Győri ETO: a klubelnök régóta várt már erre a sikerre

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2013.05.12. 21:52
Tarsoly Csaba, a Győri ETO FC elnöke az NB I-es bajnoki cím megszerzése után elárulta: régóta várt már erre a sikerre, melyet most ért el csapata az FTC legyőzésével. Pintér Attila vezetőedző is köszönetet mondott a klubelnöknek a fővárosiak elleni mérkőzés után.

„A mérkőzés értékelését megelőzően azt szeretném mondani, hogy kapott ez a csapat hideget, meleget, amit nem érdemeltek meg a játékosaim. Vannak emberek, akik úgy formálnak véleményt, értékelnek futballtudást, hogy nincsenek tisztában azzal, milyen szakmai munkát végeznek egy-egy klubnál – mondta a találkozó után Pintér Attila. – Fájó pont volt számunkra, hogy szinte az egész szezon folyamán kívülről megpróbáltak minket az egyensúlyunkból kibillenteni, de szerencsére ez nem sikerült. Gratulálok a csapatnak az egész éves teljesítményéhez, szeretném megköszönni azoknak az embereknek, akik mindig bíztak bennem. Különös tekintettel Tarsoly Csabára, aki sok telefonhívást kapott, hogy ne én legyek a csapat vezetőedzője, de végig bízott bennem, és ennek bajnoki cím lett a jutalma."

„Tizenkét éve vagyok az ETO elnöke, attól függ ezt honnan nézzük, ez lehet egy röpke pillanata, de akár nagyon hosszú idő is. Sokáig vártunk erre a sikerre, amit ma elértünk, elég vehemens ember lettem a futballban, az igazságtalanságokat nem szeretem. A labdarúgásban mindig győzzön a jobb csapat, ez, gondolom, most a Győr volt" – fogalmazott Tarsoly Csaba, a Győri ETO FC elnöke.

Legfrissebb hírek

Női NB I: nyert, és élre állt a Győr

Labdarúgó NB I
2025.03.24. 22:47

Pintér Attila vitatta a játékvezető ítéleteit; Révész Attila „hangzatos” nyilatkozatát is szóba hozta

Labdarúgó NB II
2025.03.11. 08:18

Győri örömkönnyek az öltözőben

Népsport
2025.02.24. 10:44

Kézilabda: „Rohanunk, de hova?” – kerekasztalnál az akadémiai vezetők

Utánpótlássport
2025.02.20. 19:57

Pintér Attila: Nem tudom, futballozott-e, aki szerint ez a pálya alkalmas a játékra

Labdarúgó NB II
2025.02.18. 09:02

Kézilabda: A mában a jövőt kell látni – Hajdu János

Utánpótlássport
2025.02.14. 16:14

Sorsoltak a férfi kézilabda Magyar Kupában, elkerülte egymást a Veszprém és a Szeged a nyolc között

Kézilabda
2025.02.10. 14:17

Tóth Barna: Fizikailag erősek vagyunk, ez lehet az egyik fegyverünk

Labdarúgó NB I
2025.02.01. 08:01
Ezek is érdekelhetik