Doll: Semmi kétségem afelől, hogy a Fradi lesz a bajnok

– Jól hallom, hogy éppen főz?
– Igen, készül az ebéd – felelte lapunknak hétfőn a Ferencváros korábbi vezetőedzője, az 53 esztendős Thomas Doll, aki magyar feleségével Budapesten él. – Egyébként is szívesen töltöm az időt a konyhában, de most még inkább örömömet lelem a főzésben.

– Ki sem mozdulnak otthonról?
– Csak arra a kis időre, amíg elvisszük a kutyát sétálni. Decemberben költöztünk az új budai lakásunkba, az erdő néhány percnyi sétára van, egyszer-kétszer elmentem oda futni, végül azonban úgy döntöttem, inkább idehaza sportolok. Az elmúlt év meglehetősen stresszes volt, Hannoverből a nyáron távoztam, majd fejest ugrottam a ciprusi kalandba. Most van időm átgondolni a mögöttem hagyott időszakot, filmeket nézek, könyveket olvasok, vagy épp kiülök a teraszra, ahonnan csodálatos kilátás nyílik a budai várra. A ferencvárosi időszakomban a belvárosban éltem, nagyon élvezem, hogy most madárcsicsergést hallhatok.

– A teraszon üldögélve inkább kikapcsolja az agyát, vagy állandóan bújja a híreket?
– Sajnos az utóbbi. Naprakész vagyok a koronavírus-járványt illetően, nemcsak cikkeket olvasok, hanem kutatási eredményeket és neves virológusok kutatásainak az anyagát is. A kisebbik lányom Olaszországban él, épp a leginkább sújtott Lombardiában, érthető, ha nagyon aggódom érte. Noha sok ismerőse elkapta a vírust, szerencsére ő jól van. A napokban volt a születésnapja, huszonegy éves lett, különös érzés volt az interneten felköszönteni. Okos lány, magától mondta, hogy apu, semmi baj, most az egészség a legfontosabb, a születésnap egyáltalán nem lényeges.

– A család többi tagja is jól van Németországban?
– Édesanyám elmúlt nyolcvanhárom, az idősebb nővérem segít neki, csakhogy ő meg az egészségügyben dolgozik. Senkinek sem könnyű, megpróbálják a bevásárlást kiszállítással elintézni, van kis kertjük, ahová kimehetnek levegőzni. El sem tudom képzelni, milyen lehet azoknak, akik kis lakásban, erkély nélkül, több kisgyermekkel próbálják átvészelni ezt az időszakot. Gyerekkoromban negyvenöt négyzetméteres lakásunk volt, a szüleimmel és a két nővéremmel laktunk egy fedél alatt, kilencéves koromig egy szobában aludtam az édesanyámmal és édesapámmal. De nem kellett odahaza ülni, egész nap a labdát rúgtam a téren.

– Hogy bírja futball nélkül?
– Nehezen. Rengeteg sportadónk van idehaza, a német televízióban is sok korábbi mérkőzést sugároznak, legutóbb a hat évvel ezelőtti kupadöntőt adták, megnéztem azt is az elejétől a végéig. De olyan korábbi meccseket is elkapok, amelyeken én ültem a kispadon. Jó érzés ezeket újra megnézni. A ciprusi munka, az APOEL-nél eltöltött időszak után jó volt egyet szusszanni, néhány hetet pihenni, most már viszont nagyon hiányzik a labdarúgás.

– A magyar futball kapcsán tesztelhetem?
– Csak nyugodtan.

– Melyik csapat az első, és hány ponttal vezeti a tabellát?
– Azt hittem, ennél nehezebb kérdést tesz fel. A Ferencváros az első, és három ponttal vezet. Semmi kétségem afelől, hogy a Fradi lesz a bajnok. Stabil a csapat, és talán most az övé a legerősebb keret Magyarországon. Örülök a sikereinek, sokan azt gondolják, sértődött voltam, amikor eljöttem az Üllői útról, pedig nem. Rengeteg barátot szereztem.

– S melyik klub a harmadik a tabellán?
– A Mezőkövesd. Nekem is nagy meglepetést jelent a szereplése. A tévében több mérkőzését láttam, nagyon jó futballt játszik. És ami legalább ilyen fontos, hogy a csapat éhes a sikerre.

– Mikor tér vissza az NB I-be?
– Na, ez már „húzósabb” kérdés. A futballban sohasem lehet tudni, mit hoz a holnap – már ha egyáltalán visszatérek. A magam részéről úgy vagyok vele, szívesen dolgoznék újra a magyar labdarúgásban. Miért is ne?! Itt élek a magyar fővárosban, remekül ismerem a mezőnyt. De nem tudhatom, hol vár rám az újabb kihívás.

– Szokott azért nosztalgiázni?
– Olykor igen. Gyönyörű időszakot töltöttem a Ferencvárosnál, bajnokságot, Magyar Kupát nyertünk, a mai napig szívesen gondolok vissza a klubnál eltöltött évekre. Szerencsére a ferencvárosi szurkolók is emlékeztetnek erre. Sok üzenetet kapok tőlük, korábban az utcán is gyakran megállítottak. Most, hogy idehaza üldögélek, a jövőn is sokat gondolkodom. A járvány elvonulása után talán minden megváltozik.

– Mire gondol?
– Az elmúlt években nagyon rossz irányt vett az emberiség. Minden felgyorsult körülöttünk, félrelöktük a másikat, háttérbe szorultak az emberi kapcsolatok, csak a pénz és az eredmény számított. Nagyon remélem, hogy ha egyszer újra a régi lesz minden, továbbra is odafigyelünk az idősekre, segítünk nekik bevásárolni, még hangosabban köszönünk a szomszédainknak, vagy éppen megbecsüljük körülöttünk a természetet. Bízom benne, hogy az emberiség ráébredt, mi az, ami igazán fontos az életben.