FTC: Gróf Dávid a Fradiban folytatja – hivatalos

Vágólapra másolva!
2019.05.27. 12:09
null
Gróf Dávid a Ferencvárosban folytatja pályafutását (Fotó: fradi.hu)
A Ferencváros labdarúgócsapata hétfőn a hivatalos honlapján bejelentette Gróf Dávid szerződtetését. A kapusnak lejárt a szerződése a Honvédnál, így ingyen került az Üllői útra.

Május elején már közöltük, hogy Gróf Dávid a Ferencvárosba szerződhet, és hétfőn az FTC hivatalos honlapján is bejelentette a kapus szerződtetését.

„Csapatunk a magyar bajnok Gróf Dáviddal erősítette meg a keretét. A kiváló kapus számára nem ismeretlen az Üllői út környéke, hiszen játszott már korábban a Fradi utánpótláscsapataiban” – írja a fradi.hu,de azt nem teszi hozzá a hivatalos honlap, hogy mennyi időre kötelezte el magát a Honvédtól érkező kapus, aki két éve bajnokságot nyert a kispestiekkel.

SZAVAZÁS

Ön szerint ki kezd majd a Ferencváros kapujában a következő szezontól?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

„Később a Vasas akadémiáján pallérozódott, majd 2006-ban a skót Hibernian U20-as együtteséhez szerződött, itt debütált is a felnőttek között – folytatja az új szerzemény bemutatását az FTC. – Ezt követően volt több angol és német klub labdarúgója. 2015-ben tért vissza Magyarországra, első itthoni szezonját az NB II-es Csákvárnál töltötte, majd szerződtette őt a Honvéd. Gróf már az első kispesti szezonjában beverekedte magát a kezdőbe, azóta minden bajnoki alkalmával az ő nevével indult a kezdő tizenegy – 84 mérkőzésen volt kezdő zsinórban. Ilyen hosszú sorozatot egyetlen más jelenlegi NB I-es futballista sem ért el. Nagy szerepe volt abban, hogy a Honvéd megnyerte a bajnokságot a 2016/17-es szezonban, hiszen 25 meccsén csupán 22-szer találtak be a kapujába, és 10 összecsapást hozott le kapott gól nélkül. Mind Bernd Storck, mind – korábbi klubedzője – Marco Rossi is többször meghívta már a magyar válogatott keretébe. Gróf igazi tizenegyesölő kapus, hét büntetőből négyet is kifogott ebben az idényben.”

Gróf klubváltása azok után meglepő egy kicsit, hogy 2017-ben egy interjúban azt mondta a csakfoci.hu-nak, nem szerződne a Ferencvárosba, Magyarországon a Honvéd jelenti számára a végállomást, csak külföldre szerződne Kispestről.

„Pályafutásom meghatározó időszakát töltöttem Kispesten – nyilatkozta most Gróf a váltásról a Honvéd hivatalos honlapjának. – Szinte ismeretlenként érkeztem, korábban nem játszottam az NB I-ben, hosszú éveket töltöttem külföldön, de tudtam, hogy ez hatalmas lehetőség. Egy nagy múltú klubhoz kerültem és próbáltam ebből a lehetőségből kihozni a maximumot. A három év egészét nézve pozitív volt ez az időszak. Egy ilyet pedig nem könnyű lezárni, de úgy éreztem, hogy az itt töltött időszakból a maximumot hoztuk ki, és bármennyire is nehéz, eljött az ideje annak, hogy új vizekre evezzek. Számomra a szakma a legfontosabb, de persze ha olyan szinten teljesítesz, akkor az hozza magával az anyagi megbecsülést is. Ez jelentős lépés, hiszen nem arról van szó, hogy elmegyek egy kiscsapathoz sok pénzért, hanem úgy érzem, hogy szakmailag is még előrébb léphetek, még jobb kapus lehetek.”

A honvedfc.hu kérdésére a kispesti szurkolók várható fogadtatásáról is beszélt, akik korábban nem vették jó néven, hogy Botka Endre és Davide Lanzafame is a Ferencvárosba igazolt a 2017-es bajnokcsapatból.

„Náluk annyiból más a helyzet, hogy én kitöltöttem a szerződésem, amit végig tiszteltem, megbecsültem. Próbáltam a pályán és a pályán kívül is öregbíteni a Honvéd hírét, amit tudtam, megtettem a klubért. Az elmúlt években sokszor előkerült a szerződéshosszabbítás ügye, a bajnoki cím után nagyon közel álltam ehhez, akkor nem jött össze, később viszont már egyre kevesebb volt erre az esély, s végül a távozás mellett döntöttem. Nagyon köszönöm az elmúlt három évet, sokan végig mellettem voltak, és tudom, hogy lesznek olyanok, akik a jövőben is figyelik majd a pályafutásomat. Nagyon sok jó dolgot kaptam itt, rengeteg közös élményünk van a játékostársakkal, a szurkolókkal. Természetesen voltak kevésbé jó dolgok is, azonban együtt ezeken is túlléptünk. Összességében tehát csak hálával tudok visszagondolni az elmúlt három esztendőre" –fogalmazott Gróf.

Érdekesség, hogy Gróf érkezésével két válogatott kerettag kapusa is lesz a Ferencvárosnak, hiszen az FTC első számú kapusa továbbra is a hétszeres válogatott Dibusz Dénes, míg az eddigi cserekapus, Holczer Ádám távozhat.

Így búcsúzott a Honvédtól Gróf:

Gróf mellett hétfőn a két évvel ezelőtti bajnokcsapat másik tagja, a szintén lejáró szerződésű Holender Filip is elbúcsúzott a szurkolóktól, a szélső a svájci Luganóhoz igazolt.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A BUDAPEST HONVÉDNÁL
Érkezők:

Kölcsönbe érkezők: –

Kölcsönből visszatérők: Herjeczki Kristóf (?, Gyirmót), Kovács Nikolasz (?, Balmazújváros), Lukács Dániel (?, Újpest), Raul Palmes (?, román, Kazincbarcika), Stoiacovici Dávid (?, Tiszakécske), Tömösvári Bálint (?, Kaposvár)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: –
Kiszemeltek:
Távozók: Gróf Dávid (lejár a szerződése, FTC), Holender Filip (magyar-szerb, FC Lugano – Svájc, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe távozók: –
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Zakaria Beglarisvili (grúz, FC Flora – Észtország), Tischler Patrik (?, Újpest)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Danilo (brazil, lejár a szerződése)

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A FERENCVÁROSNÁL
Érkezők:
Gróf Dávid (Bp. Honvéd, szabadon igazolható)
Kölcsönbe érkezők: –
Kölcsönből visszatérők: Priskin Tamás (?, Haladás), Rui Pedro (portugál, ?, Haladás), Silye Erik (?, Mezőkövesd)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: –
Kiszemeltek: Bruno Duarte da Silva (brazil, FK Lviv – Ukrajna), Mihajlo Mudrik (ukrán, Sahtar Doneck – Ukrajna, legutóbb kölcsönben Arszenal Kijev – Ukrajna), Nwankwo Obiora (nigériai, Boavista – Portugália)
Távozók:
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Ivan Petrjak
(ukrán, Sahtar Doneck – Ukrajna, onnan Fehérvár)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Böde Dániel (Paks), Ihor Haratin (ukrán, Fortuna Düsseldorf – Németország), Holczer Ádám, Julian Koch (német), Marten Wilmots (belga), Fernando Gorriarán (uruguayi)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik