FTC–Újpest: gratuláció lesz, de díszsorfalat nem állnak a lilák

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.04.30. 07:55
Egyre több országban trend, hogy az aktuális bajnoknak díszsorfalat állnak az ellenfelei – Újpesten nem gondolkodnak ilyesmiben a Ferencváros elleni, szombati derbin.

Szombaton 19.30-tól a Ferencváros az Újpestet fogadja a labdarúgó NB I-ben. Zámbó István, a lilák kommunikációs vezetője a Nemzeti Sport megkeresésére elmondta, az ügyvezető igazgató, Berta Csaba személyesen gratulál majd ferencvárosi kollégájának a bajnoki címhez, ám azt nem tervezik, hogy a csapat díszsorfalat áll az FTC játékosainak.

Persze a Ferencváros a bajnokságban nemcsak az Újpesttel, hanem a Debreceni VSC-vel és a Puskás Akadémiával is megmérkőzik, tehát akár a debreceniek vagy a felcsútiak is bevezethetik a külföldön divatos szokást. Sőt, múlt szombaton akár már a kispestiek is állhattak volna díszsorfalat, hiszen amikor a Honvéd és a Ferencváros játékosai kivonultak a kezdéshez, a Fradi már bajnok volt.

Persze a Ferencváros a bajnokságban nemcsak az Újpesttel, hanem a Debreceni VSC-vel és a Puskás Akadémiával is megmérkőzik, tehát akár a debreceniek vagy a felcsútiak is bevezethetik a külföldön divatos szokást. Sőt, múlt szombaton akár már a kispestiek is állhattak volna díszsorfalat, hiszen amikor a Honvéd és a Ferencváros játékosai kivonultak a kezdéshez, a Fradi már bajnok volt.

LABDARÚGÓ NB I
31. FORDULÓ (MÁJUS 4.)
17.00:
Diósgyőri VTK–Mol Vidi FC (Tv: M4 Sport)
17.00: Puskás Akadémia–Bp. Honvéd
17.00: Haladás–Paks
17.00: MTK Budapest–Mezőkövesd
17.00: Debreceni VSC–Kisvárda
19.30: Ferencváros–Újpest FC (Tv: M4 Sport)

AZ ÁLLÁS
1. Ferencvárosi TC 30 21 4 5 67–24 +43 67
2. Mol Vidi FC 30 17 6 7 47–32 +15 57
3. Debreceni VSC 30 13 9 8 38–33 +5 48
4. Újpest FC 30 12 12 6 37–22 +15 48
5. Budapest Honvéd 30 12 8 10 36–31 +5 44
6. Mezőkövesd Zsóry FC 30 10 8 12 42–38 +4 38
7. Puskás Akadémia FC 30 10 5 15 32–42 –10 35
8. Paksi FC 30 8 11 11 30–41 –11 35
9. MTK Budapest 30 10 4 16 39–47 –8 34
10. Kisvárda 30 8 8 14 31–45 –14 32
11. Diósgyőri VTK 30 8 7 15 27–52 –25 31
12. Szombathelyi Haladás 30 8 4 18 29–48 –19 28

 

Legfrissebb hírek

A Lokomotiv Moszkva nem vásárolja meg Szevikjant az FTC-től – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2025.03.23. 10:32

Naby Keita megszerezte első gólját a Ferencvárosban – videó

Labdarúgó NB I
2025.03.19. 12:57

A bajnoki címre esélyes csapatok közül a Paks a Puskás Akadémiával és a Ferencvárossal is otthon játszik

Labdarúgó NB I
2025.03.17. 16:35

Videó: Ez hogy maradt ki?! Cissé három méterről lőtt a kapu fölé a Kecskemét ellen

Labdarúgó NB I
2025.03.17. 08:58

Egyetlen anyaországi csapat jutott be az Erste Liga elődöntőjébe

Jégkorong
2025.03.16. 19:11

Ez nagyon sima volt – négy góllal nyert az FTC a Kecskemét ellen

Labdarúgó NB I
2025.03.16. 16:54

„Varga Zoltán színesen, ötletesen játszott”

Népsport
2025.03.16. 10:10

Ferencváros: Nagyon tetszett, amit Debrecenben láttam – Keane

Labdarúgó NB I
2025.03.15. 13:10
Ezek is érdekelhetik