DVTK: a klub exjátékosa követi Bódogot a kispadon – hivatalos

Vágólapra másolva!
2018.04.23. 16:51
null
Fernando másfél évig a pályán erősítette a Diósgyőrt, most a kispadról segíthet (Fotó: dvtk.eu)
A DVTK a hivatalos honlapján megerősítette a Nemzeti Sport információját: a klub korábbi játékosa, Fernando lett a labdarúgócsapat új vezetőedzője, miután Bódog Tamással közös megegyezéssel szerződést bontott az egyesület. Az új szakmai stáb – melynek kialakítása folyamatban van – kedden tartja első edzését a diósgyőri labdarúgóknak.

 

Fernando Fernández Escribano, röviden Fernando nem ismeretlen a diósgyőri szurkolók körében, hiszen játékosként másfél évig a DVTK-t erősítette: 2012 márciusa és 2013 júniusa között 36 NB I-es mérkőzésen hat gólt szerzett a miskolci csapatban.

SZAVAZÁS

Mire megy a DVTK Fernando irányításával?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

Fernando öt évvel ezelőtt Diósgyőrből vonult vissza. Azóta elvégezte a pro licences tanfolyamot, és 2015 augusztusában egyszer már szóba került a neve a DVTK lehetséges edzőjelöltjei között.

„Megszerettem Magyarországot, Miskolcot, és büszke vagyok rá, hogy – ha csak rövid időre is, de – részese lehettem a DVTK történelmének” – így búcsúzott Fernando öt éve a diósgyőri klubtól.

A korábbi spanyol utánpótlás-válogatott Fernando 1998 és 2002 között a Real Madrid alkalmazásában állt, igaz, az első csapatban csak egyszer kapott lehetőséget. Ugyanakkor a Valladolidban 58 meccsen, a Betisben 148 találkozón, míg a Málagában 69 élvonalbeli összecsapáson lépett pályára.

Bódog Tamás menesztése után a diósgyőri szurkolói fórumokon már felvetődött, hogy Fernando veheti át a csapat irányítását. A hazájában az andalúziai El Palo trénereként már magát kipróbáló szakember kinevezését a DVTK hétfő délután megerősítette.

NB I-ES EDZŐVÁLTÁSOK A 2017–2018-AS SZEZONBAN
2017. augusztus 29.Haladás
Mészöly Géza helyett Pacsi Bálint
2017. október 16.
MezőkövesdRadványi Miklós helyett Kuttor Attila
2017. november 13.
Haladás
Pacsi Bálint helyett Michal Hipp
2017. december 10.Bp. Honvéd
Erik van der Meer helyett Supka Attila
2018. április 23.
DVTK
Bódog Tamás helyett Fernando
AZ ÁLLÁS
1. Videoton FC 27 17 7 3 56–25 +31 58
2. Ferencvárosi TC 27 16 8 3 58–25 +33 56
3. Újpest FC 27 9 11 7 35–34 +1 38
4. Debreceni VSC 27 10 7 10 44–35 +9 37
5. Budapest Honvéd 27 10 7 10 41–44 –3 37
6. Paksi FC 27 9 9 9 40–43 –3 36
7. Puskás Akadémia FC 27 8 9 10 32–39 –7 33
8. Szombathelyi Haladás 27 9 4 14 29–41 –12 31
9. Diósgyőri VTK 27 8 6 13 40–44 –4 30
10. Balmazújváros 27 6 10 11 29–38 –9 28
11. Mezőkövesd Zsóry FC 27 6 10 11 30–47 –17 28
12. Vasas FC 27 7 6 14 32–51 –19 27
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik