Dugókkal búcsúztak az óévtől

1949: DEÁK NÉGYET RÚGOTT ÉS EGYET FEJELT AZ ÉV UTOLSÓ NAPJÁN

Az 1949–1950-es bajnokság őszi szezonja igencsak elhúzódott. Nem elég, hogy a karácsonyi ünnepek alatt (december 25-én és 26-án) összesen hét mérkőzést játszottak le, még szilveszterre is maradt összecsapás. Igaz, csak egy: a Ferencváros látogatott Szombathelyre, a Lokomotív néven szereplő Haladáshoz.

Volt némi aggodalom a meccs előtt, mert az FTC játékosai sem a menetrend szerinti vonattal, sem repülőgéppel nem érkeztek meg. A helyiek már azt hitték, hogy elmarad a mérkőzés, amikor befutott a csapatot szállító autóbusz. Panaszkodtak is a Fradi labdarúgói, hogy fárasztó volt az utazás, elgémberedtek a végtagok, elmerevedtek az izmok, így nem lesz könnyű játszani.

A házigazdák meg azért elégedetlenkedtek, mert a megszokott délutáni fél kettes kezdés helyett már háromnegyed egykor útjára indult a labda, és a szurkolók közül ekkor még sokan dolgoztak. A kezdésre így is összejött mintegy négyezer ember, a hangulatra tehát nem lehetett panasz.

És a játékra sem!

Az első félidőben hat gólt láthatott a publikum, igaz, nem a „vasi ízlésnek" megfelelően. Kocsis Sándor találatára a szombathelyi Varga I Ferenc még válaszolt, ezután viszont Deák Ferenc egymaga eldöntötte a mérkőzést. A gólzsák „Bamba" nyolc perc alatt (!) négy gólt lőtt, így az első félidő végén 5:1-re vezetett a Fradi.

A szünet után a nagy sár miatt egyre nehezebbé váló talajon is a Ferencváros futballozott jobban – a szakzsargonos megfogalmazás szerint: „kidomborodott" a zöld-fehérek nagyobb tudása. Kocsis Sándor megszerezte második és harmadik gólját, így már 7:1-re vezettek a vendégek. Az utolsó percben a szombathelyi Papp Lajos szépített valamit a csúf vereségen.

A fölényes győzelem ellenére a lefújás után a meccs hősénél, Deáknál elszakadt a cérna. A ferencvárosi középcsatár nekirontott Vargának, és az arcába fejelt, majd a közönség felé mutogatva ballagott lefelé a pályáról. Dorogi játékvezető közölte Deákkal, hogy feljelenti.

A támadó végül megúszta eltiltás nélkül. A tavaszi első fordulóban pályára léphetett Soroksáron, és egy góllal vette ki a részét az Édosz (merthogy 1950 tavaszán már így hívták a Ferencvárost, amely beleolvadt az Édosz SE-be…) 5:0-s sikeréből.

Győzelmével a Fradi a harmadik helyen zárta az őszt. A zöld-fehérek ebben a bajnokságban először szereztek négynél több gólt, a 14 találatnál járó Deák pedig átvette a vezetést a góllövőlistán. Nem sikerült azonban megtartania az első helyet, a bajnokság végén egy másik extraklasszis, Puskás Ferenc lett a gólkirály.

1954: SZILVESZTERI SZEGEDI SZOMORÚSÁG

Az 1954. évi bajnokság szovjet mintára, tavaszi-őszi rendszerben zajlott. Márciusban kezdődött és december közepén lett volna vége, de még a következő év januárjában is játszottak elhalasztott meccseket, december 31-én pedig – két mérkőzés híján – komplett fordulót!

A Szombathelyi Lokomotív ezúttal is pályára lépett az esztendő utolsó napján, a vidék legjobbját, a Dorogot fogadta. Nagy hó esett a pályára, az „irreális” talajon a hazaiaknak a legfontosabb céljuk az volt, hogy megszerezzék a bennmaradáshoz szükséges egyik pontot. Ez sikerült is, a „szombathelyi szilveszteri specialista" Varga I Ferenc góljára a dorogiak Vargája, János válaszolt, utóbbi Varga II János kapujába talált be, ezzel tette teljessé a Varga-sztorit… Az 1:1-gyel a Hali megmenekült a kieséstől. A vendégek egyébként belopták magukat a hazai drukkerek szívébe, a mérkőzés előtti üdvözlésnél ugyanis kifutottak a pálya széléhez, és a nézők felé „röpcédulákat" dobtak ki, amelyen ez a szöveg állt: „Minden szombathelyi szurkolónak és sportolónak boldog új évet kíván a Dorogi Bányász SK!" Ez is hozzájárult ahhoz, hogy a mérkőzésen a közönség köréből egyetlen sértő megjegyzést sem kaptak a vendégek…

Az SBTC számára is a bennmaradás volt a tét a Vasas elleni mérkőzésen. A salgótarjániak edzője, Wahlkampf Lajos a találkozó előtt azt számolgatta, hogy nemcsak a két pont megszerzése fontos, hanem a gólarány javítása is. Ennek megfelelően nagy elánnal futballoztak a hazaiak, űzte-hajtotta őket az ötezer főnyi közönség. Csuberda Ferenc duplájával, valamint Kiss Gyula góljával a szünetben már 3:0-ra vezettek. A második félidőben a vendégektől Csordás Lajos szépített, a hőn áhított tarjáni győzelmet – és így a bennmaradást – azonban nem fenyegette veszély.

A vártnál lényegesen gyengébben szereplő csepeliek sem érezhették biztonságban magukat a meccs kezdetekor, csak két ponttal álltak a kieső helyet elfoglaló Szeged előtt. Ráadásul a házigazda győri „testvércsapat" (a Csepel és a Győr is a Vasas Szakszervezethez tartozott) nem adta le nekik a pontot, a duplázó csatárok mérkőzésén – a hazaiaktól Hegedűs és Koós, a vendégek közül Tóth II szerzett két gólt – a Győri Vasas győzött 4:2-re.

A csepeliek így az Újpestről jövő híreket várták, ugyanis a Megyeri úti Dózsa-stadionban lépett pályára a kieséstől szintén menekülni szándékozó Szegedi Haladás. A szegediek hiába játszottak óriási lelkesedéssel, a meccs nagy részében „futniuk kellett az eredmény után". A szünetben a Dózsa vezetett 2:1-re, ám a fordulás után felcsillant a remény az egyenlítésre: a 49. percben tizenegyeshez jutott a Szeged. Baráth végezte el a büntetőt, ám Fazekas Árpád megfogta a labdát. Az utolsó percben Szusza Ferenc biztosította be az újpestiek győzelmét, a 3:1-es hazai siker pedig azt jelentette, hogy – a már korábban búcsúzó Sztálinvárosi Vasas mellett – a Szegedi Haladás esett ki az élvonalból.

A mérkőzés után az egykori válogatott Tóth György, a Dózsa cserekapusa kezett rázott Fazekassal, aki köszönetet mondott Tóthnak. Hogy miért? Adjuk át a szót a cserekapusnak: „A kapu mögött álltam, amikor Pósa játékvezető büntetőt ítélt. Baráth jött előre, és amikor leállította a labdát a tizenegyespontra, észrevettem, hogy egy pillanatra a jobb sarok felé tekint. Az ösztönöm azt súgta, hogy oda is lövi a labdát, ezért odasúgtam Árpinak: «Vigyázz, jobbra lövi!» – kapustársam pedig a lövés pillanatában már vetődött is jobbra. Így védtünk mi ki ketten egy tizenegyest…"

A szilveszteri fordulóban a legnagyobb érdeklődés a Honvéd diósgyőri vendégjátékát kísérte.

Két évvel korábban, 1952 márciusában botrányos körülmények közepette ért véget a Diósgyőri Vasas–Bp. Honvéd találkozó. Zsolt István FIFA-játékvezető ténykedése ugyanis alaposan felbőszítette a diósgyőri szurkolókat (mintegy tízezren voltak akkor a nézőtéren). Kezdődött azzal, hogy a 18. percben a bíró – tévesen – büntetőt ítélt a vendégeknek, de Kocsis Sándor tizenegyesét Károlyi József kapus kivédte. Sokáig 0:0-ra állt a meccs, nagy volt a küzdelem, a diósgyőriek számára a döntetlen is bravúr lett volna a világ egyik legjobb klubcsapata ellen.

A 87. percben azonban Zsolt játékvezető a tizenhatos sarkáról közvetett szabadrúgást ítélt a fővárosiak javára. Egyes verzió szerint azért, mert Károlyi kapus kilépett a labdával, valószínűbb azonban az, hogy a kapuvédő túl hosszú ideig tartotta magánál a labdát, ezért – időhúzás miatt – járt a szabadrúgás a Honvédnak. Lett nagy felzúdulás a nézőtéren, főleg az után, hogy Babolcsay György kiugratta Budai I Lászlót, aki a kapuba lőtt. Ezt követően hat percig (!) állt a játék, a közönség tüntetett, majd az elbizonytalanodó Zsolt előbb törlesztésért kiállította Bozsik Józsefet, az utolsó percben – ismét indokolatlanul – pedig tizenegyest ítélt a Diósgyőr javára, ám Nagy a bal sarok mellé lőtte a labdát. A Honvéd így 1:0-ra győzött.

A meccs után a hazai szurkolók körbevették a vendégek autóbuszát, elkezdték két oldalról lökdösni, hintáztatni, úgy, hogy az majdnem feldőlt. A 100 éves DVTK-ról készített, nemrégiben bemutatott DVD-n Grosics Gyula, a Honvéd akkori kapusa (aki ezen a meccsen kisebb sérülés miatt csak tartalék volt) emlékszik vissza erre az esetre, és arra, hogy azokban a percekben bizony halálfélelmük volt a játékosoknak. Nagy megkönnyebbülést jelentett számukra, hogy a rendőrség közbelépésével nagy nehezen elindult a busz, és kiszabadult a tömegből... A Diósgyőr az 1952-es bajnokság végén kiesett az NB I-ből, egy év szünet után tért vissza a legmagasabb osztályba, a Honvéd az ominózus botrány után 1954. december 31-én vizitált először Diósgyőrben.

Ilyen előzményeket követően a mérkőzésre kilátogató tizenötezer hazai szurkoló – láss csodát! – a kivonulásnál megtapsolta a vendég kispesti játékosokat is. Pedig néhány hónappal a berni döntő után jártunk, az ezüstérmet szerző válogatott tagjai (így a Honvéd-mezben kifutó Lóránt Gyula, Bozsik József, Kocsis Sándor, Puskás Ferenc és Czibor Zoltán) azokban az időkben nem tartoztak a kedvencek közé, hiszen a világbajnoki második hely leírhatatlan csalódás volt Magyarországon.

A diósgyőri vezetőség előrelátó volt, és a meccs előtt röpcédulákat osztott ki a nézők között. „Tekintsük a mérkőzést huszonkét ember sportszerű küzdelmének, és ilyen szellemben buzdítsuk csapatunkat! Ezzel is igazoljuk, hogy méltók vagyunk a vidék legjobb csapatának címére. Hajrá, Vasas!" Magyarázatként annyi: győzelme esetén a Diósgyőri Vasasnak esélye volt arra, hogy a vidéki együttesek közül a legelőkelőbb helyen végezzen.

A mérkőzésen azonban nem volt sansza a Diósgyőrnek. A szélén havas, középen csonttá fagyott talajú pályán kiütközött a két gárda játékosai közötti tudásbeli különbség. A briliáns technikájú vendégek végig irányították a mérkőzést, különösen a két összekötő, Kocsis és Puskás volt elemében. Előbbi négyszer, utóbbi kétszer vette be a hazaiak kapuját, a fővárosiak 6:1-re győztek. (Kocsis Sándor 1949 végén, még Fradi-játékosként háromszor, most négyszer volt eredményes, nem lehet azt mondani, hogy nem ment neki a játék az esztendő utolsó napján…)

„Művészek!..." – kiáltotta el magát az egyik lelkes szurkoló, és – a diósgyőri publikumtól merőben eltérően – a meccs végén felharsant a nézőtéren a „Hajrá, Honvéd!" buzdítás is. A válogatott játékosok egy-egy mesteri megmozdulását vastaps kisérte. A korabeli tudósító pedig megjegyezte, hogy a szurkolók ezúttal is majdnem feldöntötték a Bp. Honvéd társasgépkocsiját, csak most az autogramkérők tolongtak a kispestiek busza mellett…

1951: A KISPESTIEK NEM VETTÉK KOMOLYAN A KUPÁT

Menjünk vissza egy kicsit az időben, pontosan három évet, 1951. december 31-ig, amikor nem bajnoki meccseket, hanem Magyar Népköztársasági Kupa-mérkőzéseket rendeztek az év utolsó napján. A négy közé jutásért játszottak a csapatok, akkor ezt elődöntőnek hívták, míg a fináléba jutásért vívott találkozókat középdöntőnek nevezték.

A Szegedi Honvéd Rózsavölgyi találatával 1:0-ra megverte a Csepeli Vasast, így biztosította a helyét a legjobb négy között. A Dorog 4:0-ra lemosta a másodosztályú Ceglédi Lokomotívot, míg a Bp. Bástya néven szereplő MTK 10:0-ra kiütötte a Vasas Elektromost. A Bástya csatársorának valamennyi tagja eredményes volt, Palotás és Szolnok háromszor, Hegedűs kétszer, Gondos és Hidegkuti egyszer talált be a hazaiak kapujába. Ezt a meccset 3500 néző látta a szilveszteri hidegben, ennél jóval nagyobb volt az érdeklődés Pécsett, ahol a Bp. Honvéd vendégeskedett.

A 8000 főnyi közönségből néhány százan a kezdésig nem jutottak be a nézőtérre, mert sokáig kellett sorban állni a jegyekért. Ők aztán áttörték a „biztonsági zónát", és betódultak a lelátóra. Ott azonban csalódottan vették tudomásul, hogy a kispestiek a sztárok (Puskás, Bozsik, Kocsis, Grosics) nélkül, igen tartalékos összeállításban lépnek pályára. Csak azért írjuk le a Honvéd kezdő tizenegyét, mert ilyen összetételben tétmeccsen sosem játszott a kispesti alakulat: Lennert – Csiszár, Lóránt, Herédi – Beniczki, Dombai – Budai II, Horváth, Vad, Cserjés, Bártfai.

Két olimpiai bajnok (Lóránt Gyula és Budai II László, az 1952-es Helsinki olimpián aranyérmes válogatott tagjai) azért így is akad a fővárosiaknál, akik gyenge teljesítményt nyújtva kiestek a kupából, ugyanis 2:0-s vereséget szenvedtek. A Pécsi Lokomotív góljait Hegyi és Szuh szerezte.

A kispestiek tanultak az esetből, két hónappal később, az 1952. évi bajnokság nyitó fordulójában már teljes csapattal (Grosics – Rákóczi, Lóránt, Bányai – Bozsik, Városi – Budai II, Kocsis, Budai I, Puskás, Babolcsay) léptek pályára Pécsett, és Kocsis, valamint Budai II góljával 2:0-ra győztek...

1948: VISSZAVÁGTAK A LILÁK AZ 5:3-AS VERESÉGÉRT

Bejgli mellé Újpest–Fradi meccs is járt – ez volt a címe a karácsonyi bajnoki mérkőzésekről szóló összeállításunknak. Ezt a címet most nyugodtan átírhatnánk arra, hogy „Pezsgő (vagy virsli) mellé Fradi–Újpest meccs is járt", merthogy a két csapat december 31-én is megmérkőzött egymással. Méghozzá ugyanabban az esztendőben, amikor a karácsonyi mérkőzésük volt.

1948. december 26-án rendezték a Megyeri úton az Újpest–Ferencváros rangadót, amelyen a nagyszerű formában futballozó Fradi – 22 ezer néző előtt – 5:3-ra legyőzte az Újpestet.

A lilák utólag azt mondták, hogy ha tartalék kapusuk, Fehéri János helyett a válogatott – de sérült – Károlyi József véd, akkor nem kaptak volna ki a Fraditól. Aztán az az ötletük támadt, hogy az esztendő utolsó napján visszavágót kérnek a zöld-fehérektől. Földes László országgyűlési képviselő, az Újpest ügyvezető elnöke felajánlott egy díszes ezüstserleget a győztesnek, a ferencvárosiak elfogadták a kihívást, és szilveszterkor barátságos meccsen (ún. serlegmérkőzésen) pályára léptek Szuszáék ellen.

A hideg idő ellenére nyolcezren látogattak ki az Üllői úti stadionba (hangsúlyozzuk, barátságos meccsről van szó!), és nem bánták meg, mert a jeges, csúszós talajon érdekes, változatos, jó játék alakult ki. A Fradiból – szokás szerint – Deák „Bamba" volt eredményes, kétszer zörgette meg az erre a mérkőzésre az MTK-tól kölcsönkapott Tóth György hálóját.

A Budai II, Kocsis, Deák, Horváth, Czibor összetételű csatársorral – Mészáros „Dodó" torokgyulladás miatt kihagyta a serlegmeccset – játszó Ferencváros azonban ezúttal alulmaradt az Újpesttel szemben, amelynek támadó ötösfogata (Egresi, Szusza, Bódis, Fejes, Várnai) nagyszerűen futballozott. Mind az öt csatár betalált, közülük Bódis Károly duplázott, így az újpestiek 6:2-re győztek, visszavágtak az 5:3-as vereségért

A lilák a tavaszi szezonban bajnokin is megverték a Fradit (5:0-ra), de csak a csatát nyerték meg, a háborúban a zöld-fehérek diadalmaskodtak: az 1948–1949-es szezon végén a Ferencváros lett az aranyérmes. Nagyszerű teljesítménnyel, és az azóta meg sem közelített 140:36-os gólaránnyal.

Deák Ferenc pedig 60 („hivatalosan" 59, mert a Győr ellen szerzett egyik gólját a Népsport Gőcze öngóljának ítélte...) találattal lett gólkirály!

Ja, kérem, aki még az év utolsó napján is eredményes...

MINDENKINEK – DE KÜLÖNÖSEN AZOKNAK, AKIKNEK VOLT TÜRELMÜK VÉGIGOLVASNI EZT A CIKKET – BOLDOG ÚJ ÉVET KÍVÁNOK!