A meccs egyik érdekességét jelentette, hogy Prukner László játékosként az NB III-ban, az NB II-ben és az NB I-ben viselte a Kaposvári Rákóczi mezét, és edzőként is átélhette a feljutás örömét a somogyi csapattal. A ferencvárosiak kezdőcsapatában több volt kaposvári is helyet kapott, így Maróti Bélának és Juniornak is különös érzést jelenthetett pályára lépni.
A Kaposvár revánsra készülhetett, ősszel ugyanis 1–0-ra kikapott aktuális riválisától az Albert Stadionban. Mindkét csapat számára fontos volt a meccs a kupaindulást jelentő helyekért folyó harc szempontjából. Miután tegnap a Paks legyőzte a Videotont, így mindkét együttesnek adva volt a feladat, hogy megszerezze a három pontot, és tapadjon a riválisra.
Talán a tét is rányomta a bélyegét az első félidőre, mindenesetre inkább a sárga lapokat gyűjtögették a játékosok, semmint helyzeteket alakítottak volna ki. A legnagyobb lehetőség Oláh Lóránt nevéhez fűződött, aki a 9. percben éles szögből a bal kapufát találta el.
A csapatok némileg felpörögtek a szünet előtt, először Justin Haber védett Milan Perics kilépése után, majd a túloldalon Liban Abdi percei következtek. Előbb majdnem kilőtte a jobb felsőt, beadása után pedig André Schembri maradt le a kapu előtt.
A második játékrész már sokkal élvezetesebb játékot és három gólt is hozott. Hátrányból felállva, hajrábeli góllal nyert végül a hazai csapat, de ne szaladjunk ennyire előre.
A szünet után hamar vezetést szerzett a Fradi: Marek Heinz vett le egy ívelt labdát a tizenhatos bal sarkánál, majd laposan középre adott, a berobbanó Schembri pedig beletette a lábát a lövésbe, és közelről a kaposváriak hálójába talált (0–1).
A gól után támadásban maradt a vendégcsapat, de nem tudott újabb gólt szerezni, a 63. percben pedig tizenegyeshez jutott a Kaposvár – a ferencvárosiak hiába reklamáltak hevesen. Tutorics csúszott oda elkésve Okukának, a megítélt büntetőt Oláh értékesítette magabiztosan (1–1).
Nyílttá vált a mérkőzés, de sokáig úgy tűnt, pontosztozkodás következik, a 89. percben azonban betalált Sisa Tibor együttese. Bal oldali szöglet után Haberről kijött egy lefejelt labda, a berobbanó Zsók József pedig közvetlen közelről belőtte a három pontot érő gólt (2–1).
A Fradinak még a hosszabbítás utolsó percében is volt egy nagy helyzete, de nem élt vele, Emil Miljkovic az ötös sarkáról a kapufát találta el. A Kaposvár fontos mérkőzést nyert meg, amivel meg is előzte a fővárosi zöld-fehéreket a tabellán. A Ferencváros 34 éve nyeretlen Kaposváron, legutóbb 1977-ben Nyilasi Tibor és Pogány László góljával diadalmaskodott ott.
25. FORDULÓ | |
Kaposvár–Ferencváros 2–1 (Oláh L. 63. – 11-esből, Zsók 89., ill. Schembri 47.) |
1. Videoton FC | 25 | 16 | 5 | 4 | 50–22 | +28 | 53 |
2. Paksi FC | 25 | 13 | 4 | 8 | 41–32 | +9 | 43 |
3. Kaposvári Rákóczi | 25 | 13 | 3 | 9 | 40–35 | +5 | 42 |
4. Ferencvárosi TC | 25 | 13 | 2 | 10 | 38–35 | +3 | 41 |
5. ZTE FC | 25 | 12 | 4 | 9 | 42–39 | +3 | 40 |
6. DVSC-TEVA | 25 | 11 | 7 | 7 | 48–38 | +10 | 40 |
7. Vasas | 25 | 10 | 5 | 10 | 30–38 | –8 | 35 |
8. Lombard Pápa Termál FC | 25 | 10 | 4 | 11 | 37–43 | –6 | 34 |
9. Kecskeméti TE-ERECO | 25 | 11 | – | 14 | 42–45 | –3 | 33 |
10. Újpest FC | 25 | 9 | 6 | 10 | 40–33 | +7 | 33 |
11. Budapest Honvéd | 25 | 9 | 6 | 10 | 29–29 | 0 | 33 |
12. Győri ETO FC | 25 | 8 | 9 | 8 | 30–29 | +1 | 33 |
13. Szombathelyi Haladás | 25 | 8 | 6 | 11 | 33–34 | –1 | 30 |
14. BFC Siófok | 25 | 6 | 9 | 10 | 23–33 | –10 | 27 |
15. MTK Budapest | 25 | 6 | 6 | 13 | 29–41 | –12 | 24 |
16. Szolnoki MÁV FC | 25 | 4 | 6 | 15 | 21–47 | –26 | 18 |