Gyász: Lázár Bence csütörtök hajnalban elhunyt

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.02.22. 13:24
null
Lázár Bence márciusban töltötte volna be a 27. életévét (Fotó: ujpestfc.hu)
Lázár Bence, az Újpest labdarúgócsapatának korábbi játékosa csütörtök hajnalban elhunyt.

 

A Lázár-család közleménye:

„Mélyen megrendülve tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Lázár Bence 2018. február 22-én hajnalban az angyalokhoz költözött és mától egy csillaggal több ragyog az égen. Bence is úgy akarná, hogy a neki szánt véradások más betegtársain segítsenek, ezért kérjük akik tervezték holnap menjenek el vért adni. Hisszük és tudjuk, hogy Bence már az égi csapatban focizik, hiszen ez volt az élete.”

Lázár Bence Lajosmizsén kezdte pályafutását, 2006-ban szerződtette az Újpest, amelyben 66 tétmérkőzésen 19-szer volt eredményes – a lila-fehérekkel 2014-ben elhódította a Magyar Kupát. Kölcsönben szerepelt az osztrák SV Würmlában és a Nyíregyházában, 2015 szeptemberében diagnosztizáltak nála leukémiát. A nem sokkal korábban, 23 esztendősen a futballtól visszavonuló támadó bő egy évvel később már műsort vezetett a Sport Tv-n.

Az egyre jobban lévő egykori futballista családja kedden tett közzé felhívást, hogy Bencének vérre lenne szüksége, sajnos a segítségadást már nem élhette meg a 26 éves sportember.

Csütörtök este a Szusza Ferenc Stadion előtt gyertyagyújtással emlékeztek az egykori kiváló labdarúgóra.

Legfrissebb hírek

Gyász: elhunyt George Foreman, minden idők legidősebb nehézsúlyú világbajnoka

Ökölvívás
2025.03.22. 08:54

A Kincsem Park is megemlékezik elhunyt kollégánkról

Egyéb egyéni
2025.03.21. 08:56

Elhunyt Budai Miklós, lapunk munkatársa

Egyéb egyéni
2025.03.20. 18:34

Gyász: elhunyt Wodicska Bea korábbi raliversenyző

Egyéb autó-motor
2025.03.20. 14:53

Szomorú nap ez a mai – Baumgartner Zsolt Eddie Jordanről

F1
2025.03.20. 13:12

Gyász: egy nappal 19. születésnapja előtt elhunyt a fejbe térdelt kínai labdarúgó

Minden más foci
2025.03.20. 12:50

Gyász: elhunyt Eddie Jordan, korábbi F1-es csapatvezető

F1
2025.03.20. 10:01

Gyász: elhunyt minden idők egyik legjobb brazil kosárlabdázója, Marques

Kosárlabda
2025.03.18. 18:40
Ezek is érdekelhetik