FTC: A Ferencváros Magyarország Ajaxa - Moniz

Vágólapra másolva!
2012.08.23. 17:00
Címkék
A holland sajtó is érdeklődött a Ferencváros vezetőedzői posztjára kedden kinevezett Ricardo Moniz új állása iránt. Az ország legnevesebb szaklapja A Ferencváros Magyarország Ajaxa címmel hozta le a 48 éves szakemberrel készült interjúját.

„Bár az elmúlt években nem volt sikeresa Ferencváros, így is Magyarország legnépszerűbb klubja, olyan, mint Hollandiában az Ajax vagy a Feyenoord – mondta Moniz a holland Voetbal International című szaklapnak. – Az előző évem jól sikerült Salzburgban, de itt, Budapesten sokkal szűkösebbek az anyagi források, képtelenség olyan célokat kitűzni, mint az osztrák csapatnál. Mégis érdekes a kihívás, ha sikerül hitet vernem a játékosokba, megvalósíthatjuk a terveinket."

A szakember elmondta, a Ferencváros vezetősége elvárja tőle, hogy a klub fiatal játékosait beépítse a felnőttcsapatba, ami nem egyszerű feladat.

„Az alapoktól kell építkezni, miközben meg kell felelni a szurkolók elvárásainak, hiszen a bajnokságban is jól kell szerepelni. A cél az első ötbe kerülés, ami a tavalyi 11. helyezés után nagy előrelépés lenne" – mondta Moniz.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik