Futsal: Horváth Ferenc búcsúzik, nagy érdeklődés az FTC-Újpest derbi iránt

Vágólapra másolva!
2011.04.04. 09:53
Címkék
Már a kezdés előtt kijelenthető, hogy Horváth Ferenc méltó körülmények között fejezi be futsalkarrierjét. A nagypályán megannyi sikert elérő, 32 válogatottságig jutó támadó három esztendeje erősíti az FTC 6x6 Taxi csapatát – a búcsú napja 2011. április 4-én, az Újpest elleni derbi alkalmával jön el.

Azaz a második derbi alkalmával, ugyanis az ősszel már megmérkőzött egymással a két együttes, akkor fantasztikus hangulatú csatában a Fradi 5–2-re nyert.

A remek légkör ezúttal is garantálható, ötszáz jegy már elővételben elkelt! Legalább ugyanennyi kapható még, a találkozó helyszínén, a Kismartoni úton már délelőtt 11-kor kinyit a pénztár, holott a kezdő sípszó csak 19.30-kor harsan fel.

A nagy érdeklődést jelzi, hogy tizennégy újságíró és két televíziós stáb mellett a ferencvárosi futsalszakosztály tiszteletbeli elnöke, Nyilasi Tibor, illetve az Újpest sportigazgatója, Kovács Zoltán is a lelátón tapsol a játékkal felhagyó, de Fehér Zsolt vezetőedző segítőjeként a zöld-fehérek kötelékében maradó Horváth Ferencnek.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik