Felkészülés: Rudolf 11-esből egyenlített a DVTK-nak

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.07.16. 19:54
A DVTK labdarúgócsapata nemzetközi felkészülési mérkőzésen 1–1-es döntetlent játszott az izraeli másodosztályú Hapoel Ramat Gannal. A magyar csapatban Rudolf Gergely tizenegyesből szerezte meg az egyenlítő gólt.

Abdouraman még rehabilitációs munkát végez, Tisza Tibor kisebb sérülése miatt nem lépett pályára, míg Bogáti Péter egy nemzetközi felkészülési mérkőzésre szóló eltiltását töltötte. A DVTK Twitter-oldalán szereplő tudósítás szerint a magyar csapat alakította ki a nagyobb helyzeteket az első félidőben, az izraeliek főleg távoli lövésekkel próbálkoztak, gól azonban nem született az első játékrészben. Alves, Seydi és Rudolf is közel járt pedig a vezető találat megszerzéséhez, de azt végül az ellenfél lőtte.

Az 51. percben egy labdavesztés után Dedics lépett ki, és kilőtte a jobb alsó sarkot. Tíz perccel később Rudolfot buktatták a tizenhatoson belül, a sértett pedig magabiztosan értékesítette a büntetőt. A hátra levő időben mindkét oldalon adódtak helyzetek, az izraeliek veszélyes kontrákat vezettek, az eredmény azonban nem változott.

NEMZETKÖZI FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
DVTK–Hapoel Ramat Gan (izraeli II.) 1–1 (0–0)

Bük, 100 néző. Vezette: Kiss Norbert
DIÓSGYŐR: Rajics (Herczeg) – Vági (Vadász), W. Alves (Haver), Kádár T., Husic (Gohér) – Kosztics (Nikházi), Elek Á. (Takács P.) – Bacsa (Thiago, Csirszki), Gallardo, Seydi (Barczi) – Rudolf
G: Rudolf (11-esből), ill. Dedics

 

Legfrissebb hírek

NB II-es felkészülés: megverte az Aradot a Békéscsaba, a Kassától kikapott a Barcika

Labdarúgó NB II
2025.03.21. 22:37

Naby Keita megszerezte első gólját a Ferencvárosban – videó

Labdarúgó NB I
2025.03.19. 12:57

Debrecenben elrajtolt a Buzánszky-emlékév

Magyar válogatott
2025.02.25. 22:06

Felkészülés: a Mezőkövesd és a Budafok is simán nyert, a Szeged és a Soroksár gólt sem kapott

Labdarúgó NB II
2025.02.02. 22:00

Jól sikerült a Vasas főpróbája

Labdarúgó NB II
2025.02.01. 23:06

Nem tudta kihasználni emberelőnyét a Diósgyőr, egy pontot elvitt tőle az Újpest

Labdarúgó NB I
2025.02.01. 21:30

A Csákvár és a Szentlőrinc lejátszotta utolsó téli felkészülési mérkőzését

Labdarúgó NB II
2025.01.31. 21:02

Nagyon furcsán ért véget a Kisvárda felkészülési meccse – videó

Labdarúgó NB II
2025.01.30. 12:15
Ezek is érdekelhetik