Haladás: A teljes fiatalítás öngyilkosság lenne - Aczél Zoltán

Vágólapra másolva!
2011.07.14. 07:53
Címkék
A tavalyi keret együtt tartását is sikerként élik meg a Haladás klubvezetői, derült ki a szombathelyiek szerdai szurkolói ankétján. Aczél Zoltán vezetőedző szerint az átigazolási piacon a nyáron passzív Haladásnak nem szabad elkapkodnia a fiatalítást.

„A teljes fiatalítás öngyilkosság lenne, a tehetséges, relatíve érettebb játékosokat hoztunk fel a keretbe – idézte a haladasfc.nyugat.hu Aczél Zoltánt, aki szerint óvatosan kell beépíteni a csapatból a fiatalokat vagy a tartalék együttesből érkezőket, akiket profivá nevelnek. – A balhét én viszem el mindenhogyan, de higgyék el a szurkolók: nagyon szeretem a klubot, szeretem a csapatomat, én fogok dönteni a kezdőről. Nincsen 35 éves, nincsen 19 éves."

A vezetőedző elmondta, a sérült Korolovszky Gáborra és Oross Mártonra, valamint a betegséggel bajlódó Molnár Balázsra nem számíthat Pécsett az első fordulóban.

A klub vezetői elmondták, a nyári átigazolások kapcsán maradt hiányérzetük, de még mindig dolgozni kell a 420 millió forintosra tervezett költségvetés fedezetének előteremtésén. A legnagyobb siker a csapat együtt tartása volt, az alapcsapatból ugyanis csak Simon Ádám távozott.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik