Nem áll szándékában osztani az észt Tököli Attilának, nincs is rá szüksége, hiszen okosakat mond. Pontosabban, egyáltalán nem igyekszik feltalálni a meleg vizet, a tapasztalatairól beszél – ezért hiteles.
Meg persze azért, mert nyugodt közegben élve tanulhatja az edzői szakmát, a Paks nem Fradi, nem „FC Hollywood”, igazán nem fogható rá, hogy minden szenzáció, ami náluk történik.
Pedig Tököli esete is különleges. Sajnos – teszem hozzá, ugyanis rengeteg haszna lenne a magyar futballnak abból, hogy egykori jeles játékosokat felépítgetve tennénk szert edzőkre. Olyanokra, akik nem csupán végigjárják a szamárlétrát, hanem idejük is van rá, mi több, fogják a kezüket, hogy mindig oda lépjenek, ahová kell.
Tökölinél ezt érzem. Negyedik éve segíti Csertői Aurél munkáját, s lassan-lassan leülepszik benne mindaz, amit hosszú játékos-pályafutása alatt az edzőitől látott, hallott. Harmincnyolc mestere volt, nyilván tudja, kitől mit érdemes átvenni, mi az, ami ma is hasznosítható, s mi az, ami csak árthat. Azt mondja, a szakma a kommunikációnál kezdődik, naponta szót kell érteni a játékosokkal, úgy kell egyfelé terelni őket, hogy tudod, nincs két egyforma ember. És persze a meccsek. Aki tehetetlen a kispadon, alkalmatlan a pályára, a jó edzőt az különbözteti meg a rossztól, hogyan nyúl bele a káoszba.
Kommunikáció és meccselés. Hogy ezeket emelte ki, jelzi, még benne van a játékos, s ez így van jól. Két évtizedet töltött el a pályán, ráadásul – azt mondják – nem volt könnyű ember. Ha engem kérdeznek, csak azoknak volt nehéz dolguk vele, akiknek egyébként éppen azzal gyűlt meg a bajuk, amit Tököli Attila fontosnak tart: a párbeszéddel és a gyors szakmai döntésekkel. Ahogy emlékszem – például a dunaújvárosi éveire (bajnoki cím, gólkirályság) –, nem volt nála könnyebb eset, mert partnerként, és nem kivagyi módon szólították meg. Tehát az emberi oldal, ami talán a legfontosabb, azoknál biztos, akik tudják, mi a futball, csapatot építenek, nem karriert.
Hihetik, hogy kissé messzire kerültem Tököli Attilától, pedig dehogy.
Olyannyira, hogy én például szívesen szerződtetném.