FTC: Tőzsér Dániel közel hozzá, hogy aláírjon a zöldekhez

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.08.27. 07:27
null
Tőzsér Dániel ügye egy-két napon belül eldől (Fotó: Korponai Tamás)
A Nemzeti Sport értesülése szerint Tőzsér Dániel közel került ahhoz, hogy a labdarúgó NB I-ben szereplő Ferencváros játékosa legyen.

A harmincéves, 29-szeres válogatott középpályásnak jelenleg nincs csapata – a nyár elején távozott az angol Premier League-be feljutó Watfordtól –, 2006 óta légiósként futballozott, mindeddig utolsó magyarországi klubja éppen a Fradi volt.

A játékos ezekben a napokban a zöld-fehéreknél edz, a Nemzeti Sport érdeklődésére szerda este röviden ennyit mondott: „Egy-két napon belül eldől, hol folytatom pályafutásomat. Hogy a Fradi benne van-e a kalapban? Majd meglátjuk.”

Ferencvárosi visszatérését már egy héttel előtte pedzegette Tőzsér, amikor kiderült, hogy a zöld-fehérekkel készül. Akkor arra a kérdésre, hogy érdemes-e továbbgondolni népligeti becsekkolását azt mondta:

„Gondolni bármit lehet. Én a válogatott miatt kapok edzéslehetőséget volt klubomban, ugyanakkor tény, hogy Somália eligazolásával egy poszt létszámhiányos lett…”

A játékos ügyeit intéző Filipovics Vladan menedzser a Nemzeti Sport kérdésére cáfolta, hogy egyezség született volna. A Ferencváros középső védőt ugyanakkor még biztosan igazolna, a Nemzeti Sport Online információja szerint a Heerenveen középhátvédjéért, Otigba Kennethért már ajánlatot is tett.

Legfrissebb hírek

Ennyi fordulón át még sosem vezette az NB I-et a Puskás Akadémia

Labdarúgó NB I
22 órája

A válogatottból hiányzó Styles újra edzésbe állt

Légiósok
22 órája

Tőzsér Dániel: Csak azt bántam meg, hogy nem értem oda a lányom születésére

Labdarúgó NB I
2025.03.27. 16:31

Robbie Keane: Élveznem kell a Fradinál töltött időt, aztán ki tudja, mit hoz a jövő

Labdarúgó NB I
2025.03.27. 09:54

Jurek Gábor: Nagy meccs vár ránk a Fradi ellen

Labdarúgó NB I
2025.03.27. 08:44

Ivan Petrjak többet keresett Fehérváron, mint az FTC-nél

Minden más foci
2025.03.26. 17:17

Idénycsúcsot hoz a DVTK–Ferencváros mérkőzés

Labdarúgó NB I
2025.03.26. 15:21

Szuhodovszki Soma: Ha olyan teljesítményt nyújtanék, amit Rossi elvár, akkor ott lennék a válogatottban

Magyar válogatott
2025.03.25. 19:26
Ezek is érdekelhetik