Csertői: Három nap alatt nem lehet csodát tenni

Vágólapra másolva!
2011.03.11. 13:36
null
Az MTK-nak és a Győri ETO-nak is nagy szüksége van a három pontra (Fotó: Németh Ferenc– archív)
Címkék
Edzőcsere után, változatlan kerettel, félelem nélkül várja a Győri ETO az MTK elleni bajnoki mérkőzést. Csertői Aurél győzelemmel szeretne visszatérni az ETO kispadjára, azonban a fővárosiaknak is nagy szükségük lenne a három pontra.

Új edzővel és új reményekkel készül a Győri ETO az MTK Budapest ellen. Hétfőn ugyanis a váltás mellett döntöttek a klub elöljárói, s a közös megegyezéssel távozó Pintér Attila helyére az ETO korábbi játékosát, a városban élő Csertői Aurélt nevezték ki. S mivel a keretben nem történt változás, egyértelmű, hogy az új edzőtől várja a felemelkedést a vezetőség. Ehhez előbb az ETO-nak pénteken le kellene győznie az MTK-t, aztán jövő szombaton a Ferencvárost, s a két sikerrel máris megkezdhető a felzárkózás.

„Három nap alatt nem lehet csodát tenni, a korábban az óvatos, biztonságra épülő játékból egy csapásra lehetetlen látványos támadófutballt varázsolni – vágott a közepébe Csertői Aurél. – Ettől függetlenül nyerni megyünk a Hidegkuti Stadionba. Jó állapotban találtam a csapatot, a játékosok érzik a maguk felelősségét, ezért a motivációval nincs baj."

A várható kezdőcsapatot látva, nagy átalakításokat valóban nem végzett az új szakember, töretlen tehát a bizalom. Vajon élnek-e vele azok a játékosok, akik vélt vagy valós sérelmek miatt magára hagyták Pintér Attilát?

„Nincsenek, nem is lehetnek személycserék – folytatta Csertői Aurél. – Tiszta lappal indul mindenki, s bár taktikai elképzeléseimet nem kürtölném világgá, elárulom, hogy rövid távon fontosabb az eredmény, mint a látványos játék, amelynek gyakorlásához hosszabb idő szükséges.

Kanta József, az MTK karmestere (aki a szombati, Videoton elleni mérkőzést térdsérülés miatt kihagyta) a két csapat őszi találkozóján parádés akció végén talált Szasa Sztevanovics kapujába, ám gólja csak a döntetlenhez volt elegendő. Kell-e mondani, a fővárosiak irányítója ezúttal győzelmet vár csapattól, még akkor is, ha tudja, az ETO játékosai bizonyítani akarnak majd a héten kinevezett új vezetőedzőnek, Csertői Aurélnak.

„Az elmúlt héten a Győr elleni Magyar Kupa-meccset annak ellenére végigjátszottam, hogy a végére érezhetően megviselte a térdemet – tekintett vissza sérülése körülményeire Kanta József. – Másnap az ultrahangos vizsgálat kimutatta, gyulladás van a lábamban, ezért néhány napot pihennem kellett. Szerencsére a pénteki játékomnak már nincs akadálya, a cél pedig nem lehet más, mint a három pont megszerzése. Az ősszel fiatal, alakuló csapatunktól jó eredménynek számított a döntetlen az ETO otthonában, ezúttal azonban nem tenne boldoggá, ha csak egy ponttal gyarapodnánk. Az ellenfélnél éppen most váltottak edzőt – ez általában pozitív hatással szokott lenni a labdarúgókra. Nekünk viszont nem ezzel kell foglalkoznunk, már bizonyítottuk, képesek vagyunk stabilan játszani, most már azt kell megtanulnunk, hogy az olyan döntetlen közeli meccseket, mint a Videoton és a ZTE elleni volt, megnyerjük."

FORDULÓRA – AZ NSO TV ÚJ MAGAZINJA

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik