– A felesége beszélte rá, igaz?
– Nézze, nekem tündéri feleségem van, aki nem szól bele a döntéseimbe – felelte a Nemzeti Sport kérdésére Garami József, aki lemondott, de megnyirbált jogkörrel az MTK szakmai igazgatója maradt. – Azt nem mondom, hogy nem örült a bejelentésemnek, hogy abbahagyom az edzősködést, de tisztában van azzal, hogy rajta kívül egy fontos van az életemben, a futball.
– Ön hozta meg a döntést?
– Igen. Nem beszélt rá senki, nem hívták fel a figyelmemet, hogy esetleg abba kellene hagynom, nem célozgattak, úgyhogy ez az én elhatározásom. Úgy éreztem, eljött az idő, eljött a pillanat.
– Miért éppen most? Elfáradt?
– Mondhatnám azt is, hogy igen. De nem is a szó fizikai értelmében. Van, illetve most már csak volt nekem két remek segítőm, Pölöskei Gábor és Teodoru Vaszilisz, akik a munka nagy részét levették a vállamról. Idegileg már nehezen bírtam mindazt, ami a pályán történik. Nem könnyű idősödő fejjel feldolgozni, ha a játékosom kicselez egy védőt, elhúzza a kapus mellett a labdát, aztán a gólvonalról a kapu fölé emel.
– Mondja ezt azután, hogy az MTK bravúrosan szerepelt…
– Nehéz volt ez az idény. Sok gonddal, bajjal küszködtünk, és bizony sokszor éreztem, hogy kevesen vagyunk. Sérülések, eltiltások, ilyen-olyan hiányzások… Persze, igaza van, a harmadik helyre valóban büszkék lehetünk. Mégis van bennem némi hiányérzet: ha többen vagyunk, ha van, akit aduként bevethetek, talán egy hellyel előrébb végezhettünk volna.