Hajdu Attila: Nyomnám a fiatalokat, mint a gép!

– Mondanék három nevet: Edwin van der Sar, Peter Schmeichel és David Seaman. Mi jut róluk elsőre Hajdu Attila eszébe?
– Seamanről az, hogy sokáig kellett védenie, mert nem volt örököse – mondta Hajdu Attila. – Schmeichelről a ’92-es Eb, Van der Sarról pedig az, hogy óriási pali, és nem láttam még egy olyan kapust, aki olyan jól játszik lábbal, mint ő.

– Seaman esetében nem álltál messze. Arra gondoltam, hogy ők a negyvenedik születésnapjukon még aktív játékosok voltak…
– Van der Sart épp láttam kedden is… Mondtam is a feleségemnek, hogy negyven körül mackósodni szoktak a kapusok, de rajta valahogy nem fog az idő. Ugyanolyan fürge, mint volt. Arra célzol, hogy én miért nem játszom?

– Nagyjából. Volt két súlyos sérülésed, amiből visszatértél. Eszedbe sem jutott folytatni?
– Azért azt leszögezem, hogy a negyven a kapusoknál is sok. Bár fejben jobban tud mindent, az már genetika, hogy a teste is meg tudja csinálni azt, amit kigondolt. Az én esetemben valóban az volt a döntő, hogy harminckét évesen jött a vesesérülésem. Először engem, majd a vesémet mentették meg. Megszűnt a pénzkereseti lehetőségem, hiszen Várszegi úr nem tartott igényt a szolgálataimra. A már meglévő kávézónkban dolgoztam, és már a jövőre gondoltam.

– De Sopronban még láthattunk védeni ezután is.
– Addig nekem csak a foci volt, mert a foci jelentett mindent, tényleg mindent. Sopronban megkaptam azt a lehetőséget, amit az MTK-nál nem adtak meg. Persze, hogy folytattam, de már éreztem, hogy másban is sokra vihetem. Jó volt Sopronban védeni, ám a labdarúgás utáni életben addigra már több fantáziát láttam. Örültem, hogy válogatott lehettem, és szép emlékeket szereztem a pályán. Jobbnak láttam itt lezárni, és új életet kezdtem.

– És jöttek is a magánéletbeli sikerek?
– Szerencsére jönnek a mai napig. Azóta a cégünknek lett még egy kávézója és Füreden egy panziója is. Szerencsére megtaláltam az utam. A Sport Tv is kellett ahhoz, hogy zökkenőmentes legyen az átmenet, hiszen a kollégák között nagyon jól érzem magam, és van foci is az életemben.

– Akkor túlzás lenne azt állítani, hogy sikerült teljesen elszakadnod a focitól.
– Talán ezért sincs bennem felesleges ragaszkodás a pályához! NB II-vel kezdtem, körbejártuk az országot. Ma már az első osztályt is „szakértem”. Más így felülről, az oldalvonalról nézni, hiszen objektíven tekintek a mérkőzésekre.

– A Fradi említésével meg tudnám kérdőjelezni az objektivitásod?
– Ez nagyon érdekes, mert a kedves nézőktől mindig olyan elismeréseket kapok, hogy ugyanúgy meglátom a jó és rossz dolgokat a Fradinál és az Újpestnél egyaránt. Tizenöt évet töltöttem a klubnál, és ebből az első tíz alatt nőttem fel. Zöld volt a csempénk, és Szűcs Lajos bá’ tanítása szerint a mezre sem léphettem rá, mert azon címer van. Ezt a klubot szeretem a legjobban, itt nőttem fel, és itt voltak a legnagyobb sikereim. A véleményem objektív akkor is, ha például a Fradi az első csapattal kikap a Siófok második csapatától.

– A harmadik helynél előrébb végez a Ferencváros?
– Úgy gondolom, hogy igen! Bár reális esély a bajnoki címre már nincs, az ezüstre a Fradi tűnik befutónak.

– Milyen irányba tart a magyar labdarúgás?
– Mindenképpen előre. A labdarúgás úgy általában fejlődik, bár az én meglátásom szerint a nemzetközi még mindig dinamikusabban. A foci azonban tökéletes lenyomata a társadalomnak és az országnak. Nyilván fejlődünk, csak lassan. Attól, hogy nem olyan látványosan, arról nem a játékosok tehetnek, mert ők azt csinálják, amit az edző mond, az edző azt, amit a vezető, és ez így megy felfelé.

– Tízszeres válogatott labdarúgóként érdekelne a válogatottról alkotott véleményed?
– Egervári Sándor mindig közösséget épített minden csapatánál. Ennek én is részese voltam az MTK-nál. A csapatot most olyan fiatalokra építi, akiket ismer, akiket szerintem az ország is kedvel, hiszen egy sikercsapatról van szó. A következetesség fontos, és szerintem annak kell maradnia.

– Kapuskérdés? Fülöp védett Hollandia ellen, de van egy-két név még a kalapban.
– Nyomnám a fiatalokat, mint a gép! Nem azt elemezném, hogyan védett Király és Fülöp. Én azt mondom, hogy van három kapusunk, Bogdán, Gulácsi és Megyeri. Utóbbit óriási hiba volt elengedni a Ferencvárosból. Bennük olyan erőt érzek, hogy hosszú távon is megoldhatnák a válogatott kapuskérdését. A Harmadik Félidőben tisztelt meg Sanyi bácsi azzal, hogy megkérdezte a véleményemet. Én ezt ott el is mondtam neki, de ő közölte, hogy nem tudja őket meghívni, ha nem játszanak. Ők értékes emberek és a válogatott, valamint a nemzetközi labdarúgás számára is fontos, hogy játéklehetőséghez jussanak. Pillanatnyilag még alsóbb osztályban is. Látok bennük fantáziát!