult a mérkőzésre a nagy magyar NB I-es rögvalóság... A 30. percben Grumics duplázhatott volna (Naim Aarab nagy hibája után), de Balajcza szépen védett. Nem sokkal később eleredt az eső, ami nem sok jót ígért, de éppen ettől élénkült fel a mérkőzés: előbb Jiri Krejcit mentette meg hatalmas bravúrral az öngóltól Dibusz Dénes, majd egy formás újpesti akciót fejezett be egy felső sarkos lövéssel Kabát Péter. A csapatok 1–2-vel mehettek tehát szünetre.

A szünetben Supka Attila, a pécsi mester kettős cserével próbálta meg felrázni csapatát, Nagy Olivért és Zoran Zeljkovicot dobta harcba. Utóbbi nemsokára egy zúgó kapufával jeleskedett, Grumics pedig két helyzet eltékozlásával jelentkezett, mi pedig rutinosan vettük tudomásul, hogy az élvezetes kezdés után leült a mérkőzés.

Húsz perc volt hátra még, amikor minden eldőlt: Kabát jobb oldali beadását nem lehetett volna pontosabban a berobbanó Dusan Vasziljevics fejére rajzolni, a középpályás pedig az ötösről bevette Dibusz kapuját. Maradt még hátra pár veszélyes, Balajcza által védett Grumics-fejes, de a lényeg nem változott: 2011 novembere óta nem nyert bajnokit otthonában a Pécs.

PMFC-MATIAS–ÚJPEST FC 1–3

(A Sport Televízió felvétele)

EDZŐI NYILATKOZATOK
A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA
1. Győri ETO 9 7 1 1 23–9 +14 22
2. DVSC-Teva 9 6 1 2 16–7 +9 19
3. MTK Budapest 9 5 3 1 14–8 +6 18
4. Budapest Honvéd 9 5 1 3 17–15 +2 16
5. Videoton FC 9 4 3 2 10–7 +3 15
6. Diósgyőri VTK 9 4 2 3 7–9 –2 14
7. Ferencváros 9 3 4 2 12–9 +3 13
8. Újpest FC 9 3 3 3 11–10 +1 12
9. Haladás 9 3 2 4 14–11 +3 11
10. MVM Paks 9 2 4 3 14–13 +1 10
11. Pécsi MFC 9 2 3 4 9–12 –3 9
12. Egri FC 9 2 3 4 8–13 –5 9
13. Kaposvári Rákóczi 9 2 3 4 9–15 –6 9
14. KTE-Phoenix Mecano 9 2 2 5 10–16 –6 8
15. Lombard Pápa FC 9 2 2 5 8–17 –9 8
16. Siófok 9 3 6 7–18 –11 3
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik