DVTK: Kádár Tamás 400 ezer euróért távozik - sajtóhír

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.01.29. 12:34
null
„A Lech nyerte a magyarért folyó csatát!” – a Fakt.pl cikke Kádár Tamásról
Mint ismeretes, Kádár Tamás már orvosi vizsgálaton van Poznanban, és rövidesen aláírhatja három és fél évre szóló szerződését új klubjához. A lengyel Fakt.pl értesülései szerint a Lech 400 ezer eurót fizet a DVTK-nak.

 

„A Lech nyerte a magyarért folyó csatát!” – címmel közöl cikket a Poznanba szerződő Kádár Tamásról, a Diósgyőrből érkező magyar válogatott játékos szerződtetésének hátteréről a lengyel Fakt.pl.

Az internetes oldal megemlíti, hogy a klubok közötti megállapodás tényéről először Árki Gábor számolt be hétfőn a Nemzeti Sport Online-nak, de a diósgyőri sportigazgató konkrét átigazolási összeget nem említett. A lengyel oldal ugyanakkor úgy tudja, a poznaniak 400 ezer eurót fizetnek a válogatott védőért.

Az átigazolási ügy azért húzódott ilyen sokáig, mert a felek sokáig egyezkedtek az áron. A Fakt.pl szerint az eredetileg 500 ezres vételárból a Lechnek sikerült 100 ezer eurót lealkudnia, ezt követően született megállapodás a klubok között.

Ezután még a játékosnak is meg kellett egyeznie a lengyel csapattal, de mivel ma már orvosi vizsgálatra utazott, a jelek szerint ezek a tárgyalások is eredménnyel zárultak, és hamarosan alá is írhatja három és fél évre szóló szerződését.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A DIÓSGYŐRI VTK-NÁL
Érkezők: Milos Krsztics (szerb, Nea Szalamisz – Ciprus, szabadon igazolható)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők:

Az utánpótlásból felkerültek:
Kiszemeltek: Hudák Dávid (Slovan Bratislava – Szlovákia), Kovács Gábor (Paks)
Távozók: Debreceni András (Vasas), Elek Ákos (Csangcsun Jataj – Kína), Kádár Tamás (Lech Poznan – Lengyelország), Nenad Rajics (szerb, szabadon igazolható)
Kölcsönbe távozók: Csirszki Martin (Szolnok), Szabó Balázs (Soproni VSE)
Kölcsönből visszatértek klubjukhoz:
Távozhatnak: Barczi Dávid (érdeklődnek iránta: Újpest), Bori Gábor (érdeklődnek iránta: Nyíregyháza)



 

Legfrissebb hírek

A Lokomotiv Moszkva nem vásárolja meg Szevikjant az FTC-től – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2025.03.23. 10:32

Újpesten készült, Fehérváron lehet főnyeremény; Keita aranyat érhet a Fradinak

Labdarúgó NB I
2025.03.14. 15:37

Varga Kevin nem fordul a FIFA-hoz, de szabadon igazolható lett

Légiósok
2025.02.28. 14:20

NB II: bejelentett egy újabb érkezőt a Soroksár

Labdarúgó NB II
2025.02.27. 22:14

Így került Brazíliába az U-válogatott csatár – bejelentették a szerződtetését

Légiósok
2025.02.25. 16:04

Az ETO kölcsönadta támadóját a Komáromnak

Labdarúgó NB I
2025.02.20. 12:13

Kapust igazolt sérült játékosa helyére a Zalaegerszeg

Labdarúgó NB I
2025.02.19. 19:00

NB III: rutinos gólvágót igazolt a Balatonfüred

Labdarúgó NB II
2025.02.19. 08:08
Ezek is érdekelhetik