Felkészülés: a Debrecen 4-2-re nyert a Nyíregyháza ellen

Vágólapra másolva!
2013.02.16. 13:50
A DVSC-Teva labdarúgócsapata felkészülési mérkőzésen 4–2-re győzött a Nyíregyháza ellen.

A DVSC-Teva többnyire fiatal játéksokkal állt fel szombati első, az NB II-es Nyíregyháza elleni felkészülési meccsen, olyan futballistákkal, akik a bajnoki szezonban az NB I-ben kevesebb lehetőséget kaptak. (A találkozót megtekintette a jelenleg a Dinamo Moszkvát erősítő Dzsudzsák Balázs, illetve a DVSC volt kapusa, Djordje Pantics is.)

Ennek ellenére megmutatkozott az osztálynyi különbség a két csapat között. A Debrecen bő húsz perc elteltével már 2–0-ra vezetett Kulcsár Tamás lapos lövése, illetve Ferenczi János szólója révén.

A folytatásban a korábbi debreceni Bajzát Péter két góljával ugyan egyenlített a Nyíregyháza (az elsőt 11-esből szerezte a csatár), de a hajrá ismét Lokié volt. Előbb Pölöskey Péter szemfülessége révén vezetett ismét a Debrecen, majd egy szép támadás végén Szécsi Márk állította be a 4–2-es végeredményt.

A DVSC-Teva így győzelemmel mutatkozott be Pallagon, a Debreceni Labdarúgó Akadémia egyik füves pályáján, ez volt a létesítmény történetének első mérkőzése a füves játéktéren – tudósít a dvsc.hu.

A DVSC délután a romániai UTA Araddal is megmérkőzik.

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
DVSC-TEVA–Nyíregyháza 4–2 (2–1)

Debrecen-Pallag, zárt kapus. Vezette: Nagy T.
DVSC: Polekszics – Kuti, Máté, Ludánszki, Engel – Dombi, Spitzmüller (Gál 57.), Sl. Bouadla, Ferenczi (Barzsó 46) – Kulcsár (Szécsi M. 46.), Pölöskey
Nyíregyháza: Balogh J. (Ovcsijenyko 46.) – Ur (Benkő 71.), Dajka, Korolovszky, Patály – Minczér, Davidov (Katona 59.), Csorba (Germán 59.), Pákolicz – Bajzát, Nikolics (Reznek 46.)
Gól: Kulcsár (14., 1–0), Ferenczi (17., 2–0), Bajzát (11-esből, 25., 2–1), Bajzát (55., 2–2), Pölöskey (79., 3–2), Szécsi (88., 4-2)
Forrás: dvsc.hu

Legfrissebb hírek

NB I: 32 éve nem látott nyeretlenségi széria küszöbén a Lokit fogadó Újpest

Labdarúgó NB I
2025.04.11. 14:45

A Nyíregyháza sportigazgatója elmondta, hogy Szabó István volt az első számú jelölt

Labdarúgó NB I
2025.04.08. 20:10

NB I: Nyíregyházán ma értékeli a vezetőség a kialakult helyzetet – NS-infó

Labdarúgó NB I
2025.04.07. 10:00

NB I: a Ferencváros és a Puskás Akadémia is a kedvenc ellenfelét fogadja

Labdarúgó NB I
2025.04.05. 10:08

Beke Péter: Megverhetjük a listavezető Puskás Akadémiát!

Labdarúgó NB I
2025.03.29. 12:53

NB II-es felkészülés: megverte az Aradot a Békéscsaba, a Kassától kikapott a Barcika

Labdarúgó NB II
2025.03.21. 22:37

Naby Keita megszerezte első gólját a Ferencvárosban – videó

Labdarúgó NB I
2025.03.19. 12:57

Felkészülés: a Mezőkövesd és a Budafok is simán nyert, a Szeged és a Soroksár gólt sem kapott

Labdarúgó NB II
2025.02.02. 22:00
Ezek is érdekelhetik