Az Eger ikszelt Győrben, kiejtette a Ligakupából az ETO-t

Vágólapra másolva!
2013.03.06. 13:25
null
Koós Gábor remek játékkal rukkolt elő az ETO otthonában (Fotó: Mirkó István)
A hazai bravúros győzelem után (4–1) idegenben sem kapott ki az Eger a Győri ETO-tól a Ligakupa negyeddöntőjének visszavágóján, miután Győrben 3–3-as döntetlent ért el. A hevesi csapat így 7–4-es összesítéssel bejutott a legjobb négy közé.

Ligakupa ide, Ligakupa oda, a bajnoki listavezető Győri ETO-nak elméletben akkor is illene továbbjutnia az NB I-ben utolsó előtti Eger ellen, ha a negyeddöntő első mérkőzésén a hevesi csapat meglepetésre 4–1-re nyerni tudott Pintér Attila együttese ellen.

Az ETO-ban a visszavágón kezdőként kapott lehetőséget többek között Nemanja Andrics és Giorgi Kvilitaia, a 19 éves grúz támadó is.

A találkozó első részében érvényesült a papírforma: az ekkor még összesítésben háromgólos hátrányban lévő Győr szinte a kapujához szegezte az egrieket, s már a 6. percben gólt szerzett a szerb Andrics fejesével. A 25 éves középpályás a gólnál ütközött az egri kapussal, Darko Brjlakkal, s nem tudta folytatni a játékot, hordágyon kellett levinni. Helyére Farkas II Balázs érkezett. 1–0

A hazaiak főként a nagy kedvvel futballozó Dudás Ádám vezérletével tudtak rendre helyzetet teremteni az Eger kapuja előtt. A vendégek örültek, ha a felezővonalon át tudtak jönni. Az ETO nyomása húsz perccel később ismét góllá érett: a csereként beállt Farkas lövését Brljak még védte, a kipattanóra érkező Kvilitaia helyezése után viszont már utat talált a labda a jobb alsóba. 2–0

Ekkor ugyebár az ETO csupán egy gólra volt a továbbjutástól, de jött a váratlan fordulat, s az Eger a semmiből szépített. Koós Gábor tört be a tizenhatoson belül, a győriek egyik nagy ígérete, Lang Ádám hátulról buktatta, így Erdős József büntetőt ítélt, amit Németh Norbert higgadtan be is vágott. 2–1

A szünet előtt még Farkas II is érdekes körülmények között esett el Jaszmin Mecinovics mellett az egri tizenhatoson belül, de Erdős sípja ekkor néma maradt.

A fordulás után jött az újabb hideg zuhany a hazaiak számára. Három perccel a második félidő kezdete után a korábban a tizenegyest is összehozó Lang röviden adta haza a labdát, amit épp a büntetőt kiharcoló Koós szerzett meg, majd kicselezte Lubos Kamenár kapust, és jobbal az üres kapuba passzolt. 2–2

Langot egyébként nem sokkal később lecserélte Pintér Attila vezetőedző.

Szinte egy csapásra megváltozott a játék képe, az ETO rengeteg hibával játszott, az egriek pedig bátrabban és különösebb nyomás nélkül futballozhattak. Ennek eredménye nem sokkal később ismét gólban mutatkozott meg. Vladimir Djordjevicstől elpattant a labda, a remekül játszó Koós megszerezte, és 24 méterről hatalmas gólt ragasztott a jobb felsőbe. 2–3

A hajrára újra összekapta magát az ETO, s Rok Kronaveter kapáslövése utat talált az egri hálóba a bal kapufa segítségével. 3–3

Az ETO elkerülte ugyan a vereséget, de a kiesést nem tudta, így az előzetesen esélytelenebbnek tartott Eger kiejtette a győrieket 7–4-es összesítéssel!


Az ETO Tv videója

LIGAKUPA
GYŐRI ETO FC–EGRI FC 3–3
(2–1)
Győr, ETO Park, 300 néző. Vezette: Erdős J. (Király K., Becséri G.)
GYŐRI ETO: Kamenar – Svec (Alekszidze, 53.), Djordjevics, Lang (Takács Á., 57.), Dinjar – Pilibaitis, Kalmár Zs. – Dudás, Kronaveter, Andrics (Farkas B., 10.) – Kvilitaia. Vezetőedző: Pintér Attila
EGER: Brjlak – Balog Zs., Rakovics, Becsinovics, Vidovics – Albert Á., Kone (Buac, 40.) – Koós G., Németh N., (Horváth Z., 70.), Thomas Paul (Katona A., 65.) – Palásthy. Edző: Horváth Tamás
Gólszerző: Andrics (1–0) a 6., Kvilitaia (2–0) a 26., Németh N. (11-esből, 2–1) a 35., Koós G. (2–2) a 49., Koós G. (2–3) a 64., Kronaveter (3–3) a 80. percben
MESTERMÉRLEG
Pintér Attila: –
Nagy árat fizettünk a mai mérkőzésen Andrics sérülése miatt. Sok sikert az Egernek a folytatásban.
Horváth Tamás: – A mi helyzetünkben ez az eredmény óriási fegyvertény, az egész csapat átlag felett teljesített.
Tj.: az Eger
, 7–4-es összesítéssel.

AZ ELŐDÖNTŐ PÁROSÍTÁSA
Eger–Ferencváros
Videoton–PMFC
Az első mérkőzésekre március 20-án, a visszavágókra március 23-án kerül sor. A döntőt április 24-én rendezik.
NEGYEDDÖNTŐ, A VISSZAVÁGÓK EREDMÉNYEI
LOMBARD PÁPA–FERENCVÁROS 4–2 (1–0, 3–1) – hosszabbítás után
Továbbjutott: a Ferencváros, 5–5-tel, idegenben szerzett több góllal.
BUDAPEST HONVÉD–PMFC 3–3 (2–1)
Továbbjutott: a Pécsi MFC, 6–5-ös összesítéssel.
DVSC-TEVA–VIDEOTON 0–0
Továbbjutott: a Videoton, 1–0-s összesítéssel.
GYŐRI ETO FC–EGRI FC 3–3 (2–1)
Továbbjutott: az Eger, 7–4-es összesítéssel.

A MÉRKŐZÉS PERCRŐL PERCRE

90. perc: Véget ért a mérkőzés, az Eger 7–4-es összesítéssel kiejtette a Győri ETO-t!
90. perc:
Farkas jobb oldali beadásánál középen Kronaveter ollózós mozdulattal lőtt, de Brljak remek védéssel szögletre tolta a labdát a jobb alsóból.
89. perc:
Kvilitaia jobbról adott be, Alekszidze ballal a jobb felső fölé lőtt.
87. perc:
Dudás középről, huszonnégy méterről lőtt a kapu fölé.
85. perc:
Dudás jobb oldali szögleténél Djordjevics fejelhetett tíz méterről középről, de nem sokkal a léc fölött ment el a labda.
79. perc: Egyenlít az ETO! Kronaveter kapásból, tizenöt méterről jobbal lőtt, a labda a bal kapufáról a hálóba pattant. 3–3
77. perc: Dudás balról jobbal lőtt, Brljak védett a jobb alsónál.
74. perc: Kronaveter huszonkét méterről középről ballal a kapu mellé lőtt.
73 perc: Kvilitaia remek labdát adott Alekszidzének, utóbbi mellre vette a labdát, és ballal centikkel a bal felső fölé lőtt.
70. perc: Németh Norbert helyére Horváth Zoltán érkezett.
Koós az NB I-ben ebben az idényben mindössze egyszer volt eredményes.
Az ETO-nak jelen állás szerint öt gól kellene a továbbjutáshoz.

67. perc: Pilibaitis kapott sárgát az Albert Ádám elleni szabálytalanságáért.
65. perc: Lasimant helyére Katona Attila állt be az Egernél.
64. perc: Vezet az Eger! A Vladimir Djordjevicstől elpattanó labdát Koós szerezte meg a balösszekötő helyén, majd ballal 24 méterről hatalmas gólt ragasztott a jobb felsőbe! 2–3
Némileg változott a játék képe, az ETO egyre több hibával játszik, az Eger pedig felbátorodott.
57. perc: Lang helyére Takács Ákos állt be az ETO-ba. A fiatal védőnek nem ez volt élete legjobb meccse.
54. perc:
Rakovics felszabadítása után Kronaveter lőtt 18 méterről jobbal kapu fölé.
53. perc: Nincs mit tenni, kockáztat Pintér: Michal Svec le, Rati Alekszidze be.
Koós gólja azt jelenti, az ETO-nak most már négyszer kell betalálnia minimum, miközben egyet sem kap – már ha tovább akar jutni.

49. perc:Egyenlít az Eger! A korábban büntetőt összehozó Lang röviden adta haza a labdát, amit így Koós elcsípett, majd kicselezte Kamenárt, s négy méterről jobbal a kapu bal oldalába helyezett. 2–2
46. perc: Az Eger kezdte a második játékrészt! Az első támadást azonban az ETO vezette, s Kalmár Zsolt húsz méterről leadott erős lövésébe Szavo Rakovics vetődött bele.
A szünetben az ETO megérdemelten vezet az Eger ellen, de jelen állás szerint minimum három gólt kell szereznie a biztos továbbjutáshoz. Két hazai találat hosszabbítást jelentene.
45. perc: Farkas II tört be a tizenhatoson belülre a jobb oldalon, ott azonban Jaszmin Mecinovics buktatta, Erdő játékvezető viszont nem ítélt büntetőt. Ezzel véget is ért az első félidő.
42. perc:
Dudás jobb oldali szöglete után a védőkről lecsorgó labdát Rok Kronaveter jobbal kapásból, tizenöt méterről lőtte, Brljak védte a jobb alsó sarokra tartó labdát.
40. perc: Csere az Egernél: Konét Vladimir Buacs váltotta.
37. perc: Koós kapott sárgát Pilibaitis buktatásáért.
35. perc: Lang sárgát kapott az iménti szabálytalan szereléséért.
35. perc: Szépít az Eger! Koós Gábor tört be a tizenhatoson belülre, Lang Ádám hátulról buktatta a kaputól tizennégy méterre, Erdős József azonnal tizenegyest ítélt. A büntetőt Németh Norbert a kapu közepébe lőtte a jobbra elvetődő Lubos Kamenár helyére.
A Győr nagyon magabiztosan játszik, az Eger alig-alig megy át a félpályán, s ez az eredményen is látszik.
A 19 éves grúz Giorgi
Kvilitaiának ez volt az első gólja ETO-mezben tétmeccsen.
Jelen állás szerint már csak egy gólt kell szereznie az ETO-nak a legjobb négybe kerülésért.

26. perc: Már kettővel megy az ETO! Farkas tört be szép cselekkel a jobb oldalon, majd nyolc méterről leadott lövése kipattant Brljakról. A kipattanóra Kvilitaia érkezett a balösszekötő helyén, és hat méterről a jobb alsóba helyezett! 2–0
22. perc: Németh Norbert kapott sárga lapot, mert megrúgta Kalmár Zsoltot.
21. perc:
Dudás középről, 22 méterről jobbal lőtt nem sokkal a bal kapufa mellé.
12. perc:
Dudás balról, 30 méterről lőtt, a labda centikkel a léc fölött suhant el.
Az első mérkőzésen az Eger otthon 4–1-re győzött, jelen állás szerint az ETO-nak két gólt kell szereznie a továbbjutáshoz.
Andrics egyébként ebben az idényben az NB I-ben tizenhárom meccsen kapott lehetőséget, ebből mindössze háromszor kezdőként. Ezeken a találkozókon két gólt szerzett.
10. perc: Andrics nem tudta folytatni a játékot, helyére Farkas II Balázs állt be.
Andrics a góljánál ütközött Darko Brljak kapussal, s hordágyon kellett levinni a szerb csatárt.
6. perc:Vezet az ETO! Dudás Ádám jobb oldali beadására Nemanja Andrics érkezett középen, és nyolc méterről a bal alsóba fejelt. 1–0
3. perc: Dudás Ádám jobbról laposan adott középre, a grúz Kvilitaia centikkel maradt le a labdáról a kapu előtt.
A KEZDŐCSAPATOK:
Győri ETO: Kamenár – Svec, Lang, Djordjevics, Dinjar – Kalmár, Pilibaitis – Dudás Á., Kronaveter, Andrics – Kvilitaia. Vezetőedző: Pintér Attila
Eger: Brljak – Balog Zs., Rakovics, Mecinovics, Vidovics – Koós, Albert Á., Koné, Lasimant – Németh N., Palásthy N. Megbízott edző: Horváth Tamás
1. perc: Elindult a mérkőzés, a Győr kezdte a játékot!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik