A szünet után bedarálta a Haladást a Debrecen

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.03.09. 16:25
null
Guzmics és Szakály csap össze a levegőben a debreceni pályán (Fotó: Földi Imre)
A listavezető DVSC-Teva 2–0-ra győzött a Haladás ellen hazai pályán a labdarúgó NB I 19. fordulójában. A Loki részéről Máté Péter és Bódi Ádám volt eredményes.

LABDARÚGÓ NB I
19. FORDULÓ

Debreceni VSC-Teva–Szombathelyi Haladás 2–0 (Máté P. 60., Bódi 83.)

Nagy lehetőséget kapott üldözői lerázására a Haladást fogadó Debrecen, amely legjobb összeállításában fogadhatta a kissé tartalékos vendégcsapatot. A lemenő nap fényénél, de kellemetlenül hideg szélben kezdődött a mérkőzés, amelynek elején roppant fegyelmezetten védekeztek a szombathelyiek, a középpályások is a 16-oshoz közel, egyvonalban állva várták a debreceni támadásokat – és ezzel látványosan nem tudott mit kezdeni a Rene Mihelic, Szakály Péter agytröszt.

Két pontatlan lövésig azért eljutottak a hajdúságiak az első fél órában, majd amikor kijjebb csalogatták a Halit, Kulcsár Tamás képtelen volt levenni egy labdát a 16-oson, pedig már csak a kapussal állt volna szemben. Jellemző módon a vendégkaput leginkább maguk a vendégek veszélyeztették, de Tóth Péter, majd az egykori debreceni Halmosi Péter szerelése is jól sült el végül.

A fordulás után Kulcsár újabb helyzetét is kihagyta (öt méterről sem volt képes eltalálni fejjel a kaput), majd ami nem ment neki, összejött Máté Péternek, igaz, a hátvéd gólja előtt a szombathelyi védelem öt-hat alkalommal is felszabadíthatott volna. 1–0!

Innentől kezdve erősen fellazult a Haladás védelme, pár helyzetet kihagytak a debreceniek, majd a hajrában a csereként beállt Bódi Ádám beadását Rózsa Dániel a kapujába segítette, és ezzel eldőlt a mérkőzés. 2–0!

Nem volt túl magas színvonalú ez a mérkőzés, de besöpörte a három pontot a győzelemért sokkal többet tevő DVSC, a Haladás pedig még mindig nem szerzett gólt tétmérkőzéseken ebben az évben.

MESTERMÉRLEG
„A Debrecen pontrúgásból talált egy gólt, amely előtt szabálytalankodtak ellenünk, amit a bíró nem fújt le – olvasható Artner Tamás véleménye a haladas.hu klubhonlapon. – Ezután átálltunk egy másik játékra. A hajrában kaptunk egy szerencsétlen találatot, el kell ismerni, a Debrecen jobb csapat ezer sebből vérző együttesünknél. Összességében azonban kiegyenlített mérkőzés volt. Hatvan percen keresztül nem volt gondunk, ám ami nekik bepattant, az nekünk nem.”

„Nagyon nehéz, szenvedős meccs volt, sokat kell dolgozni a győzelemért. A meccs vége felé már jobban játszottunk, megérdemelten nyertünk” – nyilatkozta Kondás Elemér.

A MÉRKŐZÉS ONLINE KÖZVETÍTÉSÉT IDE KATTINTVA OLVASHATJA EL!

Halmosi nehezen emészti a vereséget, Artner vicces gólról beszél


AZ ÁLLÁS
1. DVSC-Teva 19 12 5 2 44–20 +24 41
2. Videoton FC 19 10 5 4 36–18 +18 35
3. Győri ETO 19 8 7 4 30–25 +5 31
4. Diósgyőri VTK 19 7 9 3 31–23 +8 30
5. Budapest Honvéd 19 8 5 6 30–23 +7 29
6. Pécsi MFC 19 8 5 6 33–30 +3 29
7. Ferencváros 19 8 4 7 30–30 0 28
8. Haladás 19 7 7 5 27–23 +4 28
9. Lombard Pápa FC 19 7 4 8 23–26 –3 25
10. Kecskeméti TE 19 6 7 6 26–32 –6 25
11. Újpest FC 19 5 7 7 33–35 –2 22
12. Puskás Akadémia FC 19 5 5 9 22–36 –14 20
13. Mezőkövesd 19 5 4 10 22–33 –11 19
14. MTK Budapest 19 4 7 8 21–23 –2 19
15. MVM Paks 19 4 6 9 23–32 –9 18
16. Kaposvári Rákóczi 19 2 5 12 17–39 –22 11
LABDARÚGÓ NB I, 19. FORDULÓ
IdőpontMérkőzés (Tv)
Március 7., péntek
19.00
Lombard Pápa–Mezőkövesd 1–1Vad II István
Március 8., szombat
14.00

KTE-Phoenix Mecano–Diósgyőri VTK 1–1

Németh Ádám
16.00
Puskás Akadémia FC–Budapest Honvéd 0–4 Farkas Ádám
16.00
MTK Budapest–Ferencváros 3–2Andó-Szabó Sándor
18.00
Újpest FC–Kaposvári Rákóczi 1–1 Iványi Zoltán
20.00
Győri ETO FC–Pécsi MFC 2–5Kassai Viktor
Március 9., vasárnap
16.30
Debreceni VSC-Teva–Szombathelyi Haladás 2–0Erdős József
18.30
MVM-Paks–Videoton FC 2–2 Fábián Mihály
TABELLA ♦ GÓLLÖVŐLISTA ♦ MENETREND ♦ EREDMÉNYEK
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik