Balajcza: Nincs a futballban nagyobb felelősség, mint gyerekeket edzeni

 

– Egy éve vágott bele az edzői kalandba, ehhez képest ma már az UTE Labdarúgó Akadémia vezető kapusedzője. Villámkarriernek tűnik.

– Az igazat megvallva, amennyire megtisztelő volt a felkérés, annyit dilemmáztam is rajta. Eredetileg Elbert Andrással és Koszta Jánossal kezdtük a munkát, aztán András az MTK első csapatához távozott. Ezután jött az UTE részéről a megkeresés, hogy vegyem át a helyét. A vezetőség elégedett volt a munkánkkal, nem akart eltérni attól az iránytól, amin elindultunk – mondta az Újpest felnőttgárdájában 301 élvonalbeli bajnokit lejátszó Balajcza Szabolcs a Nemzeti Sport Online-nak. – Bennem ugyan volt némi kétség, hogy egyetlen évnyi munkával a hátam mögött alkalmas leszek-e a feladatra, de a bizalom, amivel felém fordultak, meggyőzött. Nem is annyira a terep miatt aggódtam, viszont a papírmunkát sosem szerettem igazán. Mellettünk még Sóvári Dániel és Kara Dániel alkotja a csapatot. Mind a ketten fiatal, ambiciózus, már most jól felkészült szakemberek. Így négyen dolgozunk a különböző korosztályoknál.

– Mi ez az irány?
– Minél sokszínűbb feladatokkal próbálunk minél nagyobb hangsúlyt fektetni a jó technikára. Korosztályonként változó, mi az elvárás a mozgás dinamikájára, vagy éppen a helyezkedést illetően. Rengeteget videózunk. Ez már tíz-tizenkét éves korban nagyon hasznos tud lenni. Sokkal gyorsabban ki lehet javítani egy-egy hibát, amikor a gyerekek kívülről is látják a mozgásukat. Igyekszünk élni az ilyen technikai lehetőségekkel. Nagy szavakat nem akarok használni, de a kornak megfelelő, modern kapusképzést próbálunk adni, ugyanakkor sokkal kiegyensúlyozottabban, mint néhol teszik. A játék rengeteget változott, akárcsak az utóbbi öt évben is, nemhogy azóta, amióta én elkezdtem. Ma nagyon elment a kapusnevelés abba az irányba, hogy lábbal legyenek felkészültek, magabiztosak. Néhol már annyira eltolódtak a prioritások, hogy azok azon képességek rovására mennek, amiktől egy kapus kapus. A másik tendencia, hogy százkilencven centiméter alatt kevés kapuvédő kap lehetőséget magas szinten. Emiatt sokan már tizennégy-tizenöt évesen a száznyolcvan centi körüli, nyúlánk kapusokat keresik, az alacsonyabbaknak nem is feltétlenül adnak lehetőséget. Ez szerintem gond, mert ebben a korban még nem lehet tudni, simán lehet, hogy a száznyolcvan centis megreked ezen a magasságon, és az is, hogy aki kisebb termetű, még nyúlni fog. Ezeket a helyzeteket is próbáljuk mi másként kezelni.

– Nagyon más a mai gyerekekkel, mint mikor ön volt kezdő?
– Ahogyan a fociban, úgy a generációkban is van különbség.

– Mi a legfőbb?
– Talán sokkal jobban tűrtük a monoton dolgokat. Persze még mindig nem úgy, mint egy úszó vagy egy futó. Manapság sokkal kisebb ismétlésszámok mellett, sokkal kreatívabb feladatokra van szükség egy edzésen. A megfelelő képzéshez ugyanarra a gyakorlatra több tucat feladatot kell kitalálnom, hogy fenntartsam az érdeklődést, a lelkesedést. Amit például szeptemberben csináltunk, olyan gyakorlatot októberben már nem lehet, vagy legalábbis jóval kevesebbet. A másik… néha nem tudom eldönteni az arcokról, hogy élvezik, vagy épp utálják, amit csinálunk. Tudom, hogy szeretik a közös munkát, nem erről van szó, de néha a szenvedély nem üt át. Pedig ez kulcsfontosságú. Mindig a saját példámmal szoktam ilyenkor jönni. Nem hiszem, hogy különösebben ügyes lettem volna, ám szenvedélyesen szerettem a játékot, mindig kerestem a lehetőségeket a plusz edzésre, a fejlődésre. Erre a mostani kapusoknál is nagy szükség van. Napi másfél óra edzés önmagában kevés ahhoz, hogy profi labdarúgó legyél.

– A nyár egyik fontos témája volt az újpesti címervita, bár, ha azt vesszük, a címerkérdés csak a felszín. Jelenleg az utánpótlás-bajnokságokban két lila-fehérbe öltözött, egyaránt Újpest néven induló csapat szerepel. Ez mennyiben befolyásolja a munkát?
– Az elmúlt években felépült egy remek sportkomplexum a Szilágyi úton. Van füves, műfüves pályánk minden méretben, hamarosan átadják a futsalcsarnokot is. Egy gond van az egésszel: a közepén elválasztja egy jó 200 méter hosszú kerítés másik öt-hat pályától. Ha az nem lenne, Budapest, de talán az egész ország egyik legszebb, létesítményeit tekintve legjobb akadémiája lehetne az Újpesté. Nagyon furcsa érzés az egész, főleg, amikor a két együttes egymás ellen játszik és mindketten azt kiáltják, „Újpest”! A csapatok és az edzők között nincs feszültség, azt érzem, mindkét fél inkább sajnálatosnak tartja a kialakult helyzetet, és tudja, együtt jóval előrébb is juthatnánk.

– Az UTE megérzi, hogy jelenleg nincs egy fix felnőttcsapat, ahová játékosokat adjon?
– Meg, és azt is, hogy a kiemelt korosztályokban jelenleg a másodosztályban kell szerepelnünk. A legügyesebb gyerekeinkre hamar megpróbál lecsapni a többi klub. Sajnos mindegy, milyen képzést adunk, a szülők sokszor úgy érzik, onnan jobb eséllyel juthat el a gyermekük az élvonalig. Próbálunk ez ellen tenni, ott vagyunk a másodosztály élcsapatai közt, jövőre U16-tól felfelé felemelik a jelenlegi nyolccsapatos létszámot tizenkettőre, s azért dolgozunk, hogy megragadjuk ezt a lehetőséget. A másik, hogy igyekszünk olyan szolgáltatásokat biztosítani, amiket máshol nem feltétlenül kaphatnak meg. Most például a Testnevelési Egyetemmel kezdtünk együttműködni. A harmadik, legalább ilyen fontos dolog a korábbi játékosok szerepvállalása. Nagyon hálás vagyok azért, hogy olyan kollégákkal dolgozhatunk együtt, mint például Zámbó Sándor, aki igazi klubikon, s mint ilyen, az eredményeinek is köszönhetően hiteles. Ha ő ad egy tanácsot, ha van egy meglátása, a gyerekek is hallgatnak rá. Nem mellékesen hetvenöt évesen is bárkit bármikor legyőz egy lábteniszcsatában.

– Lát esélyt arra, hogy a helyzet belátható időn belül rendeződjön?
– Nem titok, a szurkolók meghívására részt vettem az UTE és a drukkerek találkozóján. Ezekről viszont nem sok dolgot árulhatok el. Az elhangzottak alapján úgy érzem, nem valószínű, hogy rövid időn belül egy Újpest legyen az utánpótlásban.

– A korábbi játékosok ebben nem tudnak segíteni? Itt van Ön, még ha anno talán nem is a legjobb körülmények között jött el a klubtól. Aztán a székházban Kabát Péter. Ez már jó alapnak tűnne a párbeszédhez.
– Próbálkozunk, próbálkoztunk is. Lehet, nem lenne a feladatunk, de sokunknak maradt szívügye az Újpest. Jó lenne újra egy olyan szenvedélyes együttest és atmoszférát látni a Megyeri úton, mint a 2000-es évek közepén, végén volt. Pedig ne gondolja senki, hogy akkor nem voltak gondok… Rossz azt látni, hogy ezren vannak a stadionban, hogy nincs hangulat, nincs szurkolás. A klubvezetés és a szurkolók közti feszültség sosem jó. Ugyanakkor nem rajtunk múlik a kérdés, talán nincs is olyan ember az FC székházában, akivel rendszeresen beszélnék. Ezért inkább igyekszem a saját munkámra koncentrálni és így segíteni az újpesti labdarúgást.

– Néhány hetes hír, hogy visszalépett a bajnokságtól az Újpest öregfiúkgárdája. Ez is valahol az ön által leírt folyamat tünetének tűnik…
– Lehet, hogy az is. Néhányan már talán nem tudtak úgy azonosulni a közeggel, másoknál talán egyszerűen csak a koruk szólt közbe. Áldatlan állapotokat teremt a megosztottság. Az elmúlt tíz évből hatszor vagy hétszer nyert bajnoki címet az a csapat. Remélem, hamarosan megoldás születik az ő helyzetükre is. Ugyan konkrétan még nem került szóba, de előbb-utóbb én is szívesen védenék ott.

– Előtte viszont még Somogyban van egy kis dolga a hétvégéken. Merthogy tavaly csak a profizmustól köszönt el, a kaputól nem. Ha jól láttam, idén kilencszer is Balajcza Szabolcs nevével kezdődött a megyei első osztályban szereplő Hetes összeállítása.
– Kicsit ingadozó a játékunk, de most ott vagyunk az elejében, talán a harmadik helyen épp. Ami azt illeti, elég sok gólt kapunk… Nekem ez jutalomjáték, élvezem azt a fajta őszinte futballt, ami megyei szinten még megvan. Fantasztikus hangulat, csapat vesz körül. Nagyon szeretek lejárni a bajnokikra, az egész közeg annyira őszinte, a futball szeretetéről szól, ami nagyon üdítő tud lenni.

– S meddig tervez még a pályán?
– Még szerencsére elég jó erőben érzem magam. Hetente kétszer van saját kapusedzésem, a kollégák segítenek ebben, kétszer járok konditerembe is, úgyhogy pár évig még remélem, megyei szinten képes leszek helytállni. Volt ajánlatom NB III-ból, sőt NB II-es klubtól is, ez azonban már nem férne bele az edzői teendők mellett, amit semmiképpen sem szeretnék feladni.

– Akad azért olyan csapat, amelyik ha hívná magasabb szintről, akkor elgondolkodna?
– Nem. Az UTE-nál tényleg megkapom azt a bizalmat és megbecsülést, amire egy pályája elején járó edző csak vágyhat. Erre a munkára akarok koncentrálni. Hosszabb távon el tudom képzelni magam az élvonalban, de már csakis mint edző. Az még izgalmas, érdekes feladat lenne. Ugyanakkor azt is gondolom, hogy kevés fontosabb dolog van, mint az utánpótlásban dolgozni, s a lehető legjobb tudásod szerint, a lehető legalaposabban felkészíteni a gyerekeket. Nagyobb felelősség pedig biztosan nincs. Nagyon érdekelne egy mentori program, esetleg egy olyan kapusiskola, ahol akár tízéves kortól a felnőttekig bárkinek lehet plusz képzést adni. Ami időpontban is úgy tud működni, hogy tudjanak és szívesen is járjanak oda emberek. Rengetegen jelentkeznek, hogy jönnének egyéni képzésre, erre szeretném megtalálni a megfelelő utat, lehetőségeket.

– Ennyi teendő mellett belefér, hogy kövesse az Újpest NB I-es szereplését?
– Nem mondom, hogy minden meccset meg tudok nézni, de persze, követem és szurkolok nekik. Bosszantó, hogy idén eddig ennyire kétarcú a csapat, ám ennek a hátteréről részben már beszéltünk. Annak viszont örülök, hogy a nyár végén sikerült megerősíteni a keretet. Lehet, nem a legfiatalabbak, de Feczesin Róbert és Szakály Péter sokat segíthet a rutinjával. Előbbi már meg is tette, utóbbi pedig ha több játéklehetőséget fog kapni, biztos vagyok benne, hogy szintén megteszi majd. Jonathan Heris is nagy erősítés. Velük sokat nyert az Újpest.

– Nem volt kicsit tűzoltás jellegű? A Megyeri úton sokáig azt lehetett hallani, a tulajdonos nem szeretne harminc év feletti játékosokat, mondván, nem nyugdíjalap a klub költségvetése… Ehhez képest Feczesin és Szakály is harminchárom esztendős…
– Alapvetően a kiforrott átigazolási politikai hiányzik inkább Újpestről. Az egyik évben fiatal magyar, majd rutinos külföldi, utána fiatal külföldi, hol délszláv, hol akár egészen más kontinensről. Aztán most jön a rutinos magyar. Nem könnyű így egységes csapatot teremteni. Nem csoda, ha a szurkolók azt érzik, a legfőbb cél, hogy minél kisebb ráfordítással a lehető legbiztosabb profitot lehessen behozni. Vállalkozóként gondolkodva ez még logikus is lehet, ám a futballra nehéz tisztán vállalkozásként gondolni, főleg a szurkolók számára és egy hússzoros bajnoknál.

– Hétvégén Ferencváros–Újpest derbi. Mit gondol?
– Hogy bármi megtörténhet. Ezekre a meccsekre mindig igaz volt. Akadt, hogy előzetesen a Ferencvárost tartották esélyesebbnek, aztán hadd ne mondjam, rúgtunk egy hatost. Utána meg minket, s mégis megszenvedtünk, döntetlent játszottunk, vagy ki is kaptunk. Abban biztos vagyok, hogy az Európa-liga miatt bármennyire sok mérkőzést is játszik most a Ferencváros, ezúttal nem fog tartalékolni. Viszont ahogyan a Fehérvárt, úgy miért ne kaphatnánk el őket is? Szoros lesz, nem tudom, kinek a javára, de szerintem egygólos különbség fog dönteni.

NB I
9. FORDULÓ
19.30: Ferencváros–Újpest FC (Tv: M4 Sport)
További mérkőzések
17.00: Mezőkövesd Zsóry FC–Mol Fehérvár FC
17.00: Puskás Akadémia FC–Paksi FC
17.00: Kaposvári Rákóczi FC–Kisvárda Master Good
17.00: ZTE FC–Budapest Honvéd (Tv: M4 Sport)
17.00: Debreceni VSC–Diósgyőri VTK