Haladás: Szentes Lázár az új vezetőedző - hivatalos

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.10.21. 18:20
null
Szentes Lázár 2013-ig Diósgyőrben dolgozott, azóta nem volt munkája (Fotó: NS-archív)
Szentes Lázár lett a Haladás vezetőedzője. A szakember kedden egy plusz egy éves szerződést kötött a szombathelyi klub vezetőivel.

A Haladástól kedden bocsátották el Artner Tamást, s egy nap alatt meglett az utódja is.

Az első hírek szerint a Haladás Szentest és Egervári Sándort kereste meg, de Tóth Miklós ügyvezető igazgató a klub honlapjának elmondta, Egervári köszönettel, de visszautasította a felkérést.

Szentes Lázárt este sajtótájékoztatón mutatta be a klub vezetősége.

Artner Tamás kedden a menesztése után úgy fogalmazott, az NB I 15. helyén álló klub rossz szereplése nem a szakmai stáb munkáját minősíti, hanem az a klub nyári átigazoláspolitikájának az eredménye – az előző szezon után a kezdőcsapat fele távozott, minőségi pótlás alig érkezett.

A játékosként hatszoros válogatott Szentes Lázár legutóbb a Diósgyőrt irányította, 2001-ben és 2002-ben pedig dolgozott már a Haladásnál edzőként. A szombathelyiekkel 2002-ben Magyar Kupa-döntőben szerepelt, de ugyanabban az évben ki is esett csapatával az NB I-ből. A kiesésben nagy szerepet játszott a Győr elleni bajnoki, amelyen Szentes a megengedettnél több légióst szerepeltetett, így – az eredeti döntetlen helyett – 3–0-s vereség került bele a jegyzőkönyvbe.

Legfrissebb hírek

NB III: edzőváltás történt Csepelen, amely egyelőre nem jött be

Labdarúgó NB II
2025.03.21. 12:28

Nikházi Márk: Géza rutinosabb edző, azt gondolom, nagyon simán megoldja majd a feladatot

Labdarúgó NB II
2025.03.18. 21:21

Váltás a DEAC kispadján a férfi kosár NB I-ben

Kosárlabda
2025.03.18. 20:14

Import kell a hazai helyett? – Bobory Balázs publicisztikája

Labdarúgó NB I
2025.03.03. 23:25

Már nem Vladimir Radenkovics a Diósgyőr edzője – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.02.19. 11:38

Schindler Szabolcs távozik Ajkáról – hivatalos

Labdarúgó NB II
2025.02.18. 13:42

Ismét edzőt váltott a Serie A sereghajtója, visszatér a korábbi világklasszis védő

Olasz labdarúgás
2025.02.10. 13:40

Menesztették Nuri Sahint a Dortmundtól – hivatalos

Bajnokok Ligája
2025.01.22. 09:22
Ezek is érdekelhetik