Felkészülés: hatgólos Újpest-meccs, kisvárdai igazolások és győzelem

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.06.30. 20:30
null
Tischler Patrik gólt szerzett, de az Újpest nem tudta legyőzni cseh ellenfelét (Fotó: ujpestfc.hu)
A július 21-i bajnoki nyitányra készülő NB I-es csapatok nagy része szombaton felkészülési mérkőzésen lépett pályára. A DVTK, a DVSC és a Mezőkövesd délelőtti győzelméről, illetve a Haladás döntetlenjéről már korábban beszámoltunk, majd délután a Budapest Honvéd, a Kisvárda, az Újpest és az MTK is pályára lépett.

 

ÚJPEST: ANGYAL, MANÉ ÉS ANGELOV IS JÁTSZOTT, HATGÓLOS IKSZ A VÉGE

Az Ausztriában edzőtáborozó Újpest két próbajátékossal, a szombathelyi Angyal Zsolttal és a Guingamp II-től érkezett Idrissa Manéval a kezdőben lépett pályára a cseh másodosztályú FK Fotbal Trinec ellen, s a lilák kezdőjében kapott helyett a szkopjei kölcsönjáték után visszatérő macedón Viktor Angelov.

Az Újpest 0–1-et követően fordított, majd 3–1-re is vezetett, végül azonban a hajrában két gólt kapott, így 3–3-as döntetlenre végzett. A lilák góljait kivétel nélkül olyan játékosok szerezték, akik már az előző szezonban is a Magyar Kupa-győztes csapatot erősítették, ugyanis Tischler Patrik mellett Novothny Soma és Litauszki Róbert is betalált.

ÚJPEST–FK TRINEC (cseh) 3–3
Pöllau (Ausztria)
ÚJPEST, kezdőcsapat:
Banai – Angyal, I. Mané, Pávkovics, Szűcs, Cseke, Kálnoki-Kis, Angelov, Balázs, Nagy D., Tischler.Cserék: Pajovics, Gundel-Takács, Litauszki, Bojovics, Burekovic, A. Diallo, Szankovics, Zsótér, Obinna, Pauljevics, Novothny.
G.:
Tischler (36.), Novothny (67.), Litauszki (72.), ill. Buchvaldek (23.), Janosík (84.), Omasta (86.)

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS AZ ÚJPEST FC-NÉL

Érkezők:
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők: Viktor Angelov (macedón, FK Rabotnicski Szkopje – Macedónia)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek:

Kiszemeltek: Angyal Zsolt (Haladás, legutóbb kölcsönben Sopronban, próbajáték), Idrissa Mané (szenegáli, Guingamp II – Franciaország, próbajáték)
Távozók: Souleymane Diarra (mali, franciaországi kölcsön – Lens – után lejár a szerződése), Windecker József (lejár a szerződése)
Kölcsönbe távozók: –
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: –
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Balázs Benjámin (lejár a szerződése)

 

KISVÁRDA: ÚJ JÁTÉKOSOK ÉS GYŐZELEM

Az NB I-ben újonc Kisvárda honlapjának beszámolója szerint sérülés miatt több játékos nem utazott el a szlovák másodosztályú Lokomotiva Kosice elleni felvidéki edzőmeccsre, amely Kondás Elemér csapatának az első nyári felkészülési találkozója volt. Ugyanakkor két olyan labdarúgó is pályára lépett, akiknek a szerződtetését most jelentette be a klub, a mérkőzésről szóló tudósításában.

A védelem jobb oldalán mutatkozott be az egyik új szerzemény, az ukrán Pavlo Lukjancsuk, aki a Dinamo Kijev II-től érkezett, de legutóbb az ukrán élvonalbeli Veresz Rivnénél szerepelt kölcsönben.

A 23. percben Brana Ilics szép cselek után büntetőt harcolt ki, amit Vári Barnabás váltott gólra.

A szünetben pályára lépők között is volt egy új igazolás, a román kapus, Mihai Minca, aki a román élvonalbeli FC Voluntaritól érkezett.

A második félidőben még egy kapufáig jutott a Kisvárda Kovácsréti Márk révén, ám újabb gól már nem született, így az NB I újonca 1–0-ra megnyerte az első felkészülési meccsét.

FC LOKOMOTIVA KOSICE (szlovák)–KISVÁRDA MASTER GOOD 0–1
Hernádszentistván (Kostolany nad Hornádom, Szlovákia)
KISVÁRDA: Felipe (Minca) – Lukjancsuk (Zanko), Parcvanija, Vári B. – Lucas (Mitosevics) – Melnik (Kovácsréti), Karaszjuk, Misic, Protics – Ilics (Sassá), Sinder
G.: Vári B. (11-esből)

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A KISVÁRDÁNÁL
Érkezők:Anderson Pico(brazil, SC Sao Paulo – Brazília, szabadon igazolhatóként),Luiz „Felipe” Ventura dos Santos(brazil, Uberlandia EC – Brazília, szabadon igazolhatóként), Roman Karaszjuk (ukrán, FK Veresz Rivne – Ukrajna, szabadon igazolhatóként), Pavlo Lukjancsuk (ukrán, Dinamo Kijev II, legutóbb Veres Rivne kölcsönben – Ukrajna), Mihai Minca (román, FC Voluntari – Románia) Vuk Mitosevics (szerb, FK Radnik Szurdulica – Szerbia, szabadon igazolhatóként), Temur Parcvanija(ukrán, Olimpik Doneck – Ukrajna, szabadon igazolhatóként), Sassá(brazil, AA Portuguesa – Brazília, szabadon igazolhatóként),Anton Sinder(ukrán, Tobol FK – Kazahsztán, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők: Fodor Ákos(ZTE FC, ?),Molnár Róbert(Szolnoki MÁV, ?)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: –
Kiszemeltek:
Távozók: Délczeg Gergely (lejár a szerződése, szabadon igazolható), Heffler Norbert (lejár a szerződése, szabadon igazolható), Lukács Raymond (romániai, lejár a szerződése, szabadon igazolható), Molnár-Farkas Tamás (lejár a szerződése, szabadon igazolható), Papucsek Barna (lejár a szerződése, szabadon igazolható), Sergiu Oltean (román-magyar, lejár a szerződése, szabadon igazolható), Toma György (ukrajnai, cigándi kölcsön után Kazincbarcika), Vermes Krisztián (visszavonul)
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Zöldesi Illés(Videoton, ?)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk:Marek Strestík(cseh, Gyirmót FC Győr, lejár a szerződése)

MTK: DÖNTETLEN SZOMBATHELYRŐL JÖTT PRÓBAJÁTÉKOSSAL

Az MTK egy új próbajátékossal, a legutóbb a Haladásban szereplő Polgár Kristóffal a soraiban játszott 1–1-es döntetlent a szlovákiai MFK Zemplín Michalovce ellen. Értesüléseink szerint a szombathelyi megállapodása lejártával szabadon igazolható védő a jövő héten szerződésajánlatot is kaphat a kék-fehérektől, nem úgy a korábban tesztelt izraeli Jarin Hasszan, aki már nem tér vissza a csapathoz. Az MTK-val edző Pintér Ádám szombaton nem játszott, vele hétfőn tárgyal újra a vezetőség. A klubbal kapcsolatos hír még, hogy Katona Máté pénteken három évvel meghosszabbította a szerződését. Az MTK gólját a szombati edzőmeccsen az egyik új szerzemény, az ukrán válogatott Jevhen Szelin fejelte Vass Patrik szögletéből.

MTK–MFK ZEMPLÍN MICHALOVCE (Nagymihály, szlovákiai) 1–1
Üllő.
MTK, 1. félidő: Kicsak – Ikenne-King, Gengeliczki, Szelin, Polgár – Vass Á., Vass P., Schäfer, Bognár I., Kulcsár – Lencse.
MTK, 2. félidő:
Horváth L. – Katona, Balogh B., Szelin, Deutsch – Polgár – Gréczi, Varju, Vogyicska, Takács – Kulcsár (Farkas B.).
Az MTK gólszerzője:
Szelin.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS AZ MTK BUDAPESTNÉL
Érkezők: Bognár István (Mezőkövesd – szabadon igazolhatóként), Horváth László (Balmazújváros), George Patrick Ikenne-King (nigériai, Bp. Honvéd – szabadon igazolhatóként), Karacs Dániel (Monor), Artem Kicsak (ukrán, Olimpik Doneck – Ukrajna) Jevhen Szelin (ukrán, Aszterasz Tripolisz – Görögország, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők:
Forgács Péter (Budafoki MTE, ?), Kovács Botond (Mosonmagyaróvár, ?), Lustyik Levente (Békéscsaba, ?), Myke Bouard Ramos (brazil, Haladás), Szatmári István (Békéscsaba, ?), Tóth Milán (Szeged 2011, ?) Varga Szabolcs (Vác FC, ?), Vogyicska Bálint (Vasas)
Az utánpótlásból felkerültek:
Kiszemeltek: Pintér Ádám (Greuther Fürth – Németország), Polgár Kristóf (Haladás – szabadon igazolható, próbajáték)
Távozók: Asztalos Dávid (Cegléd, kölcsön után végleg), Bori Gábor (Monor, lejárt a szerződése), Fadgyas Tamás (érdeklődik iránta: Nyíregyháza), Hrepka Ádám (lejár a szerződése, szabadon igazolható, érdeklődik iránta: Vasas), Jakab Dávid (ETO FC Győr), Khaly Iyane Thiam (szenegáli, Levszki Szófia – Bulgária, kölcsön után végleg)
Kölcsönbe távozók: Bese Balázs (Vasas), Demjén Patrik (Budaörs, újabb egy évre), Hinora Kristóf (nyíregyházi kölcsön után Vasas) Karacs Dániel (Monor), Palincsár Martin (budaörsi kölcsön után Monor), Sági Milán (Monor, ismét kölcsönbe), Szabó Dominik (Monor), Szerencsi Miklós (Monor), Szuhodovszki Soma (Monor)
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: –
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk:
Adorján Gergő
(Monor),Borbély Bálint (Vasas)

HONVÉD: A NAPOLI ÉS A PARMA VOLT JÁTÉKOSA MELLETT VADÓCZ IS JÁTSZOTT – VERESÉG A BEITARTÓL

A kispestieknél az olasz-brazil Fabiano Santacroce és a cseh Tomás Pilík személyében két új próbajátékos kapott helyet a csapatban, illetve a már eddig is tesztelt labdarúgók közül ismét pályára lépett a montenegrói Igor Csukovics és a togói csatár, Camaldine Abraw, viszont a többi korábbi próbázótól már elköszönt a klub, nem szerződtetik őket.

Az újonnan érkezők közül egyértelműen a 31 éves védő, Fabiano Santacroce az ismertebb, aki a Napoli és a Parma színeiben összesen 90 meccsen szerepelt az olasz élvonalban, a Serie A-ban, volt olasz U21-es válogatott is, legutóbb az alacsonyabb osztályú Juve Stabiában futballozott, de egy éve csapat nélküli. A Beitar ellen egy félidőt kapott, a másodikra Vadócz Krisztián váltotta – a válogatott középpályással kapcsolatban a napokban már jeleztük, hogy visszaigazolhat első profi klubjához.

A már szerződtetett új játékosok közül Eke Uzoma és Fousseni Bamba is kezdett, azonban nem volt ott az együttesben a Fradihoz tartó olasz Davide Lanzafame, ahogy Eppel Márton sem, aki a héten Kazahsztánba írt alá. Az előző szezon két alapemberének hiányában nem is szerzett gólt a Honvéd a Beitar ellen, viszont egyet kapott, így 1–0-s vereséget szenvedett.

BP. HONVÉD–BEITAR JERUZSÁLEM (izraeli) 0–1
Telki, zárt kapus mérkőzés, vezette: Solymosi Péter.
BP. HONVÉD, Gróf – Csukovics, Kamber, Santacroce (Vadócz 46.) – Holender (Kovács N.), Pilík, Bamba (Heffler T. 65.), Gazdag (Lukács 76.), Uzoma (Kukoc 65.) – Danilo (Májer 76.), Abraw (Cipf 46.).
G.:
Sirostejn


NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A BUDAPEST HONVÉDNÁL
Érkezők:
Holdampf Gergő (Nyíregyháza Spartacus), Eke Uzoma (nigériai, Balmazújváros – szabadon igazolhatóként), Fousseni N'Ganon Bamba (guineai, Csornomorec Odessza – Ukrajna)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők: Göblyös Dániel (Dorog, ?),Kovács Dániel (Dorog, ?), Raul-Ioan Palmes (román, Kazincbarcika, ?), Vajda Dániel (Dorog, ?)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek:
Kiszemeltek: Aleszandr Ignjatovics (szerb, Sloboda Tuzla – Bosznia-Hercegovina), Nemanja Andrics (szerb, Balmazújváros), Bacsana Arabuli (grúz, Balmazújváros), Igor Csukovics (montenegrói, FC Kamza – Albánia), Lippai Tibor (Hajdúböszörmény), Borisz Zsivanovics (szerb-magyar, Szeged 2011), Camaldine Abraw (togói, AmaZulu – Dél-Afrika, szabadon igazolható), Tomás Pilík (cseh, Zbrojovka Brno – Csehország, szabadon igazolhatóként), Fabiano Santacroce (olasz-brazil, klub nélküli, legutóbb Juve Stabia – Olaszország), Vadócz Krisztián (Kitchee SC – Hongkong)
Távozók: Bobál Dávid (lejár a szerződése, szabadon igazolható), George Patrick Ikenne-King (nigériai, MTK Budapest – szabadon igazolhatóként), Eppel Márton (Kajrat Almati – Kazahsztán)
Kölcsönbe távozók: Herjeczki Kristóf (Gyirmót FC Győr)
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: –
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Tomás Kosút (szlovák), Davide Lanzafame (olasz, Ferencváros)

KÉSŐBB

DAC (Dunaszerdahely, szlovákiai)–FTC 1–0 (0–0)
Dunaszerdahely, Mol Aréna, 8400 néző.
DAC: Macej – Huk, Satka, Záhumensky – Kostrna (Spiriak, 79.), Ljubicic (Domonkos K., 64.), Herc, Simcák (S. Kone, 58.) – Vida K. (Tretyakov, 72.) – Bayo (Almási, 79.), Pacinda (Divkovic, 58.). Vezetőedző: Marco Rossi
FTC: Dibusz – Lovrencsics G. (Csernik, a szünetben), Frimpong (Takács Zs., a szünetben), Blazic, Leandro – Gorriarán (M. Rodríguez, a szünetben), Szpirovszki (Rui Pedro, 65.) – Varga R. (Finnbogason, 65.), Sigér (Abdul Latif, 57.), Bőle – Böde (Kundrák, 65.). Vezetőedző: Thomas Doll
Gólszerző: Pacinda (57.)

KORÁBBI EREDMÉNYEK

DVSC–NYÍREGYHÁZA 2–0 (2-0)
Debrecen-Pallag,
Debreceni Labdarúgó Akadémia. Vezette: Nagy N.
DVSC: Nagy S. – Kusnyír, Kinyik, Szatmári Cs., Bényei – Bódi, Tőzsér, Csősz, Varga K. – Könyves, Takács T. 2. félidő: Kosicky – Újvárosi, Mészáros N., Barna, Balogh K. – Kuti, Csősz (Calvente, 60.), Haris, Bíró – Tabakovic, Kerekes. Vezetőedző: Herczeg András
Nyíregyháza: Fadgyas – Nagy J., Szegedi, Pejovics, Farkas – Ötvös, Kártik, Gulyás – Gyurján, Hornyák, Starosta. 2. félidő: Jova – Polényi, Szegedi, Pejovics, Forró – Végső, Ötvös, Dragóner, Pekár – Tóth Á., Rezes. Vezetőedző: Bozsik József
Gólszerző: Varga K. (18.), Takács T. (31.)
Forrás: dvsc.hu

HALADÁS–LAFNITZ (osztrák) 2–2 (1–0)
Szombathely,
Haladás Stadion, 300 néző. Vezette: Pintér
Haladás: Király G. (Gyurján, a szünetben) – Habovda (Schimmer, a szünetben), Tamás L., Németh Milán, Bosnjak – Jagodics M. – Medgyes (K. Mészáros, a szünetben), Rácz B., Németh Márió (Jancsó A., a szünetben), Halmosi (Bolla, a szünetben) – Priskin. Vezetőedző: Michal Hipp
A Haladás gólszerzői: Bosnjak (39.), K. Mészáros (62.)
Forrás: haladas.hu

MEZŐKÖVESD–TATRAN PRESOV (Eperjes, szlovákiai) 6–0 (5–0)
Mezőkövesd, 100 néző. Vezette: Karakó
Mezőkövesd: Dombó – Farkas D., Hudák D., Pillár, Vadnai – Iszlai B., Szeles, Tóth B. – Vajda S., Drazsics, Cseri. 2. félidő: Szappanos – Lázár P., Varjas Z., Katanec, Silye – Mlinar, Oláh B., Földi – Nagy R., Koszta, Wieland. Vezetőedző: Kuttor Attila
Gólszerző: Drazsics (4., 13.), Cseri (22.), Iszlai B. (30. – 11-esből), Vajda S. (44.), Gresták (61. – öngól)
Forrás: mezokovesdzsory.hu

DVTK–KAZINCBARCIKA 4–2 (0–2)
DVTK: Bukrán (Bánhegyi, 77.) – Nagy T., Karan, Tamás M., Forgács D. – Busai, Tóth Barnabás, Tóth Borisz – Sesztakov, Bacsa, Óvári. 2. félidő: Bukrán – Eperjesi (Ivánka, 69.), Lipták, Brkovics, Bárdos – Mazalovic, Hasani, Ternován P. (Boros G., 69.) – Ugrai, Makrai, Vernes. Vezetőedző: Fernando Fernández
Gólszerző: Brkovics (52.), Makrai (80.), Hasani (85.), Boros G. (88.), ill. Lukács R. (5.), Gábor L. (10.)
Forrás: dvtk.eu

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik